Na kérem, így kell megírni egy második részt! Ez a kötet még jobban is tetszett, mint a Dorothynak meg kell halnia, pedig most valahogy kevesebb volt a konkrét cselekmény, és az olyan erős karakterek, mint Glinda és Dorothy is kevesebbet szerepeltek. Volt viszont sok lelki dilemma Amy részéről, ami nagyon előrevitte a könyvet.

* Ide kattintva elolvashatod az első részről írt értékelésem *

A történet pont ott folytatódik, ahol az előző rész véget ért. Dorothyék menekülnek, Ózföldén különös dolgok történnek, Dorothy és Glamora pedig eltűnt. Amy viszont találkozik az Oroszlánnal, megszállja őt egy különös erő, és végül harcra kel a bestiával. Végül Amy újabb helyekre jut el Ózföldén, immáron Ozma királynő társaságában, és újabb veszélyes helyzetekbe keverednek.

Nem akarom lelőni a spoilereket, így igyekszem óvatosan fogalmazni. Mert a könyv igazából tele van meglepetéssel, mármint, az uti célokat illetően. Ózfölde több, kevéssé ismert részeit is bejárjuk a főhösökkel, és a legérdekesebb az egészben pont az, hogy Amy reagál a környezetére. Mert végre megismeri a gyönyörű Ózföldét, azon részeket, amit Dorothy (még?) nem pusztított el, és így még erősebb benne az elhatározás: meg kell ölnie Dorothyt.

A rész leginkább Amy belső vívódásairól szólt, amit jól reprezentál, hogy milyen erős boszorkány lett rövid idő alatt, és mennyire retteg, hogy nem tudja kordában tartani az erejét, és elveszíti önmagát. Sok a hasonlóság Dorothyval, így végig kell magában zongoráznia azt, hogy ki ő, miben különbözik, mit akar elérni az életében. A küldetésével kapcsolatban is megy az agyalás és egyben az aggodalom is. Nagyon szerettem Amy monológjait, nagyon hitelesnek éreztem mindent, amivel a lánynak a múltban, és most is meg kell(ett) küzdenie.

Az is megtörtént, amit nem nagyon vártam. Még jobban bepörgött a romantika, és okozott jó pár nagyon cuki jelenetet. Belebegtettek egy szerelmi háromszöget is, ami pedig mindebből született, az maga volt a tömör gyönyör. Pete továbbra is nagy kedvenc, mert emberi karakter, éppen ezért amikor hibázik, még azt is meg tudom érteni. Nox pedig… most komolyan, talán még jobban is szerettem, mint az előző részben.

Kaptunk pár új szereplőt is. Lulu királynő egészen zseniális volt, imádtam azt a majmot, leginkább mert sokkal okosabb, mint amilyennek elsőre tűnik. Kifejezetten szerettem Polychrome-ot, a pasiját meg aztán pláne.

A könyv végén jött a nagyon várt durvulás, a harcok, Dorothy és Glinda idegölően brilliáns főgonoszok, és végre kiderült egy csomó titok és rejtély, de még mindig rengeteg kérdés lebeg itt, amikre mielőbb választ akarok kapni. A könyv végi függővég is zseniális húzás volt, már most nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy Amy miként csapja le a labdát.

Értékelés: 10/10

Továbbra is nagyon imádom a sorozatot, és hála az égnek, hogy a második rész sem lett gyenge. Tök jó karakterekkel operál a regény, jól használja Ózfölde mitológiáját, tele van izgalmas fordulatokkal és olyan lelki dilemmákkal, amikről érezni, hogy nehéz megbirkózni velük. Egyszerűen letehetetlen a könyv.

Hogy tetszik a borító? Nagyon menő, rögtön felkelti az ember figyelmét. Azt meg külön csípem, hogy a zöld a gerince, jól mutat a polcomon a piros Dorothy mellett.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha az első rész tetszett, ezt imádni fogod!