Könyvkritika: Sarah J. Maas – A Court of Frost and Starlight: Fagy és csillagfény udvara

Mielőtt elkezdtem olvasni a könyvet, láttam a molyon, hogy nem ájult el tőle minden rajongó, így kicsit félve kezdtem bele. Sajnos igazat kell adnom a negatívabb hangoknak, eddig tényleg ez volt a legunalmasabb kötet a sorozatban. Alig történt benne valami, izgalmas szituációk sem voltak, csak úgy történtek a dolgok. Olyan “karácsonyi különkiadás a legnagyobb rajongóknak” feelingem volt. Ennél kicsit többet vártam, de nyilván ez azért is van, mert én “csak” szeretem a sorozatot, és nem vagyok rajongó.

* Elolvasnád te is? A kiadótól kedvezményesen beszerezheted! Katt! *

A könyvben most több nézőpont karaktert kaptunk,  így legalább annyi az előnyére írható, hogy több karakter múltját és életét sikerült behatóbban megismerni, és belelátni pár szereplő lelki világába. Nesta fejezeteinek például baromita örültem, mert mostanra ő vált a kedvenc karakteremmé a sorozatban. Erős, szarkasztikus és néhol iszonyatosan önző, amitől olyan emberivé válik a szememben. Különösen tetszett nála ez a pasizós vonal, végre nem csak férfi karakterektől látunk ilyet!

Mostanra már meg is tudom különböztetni Cassiant és Azrielt egymástól, csak három vaskos könyv kellett hozzá. Cassian múltja még mindig nagyon érdekes, hogy az illír tábor is jó helyszín, különösen annak fényében, hogy milyen mozgolódások vannak ott akár az egyenlőség terén, akár ott, hogy kevésbé fogadják el Rhyst uruknak. Ráadásul nekem Cassian és Nesta párosa is szimpatikus, tetszik a köztük lévő kémia, ütős páros lehetnek.

Ami nagyon megfogott a kötetben az, hogy megmutatta a háború hatásait – és ez bizony fájó, és néhol kemény volt, de hiteles lett, és ez jó. Hogy mennyi családot szakított szét, hány ember és tündér halt meg, hogyan lehet egyáltalán továbblépni. Ráadásul ugye Feyre is gyászol, lelkifurdalása is van, így különösen tetszett az, hogy bár lassú utat járt be, de azért volt karakterfejlődés, a kötet végén megdöbbentően jó volt a döntése Nestával kapcsolatban. (És emiatt a folytatásra is nagyon kíváncsi vagyok) Rhys és Feyre párosa pedig még mindig csillagos ötös együtt, az a jelenet pedig, amikor lefestette Rhyst, nagyon szexi lett. (Meg eleve jó volt ez a festészet-szál a kötetben).

Kaptunk ám karácsonyi hangulatot, ugyanis most egy karácsonyhoz hasonló ünnepet ülnek a főhőseink. Mindezt pedig még keményebbé teszi, hogy túl vagyunk egy háborún. Jó részleteket tett bele emiatt az írónő, kaptunk érdekesebb jeleneteket, Amrenen sírva röhögtem, és Helion is egyre szimpatikusabb, jó a párosuk. A karácsonyi feeling pedig azért tényleg jól ájött a kötetben, ez határozottan erősítette.

Mindent egybevéve annyit tudok mondani, hogy bár akadtak pozitívabb pillanatok, de valahogy nem érzem azt, hogy engem ennyire elvarázsolt volna a könyv. A dramaturgiai ívét gyengének éreztem, inkább csak több történetet rakott be egymás után az írónő, hiányzott az átkötő szál, hogy történjen valami. Sok ponton unatkoztam olvasás közben.

De kétségkívül akadtak erős jelenetek, erős párbeszédek, Rhys látogatása Tamlinnél például csillagos ötös lett, és reménykedem benne, hogy Tamlin azért megmutathatja, hogy talán mégsem akkora szörny. És igazából pont ez volt a kötet lényege is: megmutatott jó pár szituációt, felvázolta a karakterek leendő útjait (például Mornál vagy Nestánál), és naná, hogy az érdeklődést felkelti, de úgy önmagában nem éreztem olyan sodró lendületűnek és élvezhetőnek a könyvet, mint az előzőeket.

Hogy tetszik a borító? Az mindenképpen gyönyörű, szerintem ez az eddigi legszebb borító a sorozat történetében, pedig az eddigiek is nagyon szépek voltak.

Kinek ajánlom elolvasásra? Leginkább azoknak a Sarah J. Maas rajongóknak, akik tényleg imádják a sorozatot, akik akár többször is elolvasták a könyveket, és bármilyen csemegének örülnek a karakterekről.

* Elolvasnád te is? A kiadótól kedvezményesen beszerezheted! Katt! *