Ó, hogy én mennyire nem tudom megunni a karácsonyi történeteket! Pláne ilyenkor az ünnep előtt pár nappal esik jól elvonulni egy kicsit, és ellátogatni a Mikulás falujába és csak érezni, ahogy árad a lapokból az ünnepi csoda.

Ebben a Mauri Kunnas kötetben két rejtély volt a középpontban. A Mikulás ugyanis megtalálja egy kisgyerek levelét, aki nem megírta, hanem lerajzolta a kívánságát. Az egész falu próbálja kitalálni, hogy a kis Bakfic most mit szeretett volna. Képeskönyvet? Egy mackót oroszlánsörénnyel és rénszarvas aganccsal? Eközben pedig adott a második rejtély is, mert egy titokzatos alak folyamatosan borsot tör a Mikulás orra alá, és valahogy minden elbaltázódik…

Maga a felvetés nagyon aranyos, hogy vajon egy gyerekrajzból milyen nehéz kitalálni, hogy mit is akart volna a gyerek. Amikor kiderült, én is csak pislogtam, mert nekem is megvolt az elképzelésem, hogy mi lehet az, de nagyon nem vált be. Az egész kutatás, gondolkodás iszonyú aranyosan volt levezetve a sztoriban, pláne ahogy ráerősítettek arra, hogy mindenki azt lát bele egy rajzba, amit szeretne.

A rejtély szál viszont még ennél is jobban tetszett, mert ahogy teltek a lapok, úgy váltam egyre kíváncsibbá, hogy vajon mi is történhet. Kicsit olyan „itt a Grincs, aki tönkre akarja tenni a karácsonyt” feelingem volt, amit én pozitív dologként értelmeztem. Maga a karakter, az, hogy mit és miért tesz, nagyon ötletes volt, a kötet lezárását pedig egyszerűen imádtam, pont így kell ezt.

Amiért még külön odavoltam, hogy a könyv első két oldalán van egy karakterbemutató, elmondják a főbb szereplőkről az érdekességeket. Hogy én ezt mennyire imádtam! Már csak az olyan apróság miatt is, hogy volt legalább háromszáz év, amíg Mikulás szingli volt és nem találkozott Mikulásanyóval. Nehéz lehetett, na. Az ilyen apró kis adalékokat nagyon tudom szeretni.

Apró adalékból pedig nem volt hiány, hiszen a könyv legnagyobb erénye a gyönyörű illusztrációk sokasága. Tetszik a stílus, a megrajzolt karakterek, a kisgyerekek és a kisállapok például iszoonyú cukik lettek. Csak azt sajnáltam, hogy Agricola, a Mikulás és Bennő kissé hasonlítanak a kábé egyforma fehér szakállal és arccal.

Az illusztrációk részletgazdagságáért oda és vissza vagyok. Olyan sok apróságra lehetett ráfókuszálni, magát a falut és a munkahelyiségeket is varázslatosan mutatta be. A legjobban viszont az tetszett, hogy a sötét szempár egyre több képről köszönt vissza, és amikor azt kiszúrtam, egyre inkább elkezdett érdekelni a rejtély is, mert még felnőttként is érdekelt, hogy mi a fene bújkál a kredenc alatt. És ez tök jó 🙂

Értékelés: 10/10

Imádtam ezt a könyvet, olyan jó érzés volt elolvasni és egy rövid időre újra gyerekké válni, aki nem csak a szövegben mélyed el, hanem az illusztrációk elemzésében is. Igen, bőven tovább tartott a nézelődés, mint maga az olvasás, mert hát, ami szép az szép. A rejtély szálért pedig külön köszönet!

Hogy tetszik a borító? Mesesép,  az egyik legjobb illusztrációt választották ki, a hátoldal viszont szerintem kissé spoileres.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ez a könyv akkor lehet igazán tökéletes olvasmány, ha ott van melletted egy gyerkőc is. A kicsiknek klassz ajándék, de ha felnőttként szeretnél elmélyedni egy karácsonyi mesében, akkor te se foszd meg magad az élménytől 🙂