Sajnos ismét gondban vagyok. Kiolvastam ugyanis egy olyan könyvet, ahol remek volt a tálalás, de gyenge volt a sztori. A sorok szokás szerint vittek előre, tetszettek a leírások, és néhol olyan jó poénokat megfogalmazott a szerző, hogy hangosan fel-fel nevettem, pedig volt, hogy egy kórházi váróteremben nevettem, pedig ugye tudjuk, hogy ott nem szokás. A stílussal tehát semmi gond nem volt, a történettel már annál inkább.

Hiányoltam a csavarokat, és a legfőbb bonyodalom is sajnos olyan volt, ami elrendezhető lett volna egy beszélgetéssel, maximum öt oldalon keresztül. Ezt a könyvet leginkább a Vad Angyal című telenovellához tudnám hasonlítani. Kis-tiniként tetszett, de akkor is feltűnt, hogy mennyivel hosszabb, mint amit a történet elbírt. Ha ezt a regény nem 25 éves fejjel olvasom, hanem 14 évesként, akkor tuti imádtam volna. Most viszont inkább csalódott vagyok.

No de miről szól a regény? Hősnőnk, a tizenhat éves Elle egyszerűen tökéletes. Gyönyörű, gazdag, odavannak érte a pasik, és tele van barátokkal, mert ő a legnépszerűbb lány az iskolában. A csajok isszák a szavait, a srácok elhülyülnek vele, Elle ezen felül vicces is, meg okos is, és persze becsületes, meg törődő, szóval nemhogy kimeríti a tökéletes fogalmát, de messzemenően túl is mutat rajta.

Elle „problémái” akkor kezdődnek, amikor a csóksátor alkalmával megcsókolja őt Noah, a legjobb barátjának, Lee-nek a testvére. Végül egy party után Elle és Noah összejönnek, nem sokkal később le is fekszenek egymással, de itt üti fel a tökéletes Elle tökéletes életének legtökéletlenebb pillanata: mit fog szólni Lee ahhoz, hogy Noah és ő összejöttek? Figyelem, felkészülni: több, mint kétszáz oldalnyi bonyodalom következik, méghozzá azon, hogy mit szól majd Lee.

Elle olyan szinten kimerítette a Mary Sue-karakter fogalmát, amire ritkán láttam ezidáig példát. Azon túl, hogy tökéletesnek ábrázolta az írónő, emellett szemét volt azokkal, akik szerették őt, és mindig, minden szituációban elérte azt, hogy ő legyen a középpontban, és őt kelljen valami miatt sajnálni. Nagyon sajnálom egyébként, mert lehetett volna potenciál ebben a sztoriban is, méghozzá Noah kapcsán.

Rég találkoztam annyira jófej főhőssel, mint Noah. Persze a végére papucsállatkává változott, de az elején nagyon jópofák voltak a beszólásai, életszerűek voltak a tettei, és egyszerűen imádtam azt, ahogy viselkedik. Noah karaktere, és a szerző lendületes stílusa volt az, ami nem csak olvashatóvá, de valamilyen szinten szerethetővé is varázsolta a regényt. Azonban bármennyire is jófej volt Noah, ennyi nem volt elég.

A legfőbb problémám a könyvvel az volt, hogy nem szólt semmiről. Sorra jöttek a partik meg a bulik, de nem találtam benne központi bonyodalmat, amire egy teljes regény eseményszálait fel lehetett volna fűzni. A legfőbb probléma tényleg az volt, hogy Elle és Noah összejött, utóbbi pedig rosszfiú, és jajj, most mi lesz. Ráadásul ami a legjobban zavart az, hogy Noah nem is tudom miért lett rosszfiúnak beállítva. Oké, néha verekedett és persze motorral járt, de ha valaki ettől már rosszfiú, akitől meg kell védeni a föld összes nőnemű lényét, hát, az elég szegényes fantáziára vall. Lehet, hogy azért, mert Elle tökéletes szemén keresztül ismertem meg Noaht, de az én szememben a srác minden volt, csak rosszfiú nem.

A Csókot vegyenek védelmére még mindenképp fel kell hoznom valamit: méghozzá Elle és Lee barátságát. Tetszett, hogy gond nélkül ábrázoltak egy fiú-lány barátságot, a legjobban pedig a leírás hitelességének örültem. Tényleg elhittem azt, hogy ők szeretik egymást, és „csak” barátként, hiszen nem akarnak zónát lépni. Olyan ritkán látni regényekben fiú-lány „csak barátságot”, legalábbis olyan szinten, ha mindkét karakter heteroszexuális. Szóval emiatt – és persze Noah karaktere miatt -, azt mondom nem is bánom, hogy elolvastam ezt a regényt.

Értékelés: 4/10

A szám ne tévesszen meg senkit. Ha ez a könyv tíz évvel ezelőtt jelenik meg, és akkor olvasom, minden bizonnyal áradoznék róla. Ergó: tizenhét év alatti olvasók részére feltétlenül ajánlom, a többieknek pedig akkor, ha egy veszettül jól megalkotott fiú-karakter miatt gond nélkül elolvasnak egy olyan könyvet is, amiben a hősnő túlontúl, már-már fájóan „tökéletes”.