A Riverdale már öt éve az egyik kedvenc sorozatom, így naná, hogy ennek a regénynek sem tudtam ellenállni. Időben most a harmadik évad előtti nyáron vagyunk, a Csuklyást sorozatgyilkost már leleplezték, Archie-ra tárgyalás vár, miután Hiram Lodge rákent egy gyilkosságot. A regényben ismét a négy főszereplő volt a nézőpontkarakter, de kaptunk pár extra mesélőt is.

Megszólalt például Reggie, akinek egyrészt szépen felvezették a leendő kapcsolatát Veronicával, másrészt sikerült is egy kicsit árnyalni a karaktert, aminek örültem. Kaptunk pár Josie részletet is, azt viszont igazi katasztrófának éreztem, pláne azután, hogy a Katy Keene-ben a karaktert sikerült jól mélyíteni. Ami miatt viszont vérzik a szívem, hogy Kevin fejezeket most sem kaptunk, sőt, alig tűnt fel a karakter.

A főszereplők nézőpontjai közül most (is) Archié volt a kedvemcen. Ostow erősen megragadta a hangulatot, megmutatta a fiú félelmét a jövőtől, a tárgyalástól, és megérkezett az Archie-ra jellemző jóság is, hogy még ebben a helyzetben is azon aggódik, hogy a barátai nyarát elrontja. A regény legjobb részei kétségkívül Archie fejezetei lettek.

Betty-nél egy nagyon érzelmi pontot próbált feszegetni Ostow: a Csuklyást. Ugyanis Betty már tudja, hogy az apja sorozatgyilkos, és nyugtatótablettákat szed, hogy megbírkózzon vele. Az ő szála a függőségre hegyeződött ki, de valahogy értelmetlen lett az egész, nem is tűnt hitelesnek Betty hangja, a sorozatban valahogy teljesen más kép él bennem a lányról. Annyi lehetőség lett volna a Csuklyás szál miatt a dolgok kifejtésére, sajnos ez kevésbé jött át. Maga az ötlet viszont tetszett, és a kivitelezés is jó lett itt-ott, gondolok itt például arra, mikor Betty elkezdte felfedezni, hogy a gyógyszerek milyen hatással vannak rá valójában.

És hogy mi történt itt Jugheaddel és Veronicával? Semmi. Nyilván reagáltak a szerelmeik élethelyzetére, aggódtak a barátaikért, de igazából ennyiben ki is merült a szerepük, semmi önálló jelenlétet vagy problémát sem kaptak. Veronicánál pedig lett volna kakaó, ha jobban ráerősít a szerző, hogy apuci miatt van ez az egész nagy baj, Jugheadnál is volt akkoriban bőven magánéleti gond, feszkó a kígyókkal, de valahogy ezek közül semmi sem került be a regénybe.

A fő gondom a Meneküléssel mégis az, hogy nem történt benne semmi. Az elején buliba akartak menni, elmentek, de rosszul érezték magukat, aztán úgy döntöttek elmennek nyomozni Archie ügyében, és ekkor értünk kábé a könyv feléhez, ezután meg kaptunk egy horror elemekre épülő eseménysort, aminek akadtak nagyon jó részei, a zaklató kiléte például zseniális lett, és itt-ott azért sikerült izgulnom is, de például a párbeszédekben a sok horrorfilmes utalás elvett a jelenetek élvezhetőségéből.

Ami az unalmas részeknél is bántóbb, hogy kissé azt érzem a könyvön, mintha Ostow vagy nem látta volna (elégszer) a Riverdale részeit, vagy rühellné az egészet, mert valahogy kevésbé sikerült megragadnia a karakterek jellemrajzát, az élethelyzetüket.

Sokszor volt a könyvben némi távolságtartás a karakterektől, akik úgy narrálták az életük gondjait mintha nem is velük történne meg, és olyan tárgyilagos volt az egész. Nem vonzott be, nem éreztem azt, hogy  lelke lenne a könyvnek, vagy legalább az író igazán értené a karaktereit, és nem csak bábként használná őket. Talán ez lehet az oka annak is, hogy a sok jó ötlet, és a karakterekben rejlő megannyi potenciál nem lett mindenütt rendesen kiaknázva.

Értékelés: 5/10

Akadt azért szerencsére jó pár dolog is a könyvben, amit szerettem, például amikor Sabrina Salemje feltűnt, azért oda és vissza voltam, akadt pár érdekesebb jelenet is, Archie gondolatmenetei is tudtak érdekesek lenni és Betty magánéleti szála is jó ötlet volt.

Összességében viszont azt érzem, hogy én itt és most elengedem a Riverdale könyvsorozatot, és ha itthon is megjelenik a harmadik kötet, abból én már inkább nem kérek.

Hogy tetszik a borító? Imádom a filmes borítókat, ez pedig különösen jó lett, pláne mert ez kábé a kedvenc promo fotóm is.

Kinek ajánlom elolvasásra? Hardcore Riverdale rajongóknak mindenképpen.