Cassandra Clare és Wesley Chu sikerkönyve, Az elveszett fehér könyv is sok országban megjelent már hazánkon túl, most a nemzetközi borítókat veszem górcső alá.
MAGYAR
Itthon maradt az eredeti amerikai borítói, aminek kifejezetten örülök, mert szerintem nagyon szép, és tök jól illik a többi árnyvadász regény közé. És végre már, hogy Magnus felkerült egy borítóra, annyira ideje volt már ennyi év után!
AMERIKAI #2
A sorozatot Amerikában eredetileg ezzel a rajzolt borítótípussal kezdték el kiadni. Az ottani kiadás most úgy tűnik, hogy a védőborító egyik oldalán a Magnusos kép van, a másik oldalán pedig ez a rajzolt, így minden ottani rajongó úgy teszi ki a polcára, ahogy neki szimpatikusabb.
Egészen szép szerintem ez a rajzolt borító, legalábbis, ránézek és szép, de nincs tőle árnyvadász érzetem, még véletlenül sem…
RÚNÁS KIADÁS
A Waterstones kiadott több árnyvadász könyvet special editionként, ilyen kemény táblás rúnás borítós kiadásban. Nekem abszolút nem jön be a stílus, katyvasz az egész, de persze ízlések és pofonok.
TÖRÖK
Első látásra imádtam ezt a borítót, mert tök jól reprezentálja a történetet és az apró részleteket. De az arcnál gondban vagyok, mert ez Alec arca, de Magnus teste. Akárhogyis, egész jó próbálkozás.
HÉBER
Ez meg mi a franc. A borítón vélhetően az a hölgy Sinjun akar lenni, de iszonyú creepy az egész, és nagyon nem ad árnyvadász feelinget
OLASZ
Az olaszok ezúttal rajzolt borítót terveztek a könyvhöz. Ha csak kicsiben nézem tetszik, de ahogy ránagyítok, és előjönnek a rajz hibái, például az épületeknél az egyenetlen vonalak, olyan fan artnak tűnik nekem az egész, egy gimis rajzának, és nem egy könyvborítónak.
* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezménnyel! *
-
A napokban magyarul is megjelenik Az elveszett fehér könyv, amiben Cassandra Clare és Wesley Chu egy újabb Malec történettel örvendeztet meg minket. Kövesd végig a blogturnét, ismerd meg a regényt, és ha szerencsés vagy, meg is nyerheted!
Hát lehet nem imádni Malec párosát? 🙂 A mostani nyereményjátékunk során minden állomáson találtok egy Malec idézetet, a feladat, hogy eltaláljátok mely Árnyvadász könyvből idéztünk, és beírjátok a címet a Rafflecopter doboz megfelelő sorába.
(Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyertest e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.)
“– Eleget éltem már – mondta végül Magnus. – Annyi, de annyi évet, mégsem érzem úgy, hogy elég lett volna. Nem fogom azt hazudni, hogy belefáradtam. Élni akarok, és részben miattad, Alec. Soha életemben nem volt annyi örömöm az életben, mint az elmúlt pár hónapban veled.”
10.27. – Sorok Között
10.29. – Sorok Között extra állomás
10.31. – Kelly & Lupi olvas
11.02. – Reading Spo