A fiúknak, akiket valaha szerettem nagyon kellemes emlékként maradt meg bennem, így kíváncsian vártam a folytatást. Egy biztos: Jenny Han írói stílusa még mindig egészen magával ragadó. Imádom, ahogy Han ír. A mondanivalóját, a megfogalmazását és azt az elképesztő cukiságot, ami zizeg a lapokról és kikapcsolja a fejemben a külvilágot. Időnként nagyon kellenek az embernek Jenny Han könyvei, engem pedig a P.S. I Still Love You pont jókor talált meg.

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *

A történet pont ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Lara Jean végül összejön Peterrel, boldogok lehetnének, de valaki levideózta őket a téli szünetben ahogy csókolóztak a jakuzziban, a videó futótűzként terjed, Lara Jean pedig okkal borul ki. És eközben Gen is keményen szervezkedik a háta mögött. Nem mondhatnám, hogy ezt a részt jobban szerettem, mint az előzőt. Az elejét kicsit lassúnak éreztem, és sok olyan részlet volt a regényben, amit olvasva csak a szemöldököm rángattam.

Remélem, hogy ez most nem lesz sértő senkinek: csak most tűnt fel igazán, hogy Lara Jean mennyire „lányos lány”. Komolyan, amikor sorokon át arról volt szó, hogy mitudomén milyen piros rúzst tesz magára, aztán másmilyen pirosat és így mitudomén milyen rózsaszín lesz az ajka, de pakol még valami szájfényt is, hogy mitudomén milyen legyen a végeredmény, hát ott fogtam a fejem. És több ilyen részlet is volt, például amikor recepteket mesélt vagy a ruhákkal foglalkozott… Persze, értem, női E/1-es nézőpont elbírja, csak pasiként kicsit sok(k) volt ezt olvasni.

Azt viszont továbbra is nagyon szeretem, ahogyan a történet bemutatja a családot, a barátokat, és persze a múltat, ami napjainkban is meghatároz minket. A Song lányok közötti kötődés még mindig nagyon szép, most külön szerettem az „apu randizzon végre” szálat is. Üdítő volt, ahogy a koreai múlt is szóba került a nagyis jelenetnek hála, és az is mindig nagyon sokatmondó, amikor Lara Jean a múlton rágódik, és a régi barátságait elemezgeti, és próbálja őket a mostani élethelyzetére levetíteni. Fontos ismerni a szereplők múltját, úgy jobban érthetőek a jelen-béli tetteik.

Családi kötődés ide vagy oda, áldom a Sorsot, amiért nincs olyan húgom, mint Kitty. Tudom, a lány cukinak van ábrázolva, de egyszerűen utálnék egy olyan testvérrel együtt élni, mint Kitty, mert rém idegesítő a kiscsaj. De az, amit Lara Jeanből kivált egyszerűen gyönyörű. Amikor azon agyalt, hogy mennyi mindent megtesz Kittyért, és próbál úgymond jó anyukája lenni, na az végtelenül megható volt számomra. Még úgy is, hogy Kittyt nem csípem. (De azért volt egy-két jó megmozdulása)

A kötetben most valahogy fontosabb szerepet kapott Gen, vagy csak én éreztem így. Nagyon fura volt a barátságuk ábrázolása, és szerencsére a kötet végén kiderült, hogy Gen mit miért tesz. Az indokai láttán igazából csak egy fintorra futotta tőlem, mert valahogy jobbat, átélhetőbbet vártam volna, amit pedig kaptunk bár kissé fájdalmas lehetett Gen számára, de a kerek egészt nézve egyszerűen nem ért fel a szememben a tetteinek a súlyához.

A Lara Jean – Peter romantikus szál is jól lett kezelve a könyvben, de én nagyon hamar eljutottam arra a pontra, hogy nem akarom már Petert a lány oldalán látni. Egyszerűen az, ha valaki mindig az exét választja, és neki segít, vele barátkozik úgy, hogy tudja, ez mennyire fáj a barátnőjének, komoly jellemhiba. Persze, legyen vele jóban, de Petert úgy rángatta zsinóron Gen, mint egy bábut. Pláne azért volt ez idegesítő, mert Peter tudta, hogy Gen szivárogtatta ki a videót kettejükről. Egyszerűen már nem drukkolok Peternek, és nem érdekel, hogy mi lesz a harmadik részben és mivel kompenzál Peter, a szememben ők nagyon nem egy álompár.

Jött viszont egy igazi álompasi, bizonyos John Ambrose, akinek anno Lara Jean levelet írt, és most végre megkapta a választ. Nagyon szerettem Johnt, jobban, mint annak idején Josht. Mert John egy igazi úriember, kedves, vicces, törődő, és mindig odafigyelt Lara Jean érzéseire, hogy ne bántsa őt meg. Tudom, a Peter-féle rosszfiúk menőbbek, de annyira örülnék, ha egyszer végre a jófiú kapná meg a lányt. Úgyhogy, hajrá John Ambrose! És külön remélem, hogy a haláli nagymama is több szerepet kap a sztoriban, mert bitang jó beszólásai voltak.

Ó, és apropó, Josh! Nagyon tetszett az, ahogy az írónő kezelte a karaktert. Az elején meglepett ez a döntés, de idővel teljesen beláttam, hogy ez így hiteles és jó. Amiatt pedig jár a vigyor-faktor, hogy Margot most jóval többet szerepelt a történetben. Egyszerűen imádom azt a lányt, minden megmozdulása aranyat ér.

Értékelés: 8/10

Ez a kötet is szerethető volt, kellően cuki és romantikus, csak akadtak benne unalmas részletek. Ezzel együtt is boldogan olvastam, jól szórakoztam, és már nagyon várom a harmadik részt, amiről csupa jót láttam a külföldi bloggereknél. No meg, jó lesz újra elmerülni egy édes Jenny Han történetben.

Hogy tetszik a borító? Még mindig gyönyörű. Imádom az ötletet, az elrendezést, Lara Jean szupercuki szobáját, és a modell is nagyon passzol.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett A fiúknak, akiket valaha szerettem, akkor mindenképpen olvasd el ezt a részt is!

* Kíváncsi lettél? Ide kattintva kedvezményesen beszerezheted a könyvet! *