Home Könyvek listák Ez volt 2020-ban a 10 legnépszerűbb film és sorozat a magyar Netflixen!

Ez volt 2020-ban a 10 legnépszerűbb film és sorozat a magyar Netflixen!

2020 tavaszán a Netflix napi szinten megjeleníti a felületén, hogy országonként melyek a top10 legnépszerűbb sorozatok és filmek. Imádom, hogy ezt már lehet látni!

Létre is jött már több oldal, ami egy egyszerű számítás szerint ki tudja számolni, hogy melyek a legnépszerűbb tartalmak az adott országban. Az, ami az első helyen van egy nap a toplistán 10 pontot kap, ami a 10. helyen az 1 pontot, és megnézik melyik sorozat hány napig szerepel a top10-ben. Például ha egy sorozat 3 napig van a top10ben, és az 5. 8. majd a 10. helyen, akkor 5 + 3 + 1 pontot kap, és így kijön egy lista.

Persze ez annyiban lehet megvezető, hogy sokat számít egy műsornál a konkurencia, azaz ha egyszerre jön 5 erős sorozat, akkor nehezebb a top10-ben jó helyezést és jó pontokat elérni, simán lehet, hogy egy másik héten ugyanannyi nézővel első lehetett volna. Ezek azok a számok, amiket mi ugye nem látunk, így csak a top10-re tudunk hivatkozni.

Szóval, a FlixPatrolon már meg is jelent egy klassz toplista, ami megmutatja, hogy áprilistól év végéig melyek voltak a legnépszerűbb sorozatok a Netflixen, legalábbis, ad egy erős képet arról, hogy mit is néztünk tavaly. Naná, hogy rengeteg a könyvadaptációt!

FILMEK

Minő meglepetés, a 365 nap lett a legnézettebb film, méghozzá úgy, hogy magyar szinkron sem készült hozzá. A Harry Potter is dominált, két helyre is becsúszott, de sokan fedezték fel maguknak a 2019 nyarán bemutatott Gyagyás gyilkosságot is. Íme a lista:

1. 365 nap (747 pont)
2. Harry Potter és a bölcsek köve (513 pont)
3. Gyagyás gyilkosság (408 pont)
4. 6 Underground (368 pont)
5. Alkalmi randevú (357 pont)
6. Társadalmi dilemma (354 pont)
7. Táncra fel! (349 pont)
8. Harry Potter és a titkok kamrája (331 pont)
9. The Kissing Booth – A csókfülke (296 pont)
10. Karácsonyi krónikák (295 pont)

SOROZATOK

Kétség sem fér hozzá, hogy A nagy pénzrablás a magyarok kedvenc sorozata a Netflixen, majdnem háromszor annyi pontot kapott, mint a második Esernyő Akadémia. Ráadásul ez a sorozat az, ami Április óta nem tud kikopni a top10-ből.

Adaptációk kapcsán itt sincs hiány, konkrétan a tízből hat magyarul is olvasható regény vagy képregény formájában. Nem is véletlen, hogy ennyi adaptáció készül a Netflixre. Nagy meglepetés viszont, hogy az olyan kedvencek nem jutottak be a top10-be, mint a 13 okom volt (26), Snowpiercer (17.), Tiny Pretty Things (32.) vagy éppen a Riverdale (37.), de az Amerikában közönségkedvenc Cobra Kai-nak is csak az 51. hely jutott.

1. A nagy pénzrablás (1896 pont)
2. Esernyő Akadémia (775 pont)
3. Vezércsel (631 pont)
4. Lucifer (488 pont)
5. Michael Jordan – Az utolsó bajnokság (486 pont)
6. The Witcher – A vaják (437 pont)
7. A korona (425 pont)
8. Szexoktatás (400 pont)
9. Emily Párizsban (398 pont)
10. Cursed – Elátkozva (318 pont)

Sorozatajánló: Emily in Paris – Cuki romkom a Netflixen