Home Könyvkritika Könyvkritika: Jessica Park – 180 másodperc

Könyvkritika: Jessica Park – 180 másodperc

Különös a kapcsolatom ezzel a könyvvel – az értékelést is nagyon nehezen írom meg emiatt. Az alaptörténete kétségkívül tetszett, ezért is adtam esélyt az olvasásra. A hősnője, Allison harmadéves egyetemista, aki a kollégiumi szobájába zárkózva tölti az életét, fél kapcsolatot teremteni az emberekkel. Egyedül a legjobb barátnőjének, Steffinek nyílt meg, aki egy másik egyetemen tanult és közös múlt köti össze őket: mindketten állami gondozottak és egy ideig egy nevelőszülőnél éltek.

* Kíváncsi lettél a könyvre? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

Allison élete akkor változik meg, amikor bevonják egy társadalmi kísérletbe. 180 másodpercig kell farkasszemet néznie a lehetetlenül jóképű közösségi média sztárral, Esbennel – igaz, a lány nem tudja, hogy ki is a srác. Ez a 180 másodperc végül mindkettejük életét megváltoztatja, egymásba szeretnek, a könyv pedig azt akarja bemutatni, hogy egy zárkózott, a világtól rettegő lány hogyan fedezi fel önmagát és lel családra, szerelemre, barátokra.

Azt kell mondjam, Jessica Park részben hozta a tőle megszokottat. A könyv alapgondolata, az üzenet, amit át akart adni nagyon klassz volt. A legjobban Allison örökbefogadó apja, a meleg Simon és Allison apa-lánya kapcsolatát szerettem, ahogy szépen-lassan egymásra találnak és boldogságra lelnek a másikban. Annyira jó volt erről így olvasni, szerettem minden jelenetüket és beszélgetésüket.

Nagyon érdekes volt az Allison – Steffi barátság felépítése is, különösen a közös múltjuk fényében. Steffi annyira sokrétű karakter lett, olyan hatalmas mélységekkel és csúcspontokkal. Időnként sajnáltam, hogy nem ő a nézőpont karakter.

A 180 másodperces kísérlet ötelte és a kivitelzés is baromi erős volt, jól lett megírva a jelenet, Allison hangulatingadozása, a belső harca ebben a pár oldalban jött át számomra igazán, és utána kifejezetten bejött a részeg vacsorás jelenet. Esben kicsit túlontúl tökéletesen lett nekem bemutatva, de ezzel együtt szimpatikus volt a srác, és szerettem őt együtt Allisonnal.

Napjainkban, amikor állandóan a közösségi média valós veszélyeiről hallunk, kifejezetten jól esett a lelkemnek egy ilyen vonulatú sztori, ahol nem egy ponton bemutatták Esben munkássága által azt, hogy ha jól használjuk a közösségi médiát, akkor számtalan jó emberrel ismerkedhetünk meg, és közösen nagy és jótékony célokat valósíthatunk meg. Annyira tetszett ennek a szálnak a kigondolása, a felépítése, még ha néha unalmas is volt egy-egy ilyen akció megszervezése.

Viszont bármennyi pozitívumot is találtam a könyvben, sajnos azt kell mondjam, nem igazán érintett meg érzelmileg. Szinte végig távol maradtam, nem tudtam úgy igazán kötődni a karakterekhez. Még annál a jelenetnél sem, amikor a könyv két harmadánál Allison egy olyan hírt kap, ami összetöri, még ott is csak úgy lapozgattam mindenféle érzelmi reakció nélkül.

Sokat agyaltam azon, miért is nem fogott meg úgy a könyv. Végül rájöttem, az egyik oka az, hogy a leírások nem jöttek ám számomra elég érzékletesen, sokszor éreztem azt, hogy Allison nem pont úgy viselkedik vagy reagál dolgokra, hogy számomra átjöjjön az ezek mögött rejtőző érzelmi motiváció. Egyszerűen mintha valakinek levágnák a karját és azon siránkozna, hogy fáj a lába. Nem volt számomra kerek. A másik ok, hogy ez a könyv nem volt olyan sodró lendülettel megírva, mint mondjuk a Flat Out Celeste, amit imádtam az írónőtől.

Azért azt kell mondjam, a könyv vége szépített. Konkrétan a második telefonhívástól már belőlem is előjöttek az érzelmek, ott kezdett el igazán élni a könyv. De ott sem feltétlenül Allison érzelmi reakcióitól, mert azokat sem éreztem olyan hitelesnek, hanem mert maga a szituáció olyan torokszorító lett, és az emberek olyan dolgokat tettek, hogy csak pislogtam nagyokat. Egyszerűen bebizonyosodtt, hogy ez a világ jó is lehet, és erről mindig jó olvasni. Na jó, Allison gondolatai a könyv végén Simonnal, Esbennel, és az úgy az élettel kapcsolatban sokat szépítettek a dolgokon.

Értékelés: 6/10

Kicsit szomorú vagyok, hogy nem adhatok magasabb csillagozást a regénynek, különösen mert az alaptörténete, az ötletek nagyon erősek voltak, akárcsak pár mellékszereplő, különösen Steffi, Simon és Esben testvére, Kerry. Azt, ami a múltban történt vele és hogy mit hozott ki belőle, na azt különösen szerettem. Szóval, tényleg olyan sok jó dolog volt itt, csak sajnos nem fogott meg érzelmileg a kötet – eltekintve a második telefonhívás után történteket.

Hogy tetszik a borító? Elképesztően gyönyörű és szó nincs rá mennyire passzol a könyvhöz.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted Jessica Park könyveit, különösen a Lélegezz velem! típusú történeteket, akkor adj egy esélyt ennek is. A molyon nagyon sok a pozitív vélemény, simán benne van, hogy csak én nem estem szerelembe.

* Kíváncsi lettél a könyvre? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

180 MÁSODPERC – BLOGTURNÉ

  • Karácsonyra egy új Jessica Park regénnyel kedveskedett nekünk a Könyvmolyképző Kiadó. A mindent elsöprő szerelmi történetről a Blogturné Klub tagjai mesélnek és extra állomásokat is találsz a turnén.

  • Jessica Park neve a hazai olvasók előtt sem ismeretlen, több regénye is megjelent már itthon.

    A mostani játék során minden állomáson egy Jessica Park regényből találtok idézetet, a feladatotok, hogy rájöjjetek mely regényből idézünk, és beírjátok a Rafflecopter doboz megfelelő sorába a választ 🙂

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    – Azt hiszem, kezdek beléd zúgni.
    (…)
    – Helyes. Szerintem én is kezdek beléd zúgni. Zúgjunk tovább együtt, még nem akarom kioldani az ernyőt.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 01.11. – Readinspo
    01.13. – Sorok Között extra állomás
    01.15. – Veronica’s Reader Feeder
    01.17. – Sorok Között értékelés
    01.19. – Csak olvass!
    01.21. – Pandalány olvas
    01.23. – Hagyjatok! Olvasok! extra állomás
    01.25. – Hagyjatok! Olvasok! értékelés
    01.27. – Deszy Könyvajánlója