Szeretem a tanár-diák románcot bemutató könyveket. Szeretem, noha tudom, helytelen egy ilyen kapcsolat, mert a diák akkor is sérül, ha kettejük között igazán szerelem van. Kellett már egy ilyen könyv, mint a Csajoknak kötelező, hogy megmutassa, mekkora károkat tud okozni az, ha egy tanár átlépi azt a határt, amit megközelítenie se lenne szabad.

A történet hősnője a végzős Marin, aki álmai egyetemére szeretne bejutni. Átlagos életet él, van egy barátja, akit kedvel, de nem szerelmes belé. Legjobban az irodalom órákon érzi magát, ahol a fiatal, jóképű tanára Mr. Beckett az egész osztályt elbűvöli. Marin az iskolai újság egyik főszerkesztője, így gyakran találkozik Beckkel, egyre jobban megértik egymást, és Beck egyszercsak megcsókolja őt. Ezután változik meg döntően Marin élete…

A könyv azután kezd igazán érdekes lenni, hogy megtörtént az a bizonyos csók, és elutasítja a férfi közeledését, elkezdődik a személyiségfejlődése. Feltűnik neki, hogy irodalom órán miért csak heteroszexuális fehér férfiakról olvasnak és tanulnak, miért olyan tragikus az irodalom órán vett művek nőábrázolása. Mennyire káros az a látásmód, amit az igazgató képvisel, hogy a lányokkal szemben negatív szabályzatot hoz a ruhahosszról, de ha a fiúk megsértik az előírt öltözködési szabályokat, azzal nem is foglalkoznak… Marin ezeket mindig is érzékelte, de most kezdi el igazán látni.

Marin végül eljut arra a pontra, hogy kiírja magából a gondokat, hogy miért nehezebb nőnek lenni, és mennyi nehéz elvárás tornyosul feléjük. Maga a cikk zseniális lett, és az utána meglapauló feminista könyvklub ötlete is mindent vitt, úgy remélem, hogy akik olvassák ezt a regényt, inspirációt nyernek, és keresnek hasonló irodalmat, és a saját módszerével mindenki tenni fog azért, hogy egyenlő bánásmód legyen.

A tanár – diák viszony bemutatása is nagyon klassz lett a könyvben. Beck piszkosul vonzó, helyes huszonéves, aki ért a fiatalok nyelvén. Olyan tanár, aki megbabonáz mindenkit, akibe lehetetlen nem belezúgni. Nagyon szerettem a könyvben azt a vonalat, hogy egyértelműen kijelentette, mi a tanár felelőssége egy ilyen helyzetben. Hogy teljesen mindegy milyen jeleket küld egy diák, a tanár a felnőtt, neki kell meghúznia a vonalat, és akkor se közeledhet, ha egyértelműnek érzi a diákja érzéseit.

Marin szemén át láthattuk azt, hogy mennyire rossz hatással lehet egy diák életére ha az a felnőtt, akiben megbízott, akit annyira kedvelt, így kihasználja az érzéseit. Hogy nem csak azzal kell megbírkóznia, hogy egy felnőtt az akarata ellenére lesmárolta, hanem azzal is, hogy eltűnik az életéből az, akihez fordulhatott ha baj volt, aki (látszólag) támogatta őt érzelmileg. Ezt a sebet, ezt a fájdalmat mutatta meg végtelenül reálisan a könyv. (Becket pedig elképesztően gyűlölöm.)

Kíváncsian vártam, hogy mi lesz végül a csók végkimenetele, Marin szól-e erről a felnőtteknek, vagy önmaga akar megbírkózni vele. Az út, amit az írópáros választott, és minden, ami utána történt, egy nagyon hiteles ábrázolása és lenyomata volt annak, hogy milyen világban élünk, és mennyi mindennek kell még mindig változnia. Marin érzelmeinek az ábrázolása viszont mindvégig zseniális volt, és külön kiemelném a szüleivel való kapcsolatát és a beszélgetéseiket is. Jó volt ennyire jó szülőkről olvasni egy YA-kötetben.

Kaptunk azért románcot is, Marin a feminista könyvklubban ismeri meg Greyt, aki népszerű, vicces és hihetetlenül kedves és érzékeny. Imádtam a srácot, és leginkább azt, amit az írók vele kapcsolatban akartak megmutatni a regényben. Hogy mennyire nehéz újra kinyitni a szívünket, ha korábban elárulták a bizalmunkat, és ez független attól, hogy mekkora könyves álompasi áll a másik oldalon.

Még három dolgot kiemelnék, az egyik Marin és Chloe barátsága volt. Az elején már sejtettem, hogy merről fúj a szél, így sok meglepetés nem akadt, de ettől függetlenül nagyon erős volt ez a szál is. És kicsit azt is érzem, hogy szívesen elolvasnám Chloe történetét, az ő életébe is szeretnék jobban belepillantani.

Szerettem Marin és a nagymamája jeleneteit is. Borzalmas lehet az alzheimer kór, látni, hogy az az ember, akit annyira szerettél és akire annyira felnéztél, mennyire kifordul önmagából. A tanulsága mégis jó volt, ahogy a nagymama karaktere és a beszélgetéseik is sokat hozzáadtak a kerek egészhez. Marinnak és a húgának volt még egy nagyon emlékezetes beszélgetése, aminél a szívem szakadt meg. (De nem spoilerezek)

Értékelés: 10/10

Ez a könyv nem csak a Csajoknak kötelező. Odaadnám minden ember kezébe, sőt, a tanárképzésen is alapvető olvasmánnyá tenném, hogy mindenki, aki gyerekekkel foglalkozik rádöbbenjen arra, mekkora felelőssége van, és mekkora károkat tud okozni.

Az idei évem egyik legjobb olvasmánya lett ez a regény, imádtam az üzenetét, a benne lévő fontos gondolatokat, és azt szerettem benne a legjobban, hogy végig szórakoztató és érdekes tudott maradni, egy pillanatra sem lett didaktív.

Hogy tetszik a borító? Mehh. Se nem jó, se nem rossz. Remélem azért sokan kézbe veszik majd a könyvesboltban.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek. Inkább ennek kéne kötelező olvasmánynak lennie a 100+ éve íródott, fehér heteroszexuális férfiak életét bemutató könyvek helyett…