Home Könyvkritika Könyvkritika: Bruck András – Elárult szavak

Könyvkritika: Bruck András – Elárult szavak

Bruck Andras elarult szavakKíváncsi természetűnek vallom magam, éppen ezért ha egy könyvet elkezdek olvasni, akkor az esetek többségében a végére is érek. Idén konkrétan kettő könyv volt, amit abba kellett hagynom, a második pedig éppen Bruck András – Elárult szavak című kötete volt. Már két hete próbálok a végére érni, de 105 oldaltól tovább egyszerűen képtelen voltam haladni. Nehéz ám úgy olvasni, ha a főszereplőkkel abszolút nem szimpatizál az ember, így hiába a jó, kiforrott nyelvezet, a választékos szókincs és a jó leírások, ha a dramaturgián mindez nem segít. Nekem pedig száz oldal nem volt elég arra, hogy érdekeljen a végkifejlet.

A történet nagy előnye – és egyben hátránya is, de erre majd később kitérek, – hogy Budapesten, napjainkban játszódik. Főhőseink két, huszonéves fiatal, Félix és Edit. A regény elején egy autóbalesetnél járunk, és tök izgalmasan indul az egész: felborul a kocsi, de mindkét főhős megússza sérülések nélkül, és hazamennek a saját (sicc!) lakásaikba. Aztán az egész úgy folytatódott, hogy Edit megharagudott korábban Félixre, mert a srác féltékeny volt, és akkor elkezdenek fújni egymásra, de közben persze szerelmesek is. Nyolcvan oldal telt el azzal, hogy Félix szomorkodott és Editen rágódott, én pedig úgy éreztem nem halad semerre a történet.

Ami viszont jobban fájt, a hiteltelenség. Mármint, oké, elhiszem én, hogy vannak milliomos fiatalok a fővárosban, akiknek a művészet és az önsajnálat tölti ki a mindennapjait, olyasmi miatt, hogy munka vagy sárga csekk nem kell aggódniuk, és ráérnek egész nap az érzelmeik rákfenéjében döglődni, de ez nem azt jelenti, hogy szimpatizálnom kell vele. Nincs bajom a felső tízezerrel, legyenek boldogok úgy, ahogy tudnak, de egyszerűen képtelen vagyok sajnálni egy olyan férfit, aki szerelmes egy nőbe, de képtelen az ajtaja elé állni és tisztázni a félreértéseket. Ugyanez igaz a nőre is, ehelyett mindketten nyomorognak, és nem halad előre a sztori. Már nagyon rég nem irritált ennyire egy főszereplő páros sem. Az, amikor éppen beindulna, a 90. oldal környékén van: Edit rájön, egy férfi követi őt, és mindenütt ott van. Kisakkozza, hogy biztos Félix bérelt fel valakit, hisz féltékeny típusnak gondolja a srácot. Le is futtat egy elméletet, egy korábbi emlékét hívja elő, ami akár azt is igazolhatná, hogy Félix tényleg felbérelt egy alakot. Erre a szerző benyögi egy zárójeles megjegyzésben, hogy az adott visszaemlékezésben Edit téved, és így nincs is semmi jogalapja szerencsétlen olvasónak – azaz most itt nekem, – hogy elhiggye, akár Félix is lehet a tettes. Miközben olvastam azt a zárójeles mondatot, a genius meme képe zakatolt a fejemben, ami nem jó jel.

Azért jót is tudok ám mondani. Az ismerős fővárosi helyszínek sokat segítettek, jó volt ízes magyar neveket olvasni, mint István vagy Mariska, és szerettem azokat a plusz információkat, amiket megtudtam a művészettörténetről. Sajnos nem vagyok elég jártas benne, de az infók, amiket a szerző elhelyezett a regényben engem tényleg gazdagítottak, végre én is tudom, mi az a Mona Lisa Átok, ami után a művészet mintha tucattermékké változott volna. Ahogy a bevezetőben is írtam, a regény nyelvezete értő kezekre utal, Bruck András pedig nem kezdő, az Élet és Irodalom olvasóinak ismerős lehet. Amin az én szememben elcsúszott az a könyv, maga a dramaturgia és a főszereplők személye. Mint mondtam, nem akarok milliomos budapesti fiatalokról olvasni, akiknek olyan problémái vannak, amit egy beszélgetés megoldhatna, ehelyett depresszióznak vagy Párizsba utaznak csak úgy, mert miért ne. Ezért sem voltam képes arra, hogy befejezzem ezt a regényt. Mindenesetre azoknak, akik szeretik a szépirodalmat, a gyönyörű leírásokat és a szép magyar nyelvezetet, Bruck András könyve igazi felüdülés lehet.