Könyvkritika: Rebecca Ross – A királynő koronázása

Az első részt nagyon szerettem, így nem is volt bennem kérdés, hogy el akarjam-e olvasni a duológia lezárását. Ez se volt rossz, sok mindenen elgondolkodtatott, és végig nagyon pörögtek az események, de azért sajnos itt-ott némi hiányérzetem.

A történet ott folytatódik, ahol az első kötet véget ért. Brienna próbál beilleszkedni a McQuinn ház életébe, de nem egyszerű, hiszen mindenki tudja róla, ő egy ellenséges család lánya. Cartier a lepusztult Morgane birtokon van, gyerekkori örökségén, és ott próbál életet lehelni a kastélyba, eközben a Lannonok kivégzésére, és a királynő koronázására készülnek.

Mi történik, miután megnyeri valaki a háborút? Ez volt tulajdonképpen az egyik fő kérdése a könyvnek, és nagyon szerettem, hogy ezzel foglalkozunk, mert a legtöbb esetben ott ér véget egy sztori, hogy (a jók) győztek, de az igazi munka pont “a rendszerváltás” és a változtatások megkezdése. Szerettem, ahogy ezeket taglalja a történet, és külön érdekes volt az is, ahogyan a királynőtől és a mágiájától sokan féltek, mert ez akár valahol jogosnak is tűnhetett.

Ó, a mágia! Annyira örültem, hogy most is foglalkoztunk vele, szerettem volna sokkal többet megtudni róla, leginkább az egyik mellékszereplő kapcsán. Sajnos sok információt nem kaptunk meg, illetve itt-ott akadtak olyan dolgok, amiket nem teljesen értettem, ezt sajnáltam is. Viszont az erkölcsi résznél nagyon erősen foglalkozott vele a szerző, ahogy azt taglalta, nem-e veszélyes, ha egy mágiahasználó ül a trónon, mekkora pusztítást hozhat a mágia, miközben ellenpólusként meg ott volt a jó hatás, például a gyógyítás képessége. Jól körbejárta az írónő ezt a dilemmát.

Szerettem azt is, ahogyan a főszereplőit kezelte a szerző. Briennánál a családi szálat imádtam, azt, ahogyan a lány megpróbált beilleszkedni, és ahogyan feszegették nála a “vér kérdést”. Mi határoz meg jobban? A véred, vagy a neveltetésed? Netán az, aki lenni akarsz? Fontos kérdések, és Brienna kapcsán mindezt végig szépen is jártuk. A fali szőttes ötlete zseniális lett, és a kivitelezése is mindent vitt. Az alapgondolatot is nagyon szerettem, és az ezzel kapcsolatos utolsó jelenet, na az zseniális lett.

– Nem akarom lenyakaztatni Keela Lannont – mondta a királynő. – Csak egy süldőlány, és retteg. Életben akarom hagyni, hogy meggyógyuljon, és szépséges hajadonná érhessen. Ám az igazság az, hogy… hogy a nép az összes Lannon vérét követelni fogja. És ha életben hagyom az unokákat, és kicsírázik a bennük növekvő harag, amiért ők az utolsó hajtások a családfán? Akkor mi lesz? Elfogadja őket a többi ház, vagy utálni, kerülni fogja? Tartozhatnak-e majd valaha is valahova? Nem fajul-e valami sötétebbé a bennük növekvő harag, amely most ítél bennünket újabb háborús évtizedekre?

Cartier most kapott saját nézőpontot, amit először különösen fogadtam, de végül örültem neki, mert érdekes volt belelátni az ő életébe, a háza működésébe, és persze a múltjába is. Sok érdekesség történt nála is, a WTF pillanatot családi szálon imádtam, és a Dechlannal való beszélgetései is mindent vittek, leginkább az, ahogyan Cartier kezelte mindezt. Ami pedig a kis Tomasszal való kapcsolatát illeti, na azt szerettem a legjobban.

Úgy érzem ebben a részben a romantika nagyon alul volt reprezentálva, ami mondjuk valahol érthető, a szereplőknek komolyabb magánéleti drámáik voltak, de azért hiányoltam az édes, szerethető közös jeleneteket Brienna és Cartier között. Amiket viszont kaptunk, azok csodálatosak lettek, leginkább a könyv vége felé ütöttek nagyot.

A könyv nagyon sok mellékszereplőt mozgatott most is, emiatt iszonyúan résen kellett lenni, de végül pont ettől vált izgalmassá a történet, különösen mikor megindult a rejtély szál és az esetleges Lannon-támogatók felkutatása. Szerettem ezt a szálat, izgalmassá tette a könyvet. Briennában olyan klassz, hogy okos és ravasz, rajta aztán nehéz kifogni, és ettől csak még jobb lett maga a történet.

Egy dolgot sajnálok, egy logikai bukfencet, amitől a szememben kevésbé lett jó a könyv. Nem akarok spoilerezni, így csak annyit mondok, már az elején nyilvánvaló volt, hogy a Lannonok kapcsán mit és miért nem lép meg a szerző, és az később milyen következményekhez vezet majd. És ettől valahogy megcsúszott nálam a könyv élvezeti faktora.

Értékelés: 8/10

A világ, a mágia, a főszereplők, a történet még mindig remek és tanulságos, szerettem, hogy el is gondolkodtatott a regény. Élveztem az olvasást, és erős volt a lezárása is, végre egy fantasy történet, ami megáll két résznél. Itt-ott akadt pár apróbb problémám, de magát a könyvet szerettem, ahogy az üzenetét is: egy világ tökéletes működéséhez női vezetők kellenek. Bárcsak nálunk is csak nők lennének hatalmon!

Hogy tetszik a borító? Egyszerűen imádom. A színeit, a mintáit, a tipográfiát. Az első rész mellett különösen jól mutat.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szeretted az első részt, akkor ezt se hagyd ki, én úgy érzem nem fogsz benne csalódni.

A királynő koronázása blogturné