Egyre erősebb a Könyvmolyképző Kiadó idei kínálata, és úgy tűnik, hogy a YA fantasy rajongók is örülhetnek. A Madár és a kard március 16-án jelenik meg, nemrég kijött A tél halottai, és érkezik a Sötét, magányos átok is.
Ezek mellett két másik Vörös Pöttyös YA fantasy regény is kapott már magyar borítót. A Kalózkirály lánya folytatása, A Szirénkirálynő lánya 2021. március 24-én jelenik meg, és érkezik Shea Ernshaw stand alone regénye, a boszorkányos The Wicked Deep is, várhatóan még idén tavasszal. Íme a magyar borítók és a fülszövegek!
Tricia Levenseller – Daughter of the Siren Queen – A szirénkirálynő lánya (A kalózkirály lánya 2.)
Apám hajói ki lesznek szolgáltatva a sziréneknek.
Mi érjük el a szigetet elsőként, és a miénk lesz a kincs.Alosa végre teljesíti a küldetését. Megszerezte a legendás elrejtett kincshez vezető térkép mindhárom darabját, ráadásul a kalózok, akik korábban foglyul ejtették, most az ő hajóján raboskodnak. A továbbra is bosszantóan vonzó Riden folyamatosan eltereli a figyelmét, de legalább engedelmeskedik.
Ám amikor a hitvány Vordan felfedi az apja évek óta őrzött titkát, Alosa és a legénysége veszedelmes versenyre kel a rettegett kalózkirállyal. Hiába a tengernyi veszély, Alosa biztos benne, hogy ő fogja elsőként elérni a kincset… Hiszen mégiscsak a szirénkirálynő lánya.
A közönségkedvenc A kalózkirály lánya folytatása. Szárnyalj vele!
Shea Ernshaw – The Wicked Deep – Gonosz mélység
Köszöntünk az elátkozott városban, Sparrow-ban!
A Csendes-óceán partján fekvő városkában kétszáz évvel ezelőtt három nővért halálra ítéltek boszorkányságért. Köveket kötöttek a bokájukra, és a kikötő mély vizébe lökték őket.
Azóta minden nyáron visszatérnek egy kis időre, hogy három bájos lány testébe költözve bosszút álljanak – fiúkat csaljanak a kikötőbe, és vízbe fojtsák őket.
Mint a legtöbb helybeli, a tizenhét éves Penny Talbot is beletörődött a várost sújtó átokba. De ebben az évben, a nővérek visszatérésének előestéjén egy új fiú, Bo Carter érkezik a városba, akinek fogalma sincs róla, milyen veszedelembe csöppent.
A gyanú és a hazugságok gyorsan terjednek az eső áztatta utcákon. A városlakók egymás ellen fordulnak, Penny és Bo attól tart, hogy a másik titkokat rejteget. A halál pedig gyorsan utoléri azokat, akik nem tudnak ellenállni a nővérek csábításának.
Penny azonban olyasmit is lát, amit mások nem. És muszáj lesz választania, hogy Bót mentse meg, vagy saját magát.
Legyőzheti egy boszorkány az óceán szirénénekét?