Könyvkritika: Tavi Kata – Tagadj mindent!
Ó, hogy ez a regény mennyire magával ragadó volt! Szuper látni azt is, hogy a Sulijegyzetek óta mennyit fejlődött az író. Megmaradt a közvetlen, lehengerlő írói stílus a szokásos humorral, és eközben bejöttek a komolyabb témák is, amiktől az ember szíve összeszorult, mert annyira jól át lett adva minden.
* Elolvasnád? Csapj le rá MOST kedvezménnyel! *
Főhősünk, a tizenéves Emma, aki rossz családi körülmények között él. Az édesanyja alkoholista volt, de mostanra sajnos elhunyt, a lányt a nagynénje és annak a férje neveli, akiktől nem igazán kap szeretetet, ráadásul még sokat is kell dolgoznia a vendéglőjükben. A lány elhatározza, hogy megtalálja még az élő rokonait, ebben lehet a segítségére a fiatal rendőr, Konrád, akinek az öccsével, Bencével kezd el randizni a lány.
Mi, most akkor itt van szerelmi háromszög? Bennem is ez merült fel a regény elején, de igazából erről nincs szó. Bár Emma elkezd randizni Bencével, de hamar érzékelni lehet, hogy ebből inkább barátság lesz, és a valódi izzás Emma és Konrád között alakult ki. A Bence-szál viszont meglepően jó lett, jó volt a kontraszt, hogy a túlzott szülői felügyelet és szigor sem a jó megoldás, és milyen tévutakra vihet el egy fiatalt az állandó nyomás. A drogos szál behozatala nekem telitalálat volt, igenis kell erről beszélni, remek prevenciós megoldás volt.
A romantikus szálban nagyon értékeltem, hogy Konrád nem egy tipikus álompasi. Mert ez a srác mogorva, vannak beszólásai, néha „felmegy benne a pumpa„, és nem pont úgy viselkedik, ahogy egy könyves álompasitól azt elvárnánk. Másfelől viszont Konrádnak van egy rakat jó tulajdonsága, mert kedves, figyel a lányra és óvja őt, amikor tudja, jó a humora és megvan a maga cuki oldala. Jó volt végre egy „valódi pasiról” olvasni, aki nem viselkedik mindig jól, aki követ el hibákat (mint a bizonyos éjszakát követő reggel), de a hibáival együtt is szerethető, mert a szíve a helyén.
A románc korkülönbséges volt, ez okozta a fő dilemmát is, hiszen Konrád 22 éves rendőr, addig Emma 17 éves diák. Ezt a szálat jól kezelte az író, tök jól átélhető volt az, amit Emmából kiváltott ez a szituáció, és hogy mennyire nehéz továbblépni azon, akit szeretesz. Emma karaktere alapból nagy kedvenc lett. Megértettem, hogy miért mufurc néha, hiszen olyan sokat szenvedett, annyira fáj még neki mindig az anyja halála, és nehéz lehet, hogy nem kap olyan családi szeretetet, amit másoktól várna. Emma személyiségfejlődése szépen átjött a kötetben, élvezet volt végigélni az útját.
Az Emma és a nagybácsi/nagynéni szál volt talán a kedvencem a könyvben. Szép volt az íve a történetben, és elvitt érzelmileg is. Gondolok itt arra, hogy én se gondoltam bele igazán a nagynéni helyzetébe, nem láttam a szeretet morzsáit egészen addig, amíg Emma fel nem fedezte azokat. A beszélgetés erről Annával zseniális lett, mert igenis vannak olyan emberek, akik a szeretetüket másként mutatják ki, és így kell meglátni a szavaik, tetteik mögött rejlő üzeneteket. A kötet végén annyira megható volt a Karcsi bácsis kocsis jelenet, minden másodperce kincs volt.
Az Anna és Emma történetszál is olyan jó volt. Az író tökéletesen bemutatta, hogy egy barátság miként tud gallyra futni, ha nincs kommunikáció két ember között. De annyira szép volt az, ahogy elkezdtek építkezni. Anna, mint karakter kimagaslott a kötetből, mert imádnivaló a humora, az éleslátása és az a vad igazság, ami mindig kibukott a lányból. Tökéletesen összepasszolt ez a két lány.
A regény a velencei tó környékén játszódott, és annyi gyönyörű helyleírást kaptunk, hogy ezek után csak még jobban el akarok menni arrafelé, és bejárni az utat, amit Emmáék tettek meg. Már csak ezért is megérte elolvasni
Értékelés: 10/10
Az idei évem egyik legnagyobb kedvence lett a Tagadj mindent! Az író komoly témákkal foglalkozott, szerintem sokan fognak rezonálni a célközönségben velük. De szerencsére nem maradt el az íróra jellemző humor, sem a romantikus szál, így tudott teljesen fogyasztható és könnyed maradni a történet a komolyság dacára is. Mit is mondhatnék még, alig várom az író következő regényét.
Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, különösen az alsó kép tetszik, mert eszembe juttatja a haláli hattyús jelenetet. De a modellek is nagyon passzolnak a karakterekhez.
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a YA regényeket, ezt se hagyd ki. Sarah Dessen rajongói pedig aztán pláne csapjanak le erre a kötetre!
* Elolvasnád? Csapj le rá MOST kedvezménnyel! *
-
A Sulijegyzetek sorozata után ezúttal egy Stand alone könyv érkezik Tavi Kata tollából. A Tagadj mindent! könyvhétre jelenik meg a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában, amelyről a blogturné tagjai is elmondják véleményüket.
Ha kíváncsiak vagytok arra, hogy a 17 éves Emmának milyen nehézségekkel kell szembenéznie a felnőtté válás küszöbén, tartsatok a turné tagjaival, és játsszatok a könyv egy példányért.
A mostani játékunkban egy könyvben és/vagy filmben szereplő rendőrről/ nyomozóról/ ügynökről találtok leírást és képet minden állomáson. A feladat természetesen az lesz, hogy megfejtések kiről van szó, és beírjátok a nevét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.
Ez a személy gyilkossági nyomozó a Los Angeles-i rendőrségnél. A bűncselekményeket magával az ördöggel, Luciferrel oldja meg, aki érdeklődik iránta, miután észrevette, hogy immúnis a képességeire.
08.30. Könyvvilág
09.01. Ambivalentina
09.03. Sorok Között értékelés
09.05. Csak olvass!
09.07. Kelly és Lupi olvas
09.09. Spirit Bliss Sárga könyves út extra állomás
09.11. Sorok Között extra állomás
