Mint a legtöbben, Rose McGowant én is a Bűbájos boszorkákból ismerem, ahol Paige-et alakította öt évadon keresztül. Emlékszem, mikor a sorozat után kijött a Grindhouse film, drukkoltam neki, hogy karolja őt fel Hollywood. Nem is sejtettem, hogy mi ment a háttérben McGowan életében…

* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *

Ez a memoár nem egyszerű olvasmány, mert McGowan élete sem volt az. Már gyerekként is megjárta a hadak útját, mert egy olasz szektában nevelkedett fel, és csak tíz éves kora után tudtak megszökni, ekkor került Amerikába, ahol beilleszkedési problémái voltak. Az élete meg ezután se lett egyszerű. McGowan könyve a remek példa arra, hogy a kép, amit látunk egy emberről nem feltétlenül felel meg a valóságnak.

Mit is láttunk Mcgowanről? Hogy már fiatalon bekerült Hollywoodba, teljesen kezdőként egy főszereppel kezdett. Hogy egy népszerű tv-sorozat sztárja lett, fiatal és gyönyörű, annyi lehetőséggel. Ki hitte volna, hogy ilyen démonok voltak a múltjában? Na ez a könyv megmutatja azt, hogy mi rejlik a hollywoodi csillogás mögött, és Hollywood miért ugyanolyan, mint a szekta, ahol McGowan felnőtt.

A memoár végigköveti McGowan életét a gyerekkorától kezdve 2018 elejéig (akkor jelent meg odakint a kötet). Így feltárul többek között az is, hogy milyen volt pályakezdő színészként Hollywoodban dolgoznia. Hogyan élte meg az első párkapcsolatait, és miért is vette fel azt a bizonyos merész ruhát, aminek a képe bejárta a világot (lásd fent). Itt nagyon szerettem azt, hogy az ő fejében egy teljesen más elképzelés volt a ruha felvételét illetően, ő be akart mutatni Hollywoodnak.

A kötet azért is nehéz olvasmány, mert McGowan őszintén vall benne a férfiakhoz fűződő kapcsolatáról. Például hogy mennyire gyűlölte az apját, aki rongyként bánt vele, és rossz gondolatokat ültetett el a fejében. Hogyan tudta átvészelni a szerelme halálát igencsak fiatalon. Külön szerettem a Marilyn Mansonos részeket, és azt, ahogy megmutatta, a média miként rontotta meg a kapcsolatukat, de még ennek dacára is mennyire meleg szívvel gondol rá vissza.

A kötetből nem maradhattak ki a Rose életében lévő toxikus férfiak sem. Bár nem nevezi a memoárban a nevén, de elmeséli, hogy Harvey Weinstein miként erőszakolta meg őt, és ez hogyan hatott rá egész életében. Nem csak azért, mert Weinstein tiltólistára tette őt Hollywoodban, hanem azért is, mert egy nemi erőszakon nem lehet csak úgy túllépni, vagy elfelejteni. Rose példája mutatja azt, hogy évek múltán is ugyanúgy tud fájni.

Robert Rodriguezt csupán RR-ként említi. Na ez a kapcsolat aztán toxikus volt, már az elejétől kezdve. Ahogy leírta miként irányította őt a férfi, hogyan írta bele a Grindhouse-ba Rose életének a nehéz körülményeit, miként adta direkt a karakter nevének azt, amit Rose a lányának akart adni… És aztán Rodriguez egyre mélyebbre süllyedt. De tényleg, olyan dolgokat művelt, amitől az ember csak kapkodja a levegőt. És ez a „férfi” még ma is dolgozik Hollywoodban, továbbra is ő az egyik legelismertebb alkotó. Agyf@sz, már elnézést. Hihetetlenül nehéz lehetett az, amit Rose akkor átélt. Egy ilyen férfivel az oldaladon, amikor az önbecsülésed a véka feneke alatt van, nem lehet egyszerű bátornak lenni, és újrakezdeni az életed.

A memoár egy hatalmas kapd be jelet is mutat Hollywood felé, amiért kizsákmányolja a nőket, és értéktárgynak tekinti őket. Ahogy Rose fogalmaz, a céljuk az, hogy a nőket úgy ábrázolják, hogy dughatónak érezzék őket a hetero férfiak, miközben a hatalmi pozícióban hetero fehér férfiak állnak. Rose például elmesélte, hogy a Weinstein ügyről a szakmában mindenki tudott, de bevédték a producert, mert ez volt az érdekükben. A lányok jöttek-mentek, de a férfiak mindent megtettek, hogy megvédjék egymást. Undorító.

Az egész könyv olvasása közben átjárt belül a harag, amiért ilyen szemét dolgok megtörténhettek ezzel a nővel. Mert újra és újra emlékeztet arra, hogy milyen is a világunk, és mennyire keményen bánik a nőkkel. Emellett viszont átad a kötet egy csomó fontos üzenetet is. Egyenjogúságról. Feminizmusról. Önmagunkról, hogy miként építhetjük újjá az életünket. Én pedig úgy imádtam azt, amikor a könyvben eljutottunk azokhoz a részekhez, amikorMcGowan ráébredt a közösségi média erejére, és aktivistaként ráébredt a hivatására, és minden tettével a nőket segíti. És annyira klassz még a tudat is, hogy ez a hatalom mindannyiunk kezében ott van. Rajtunk múlik, hogy teszünk-e a változásért. (McGowan pedig nemrég posztolt Instára egy képet, úgy tűnik most már nagyon boldog. Éljen!)

Értékelés: 10/10

Rose McGowan egy hétköznapi hős, aki nem kap akkora elismerést, mint ahogy megérdemelné. Pedig kábé ő volt a #MeToo forradalom kirobbantója. Szavakban is nehéz kifejezni, hogy mennyi mindent köszönhetünk neki. Az erejének, a kitartásának, a bátorságának. Mindannyiunk élete jobb lett azért, mert Rose elég bátor volt ahhoz, hogy megszólaljon.

És ami magát a Bátort illeti, ez egy nagyon jól megírt memoár, ami nem köntörfalaz, nem állítja be magát ártatlan virágszálnak. Olvasás közben elöntenek az érzelmek, elgondolkodtat, néhol ad egy gyomrost, de lehetetlen nem a kedvencek közé tenni a memoárt.

Hogy tetszik a borító? Mielőtt elolvastam a könyvet, nem jött be. Most már igen. Értem mit akar jelképezni. Rose számára a haja jelentette a szexiséget. Azzal, hogy nem az arcát látjuk, bemutat Hollywoodnak, hiszen az „Álomgyár” csak a külsejét akarta kihasználni. Szóval, le a kalappal a borító előtt.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ha szereted a feminista könyveket, akkor meg aztán pláne.

* Elolvasnád? Szerezd be kedvezménnyel a kiadótól! *