Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Így olvas fel Rupi Kaur a sikerkönyveiből + Interjú Emma Watsonnal!

Rupi Kaur egyenesen berobbant a köztudatba az itthon is hatalmas sikert arató tej és méz illetve a nap és az ő virágai köteteivel. A versek az ember húsába vágnak, annyira élettel teliek, hogy még én is örömmel olvasom őket (ha éppen nincs koronavírus járvány).

Alább összegyűjtöttem három érdekes videót, amit viszont érdemes lehet megnézni. Az elsőben Kaur a tej és mézből olvas fel, és az illusztrációk is meglevenednek.

A második egy talk show beszélgetés, ahol Kaur Jimmy Kimmelnél járt, és többek között elmeséli, hogy szerzői kiadással indult és Rowling esete adta neki az ihletet, hogy gyerekként a költözése után kezdett el írni és rajzolni. A beszélgetés végén felolvas egy verset is a nap és az ő virágaiból, ami úgy született meg, hogy a kiadója a tej és méz sikere után erőltette az újabb kötetet „mielőtt elfelejtik őt„.

A harmadik videó egy kicsit hosszabb beszélgetés, ehhez nyilván több idő szükséges. Itt a Harry Potter sztárja, Emma Watson beszélget hosszasan Rupi Kaurral. Sok témát érintenek, és külön jó látni, hogy Watsont tényleg érdekli az interjúalanya. Alább megnézhető ez a videó is.

* Kíváncsi lettél Kaur versesköteteire? Szerezd be őket a kiadótól! Katt ide *

a nap és az ő virágai – BLOGTURNÉ

  • Nemrég itthon is megjelent Rupi Kaur második verseskötete, amiben a költő ismét csodálatos gondolatokkal lepett meg minket. A kötetről a Blogturné Klub bloggerei mesélnek, a turné végén egy példányt meg is nyerhetsz belőle!

  • Ha szereted a verseket, akkor ez a játék könnyű lesz számodra! 🙂 Minden állomáson találsz egy versrészletet, ebből kell felismerned a költőt és/vagy a vers címét, amit írj be a rafflecopter doboz megfelelő sorába.

    Az értesítő levél megküldése után a nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésre válaszolni az e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. Figyelem! A kiadó kizárólag magyarországi címre postáz!

    S nem lesz rajtuk úrrá a halál,
    Eggyé válik csak, mind ki meghal,
    A nyugvó Hold, s a szél lakóival,
    Egy-fényű lesz a csillagokkal.
    Porladhat letisztult csontja bár;
    Ha őrült volt, esze újra fitt,
    Ha tengerbe fúlt, felbukkan megint.
    S szeretőket ugyan magába zár,
    De nem lesz rajtuk úrrá a halál.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 03.08. – Spirit Bliss
    03.10. – Readinspo
    03.12. – Spirit Bliss extra állomás
    03.14. – Hagyjatok! Olvasok!
    03.16. – Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
    03.18. – Sorok Között