Home Könyvek listák Ajánló: 5 könyv, amiben erős, feminista nőkről olvashatsz

Ajánló: 5 könyv, amiben erős, feminista nőkről olvashatsz

Szerencsére már Magyarországon is egyre több olyan regény és önéletrajz jelenik meg, amiknek erős, feminista üzenete van. Én imádom ezeket a könyveket, mert feltétlenül hiszek az egyenlőségben, és hiszem, hogy ezek a könyvek segítenek ezt elérni.

Ezért is ajánlom ezt az 5 letehetetlen regényt, ami a témában íródott, és én nagyon szerettem olvasni őket. Íme!

Amy Reed: Senkise-lányok

Az egyik legmegrendítőbb olvasmányom. Amy Reed történetében több lány a főszereplő, és mindegyikük átélte már milyen az, ha egy fiú fogdossa, ha megerőszakolják, ha csak azért, mert nőnek születtek, extra kötelességeket tesznek rájuk (például a családi segítségnyújtás kapcsán).

A könyv hősnői végül összefognak, mozgalmat alapítanak, és úgy döntenek beintenek a kizsákmányolásnak. Az iskola és a városvezetés viszont nem nézi mindezt jó szemmel…

Elle Kennedy: The Chase & The Risk

Kennedy Briar U sorozata ugyanolyan romantikus, mint az Off-Campus volt, viszont mindkét megjelent kötet hősnője feminista, és ez a történetben is szerepet kap.

Summert a saját tanára zaklatja, és csak a külseje miatt sok esetben lenézik és semmibe veszik őt. Brenna minden álma, hogy sportriporter legyen, de a férfiak világába nehéz betörnie. A két regény pedig tökéletesen megmutatja azt, hogy a 21. században milyen akadályok gördülnek a lányok elé.

Jennifer Donnelly: Stepsister – Egy sötét mese

Hamupipőke történetét mind ismerjük, és hallottuk eleget, hogy a mostohatestvérei gonoszak. De miért lettek azok? Ez a könyv ezt mutatja be, meglehetősen erős korrajzzal és erős feminista hangon tálalva.

A könyv főszereplője Isabella, aki a testvérével együtt mindig azt hallotta, hogy nem elég szépek. Hogy hiába okosak, ne olvassanak, inkább hímezzenek, mert a tanulás a férfiak dolga. És hiába hihetnénk azt, hogy mindez csak háromszáz éve volt így, még ma is a szépséget szeretik kiemelni egy lánynál az esze helyett. Ez a regény ez ellen is emel szót.

Jennifer Mathieu: Moxie, avagy a kemény csajok visszavágnak

A regényből a Netflixre készült nemrég adaptáció, emiatt többen ismerik, de még mindig nem elegen. A történet főszereplője Vivian, aki az anyja szellemiségéből erőt merítve mozgalmat indít, mert elege van.

Vivian unja az idejétmúlt öltözködési szabályokat. Hogy a fiúk bármit megtehetnek. Hogy teljesen okénak érzi az iskola vezetése, ha a lányokat fogdossák, mert “a fiúk már csak fiúk“. Egy frászt! Tematikáját tekintve hasonlít A Senkise-lányokhoz, de utóbbi kicsit komolyabb talán, mint a Moxie. Én mindkettőt szerettem.

Rose McGowan: Bátor

A Bűbájos boszorkák sztárja volt a #MeToo forradalom egyik kirobbantója, amikor elmesélte, hogy Harvey Weinstein miként erőszakolta őt meg.

A memoárja kemény olvasmány, időnként felpaprikázza az embert a sok igazságtalanság, amin Rose átesett. Viszont nagyon őszintén és hitelesen mesél benne a toxikus Hollywoodról, és a férfiakról, akik hatalmat gyakoroltak felette. A könyv végül rengeteg tanácsot ad azoknak, akik hasonló tortúrán mentek át.