Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Oravecz Nóra – Van egy ötletem

Oravecz Nóra egy időben igazi jelenség volt, akiről a legtöbb magyar hallott, akinek az idézeteivel úgy volt tele az FB falam, hogy nem kedveltem az oldalát. De mégis, hogyan lett az idézet-királynőből marketing guru? A Van egy ötletem című könyvében többek között ezt is elmeséli, miközben a maga eszközeivel próbál segíteni az olvasóin, hogy más is elérhesse azt, amit ő. A szándék egyértelműen nemes, nézzük, milyen lett a kivitelezés!

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted Nóra könyvét! *

Bevallom, kétségekkel telve vettem a kezembe a könyvet. Egyszerűen rajtam is eluralkodott a magyar népbetegség: anélkül ítéltem meg valakit, hogy igazán ismertem volna, vagy komolyabban utánanéztem volna-e az életének. A könyv elolvasása után már okosabb lettem, és innen is fejet hajtok Oravecz előtt: az, amit ő elért, egyszerűen elképesztő, és nagyon jó példa is egyben. Mindegy honnan származol, némi tehetséggel és hatalmas kitartással elérheted a céljaid. És ez tetszik.

A könyv igazából két részre osztható: nagyjából végig megy a duma arról, hogy Nóra miként ért a csúcsra, honnan indult, milyen munkákat vállalt és miből mit tanult. A másik része az, ami marketing könyvvé teszi: trükköket és tippeket árul el, de ami fontosabb, bátorítja az olvasót, méghozzá személyes, vagy éppen közismert emberek inspiráló példáin át. Mert a könyvben többek között Dancsó Péter és Födrős Zé is mesél, és ezekből az anekdotákból is rentegeteget lehet tanulni.

Legjobban azt szerettem a könyvben, hogy kiemelte azt, amiben én is hiszek. Hogy kellő munkával elérhető a siker, és csak rajtad múlik, hogy mennyire tudod tovább emelni. Sok esetben tudtam azonosulni Nórával, átjött az „oké, ezen én is átmentem” élmény, akár pozitív, akár negatív dologról legyen jó.

Külön tetszett az, hogy kiemelte, mennyire fontos, hogy önazonos legyen az ember, ne féljen nyilvánosság elé lépni, és hiába van XY tematikájú blog, YT csatorna, vagy bármi más, a tiéd akkor is különleges lesz, mert minden ember más és más, és ha belerakod a személyiséged sikert érhetsz el.

Szerettem azt is, hogy Oravecz nem tökölt, egyértelműen elmondta mennyi munka vár arra, aki személyes márkát akar építeni, és ennek lesznek bizony rossz pillanatai, de ugyanúgy felemelőek is. Ha valaki kezdő, és még csak most akar felépíteni valamit, annak ez a könyv igazi biblia lehet.

Én már kicsit tapasztaltabbnak érzem magam több, mint tíz évnyi blogolás és weboldalszerkesztés után, így bevallom, nem igazán érzem azt, hogy olyan sokat tanultam volna. Inkább megerősített pár dologban, elárult pár érdekességet, de nem jött át az a cél, amire igazán vágytam: nem támadtak új gondolatok, nem tanultam olyan trükköt, amit eddig nem tudtam, és egyszerűen a könyv elolvasása után nem érzem azt, hogy a saját személyes márkám fejleszteni tudnám.

Aláírom, most talán nagyképűnek tűnhetek, de tényleg több, mint tíz éve blogolok, emellett több, mint két éve dolgozom marketingesként főállásban, így azért rám ragadt ez meg az, érzésem szerint a könyv pedig elsősorban a kezdőknek akart segíteni. Ha nyolc évvel ezelőtt akad a kezembe szerintem sokkal hasznosabbnak éreztem volna és biztos többet tudtam volna profitálni belőle.

Egy dolgot viszont nem akarok elmismásolni: olvasás során nagyon sokszor éreztem azt, hogy ez egy nagyon hosszúra nyújtott motivációs levél. Mert Nóra szinte minden szakmai sikerét felsorolta, és vérprofinak állította be magát minden téren. Szerintem a könyv olvasói közül záporozni fognak a felkérések, hogy ebben és abban kapjon segítséget az emberke, és vélhetően Nóra ebből sokat fog profitálni.

Baj-e, hogy a könyv egy motivációs levél? Jó kérdés, magam sem tudom rá a választ. Tény, hogy átadott némi tudást, és olyan csomagot állított össze a kezdők részére, amiből sokat tanulhatnak. De azért van bennem némi rossz érzés amiatt, hogy könyv formába, segítő tartalomként lett becsomagolva egy olyan nő üzenete, aki talán nem is segíteni akar, hanem csak több ügyfelet szerezni és tovább bővíteni az amúgy is nagyon menő portfólióját.

Értékelés: 7/10

Akárhogyis legyen, ez a laza kétszáz oldal gyorsan lepörgött (pláne mert tele volt üres lapokkal), és azért akadt benne jó pár érdekes dolog, ami miatt nem bánom, hogy esélyt adtam neki.

Hogy tetszik a borító? Nagyon kis egyszerű, de megvan a maga bája.

Kinek ajánlom elolvasásra? Bárkinek, aki most kezd személyes márka építésébe. Legyen szó bloggerről, íróról, vloggerről, vagy akár csak egy olyan emberről, aki gyönyörű sálakat köt és szeretné eladni őket a neten. Haladóknak és gyakorlottaknak viszont talán már kevésbé lesz tartalmas a könyv.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted Nóra könyvét! *

VAN EGY ÖTLETEM! – BLOGTURNÉ

  • Nagyon fontos, hogy mit és hogyan kommunikálunk magunkról a közösségi médiában, hiszen ez ad el minket az online világban. Ha te is szeretnél emlékezetes maradni, vagy éppen szeretnéd az énmárkádat még tökéletesebbé tenni, vagy csak most ismerkedsz a blogok és az influencerek világával, akkor a Van egy ötletem neked szól. Oravecz Nóra sokat tud az énmárkáról, és most ezt egy könyvben összefoglalva segít mindenkinek megtalálni a helyes utat az internetes világ útvesztőjében.

    Tarts velünk a turnén, ahol a Blogturné Klub 4 bloggere elmondja tapasztalatait a Van egy ötletem című könyvről, amit a turné végén te is megnyerheted a Libri Kiadó felajánlása jóvoltából a 3 könyv egyikét.

  • Oravecz Nóra könyvében sok olyan magyar és külföldi közösségimédia-sztár (influencer, internetes híresség, blogger, vlogger) is szót kap, akik sok tanáccsal szolgálnak a könyv olvasói számára. A te feladatod az lesz, hogy felismerd a képről és egy kis leírásról az illetőt, és a helyes válaszodat beírd a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.

    A turné végén, ha jó vagy az influencerek felismerésében, akkor a Libri Könyvkiadó által felajánlott 3 könyv egyikét nyerheted meg! Hajrá!

    A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    A Vine mini videókat posztoló oldal tette igazán híressé őt, de a Disney vígjátéksorozatából is ismerős lehet. Ez a fiú a Youtube világának egyik külföldi királya. Több millióan követik vlogjait, és már saját dalt is kiadott a haverjaival (illetve a többi vloggerrel) közösen. Bátya is híres vlogger.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 10.08. Szembetűnő blog
    10.10. Zakkant olvas
    10.12. Sorok között
    10.14. Deszy Könyvajánlója