Az Elidegenítve nagyon pozitív élményként maradt meg bennem, a brutális cliffhanger miatt pedig nagyon kíváncsi voltam a folytatásra. Kissé felemásra sikeredett az élmény.

Az Elválasztvából valahogy hiányzott az a tűz, a sercegő kémia és a romantikus szál, amit az Elidegenítve magabiztosan hozott. Másfelől viszont jött egy csomó új, és meglehetősen jó szereplő, ráadásként egyre többet sikerült megtudni a Leihr-ről, a kultúráról, az életükről. Szóval, azért volt minek örülni.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be nagy kedvezménnyel! *

Persze, nem is tudom mennyire lehet hibaként felróni a romantikus szál alacsony méretét, hiszen a sztori azért tudott működni, mert Cara és Aelyx két különböző bolygón volt. Cara a Leihrrel ismerkedett, eközben pedig Aelyx a Földön maradt, és mindketten próbálták megmenteni a bolygójukat azáltal, hogy megerősítsék a Föld és a Leihr szövetségét. A közös netes beszélgetéseik azért aranyosak voltak, de… volt egy kis hiányérzetem.

A földi szálakat sajnos sokszor unalmasnak éreztem, és ezen az új szexi testőr és a Syrine sem segített sokat, noha kétségkívül akadtak emiatt aranyos jelenetek, Syrine-t pedig, mint karaktert, nagyon megszerettem, és az írónő is jól formálta meg. Aelyx még mindig imádnivaló, és igen, akadt azért pár cuki földi történés is, de valahogy sótlannak tűnt az egész.

Cara részeit viszont maximálisan élveztem. Imádtam vele együtt felfedezni a Leihrt, amikor pedig a világról derültek ki újabb és újabb titkok, azokat hihetetlenül tudtam élvezni. Volt nem egy olyan beszélgetés, amit visszaolvastam, mint Cara és a professzor diskurzusait, mert annyira érdekelt, hogy Landers miként alkotta meg egy idegen bolygó múltját, és egyáltalán, hogyan kapcsolta ezt össze a Földdel. A háttér megalkotása során szerintem kitűnő munkát végzett az írónő.

A leihrek elviekben egy olyan nép, akik intellektuálisan, mentálisan és fizikailag is erősebbek, fejlettebbek az embernél, hiába egyezik meg a DNS-ünk. És mégis, az ember természetese mindenütt ugyanolyan, legyen bármely bolygó szülötte is. Az iskolai kiközösítés, a társunk megkínzása, az erőszaktevés, a megaláztatás mindenütt ugyanolyan. Sajnáltam Carát, hogy pepitában ugyanazt élte át, mint Aleyx, de szó se róla, remekül kezelte.

A kötet hozott egy csomó új mellékszereplőt, akiket nagyon csíptem. Troy például telitalálat volt, a testvérek viszonyának a bemutatása annyira hiteles és szerethető volt. A maga elkínzott formájában csíptem a Sátánt is, a kutya-féle Vero is annyira imádnivaló a maga tökéletlenségében. Annak pedig külön örültem, hogy Jaxen és a köcsög tesója nagyobb szerepet kapott, mert hihetetlenül jó karakternek tartom, bármit is tett.

A könyv lezárása sok izgalmat hozott, az utolsó száz oldalt egyhuzamban kellett elolvasni, képtelenség volt lerakni. Amint végre egyesült Cara és Aelyx már a szikrák is visszatértek, nem egy közös jelenetüktől ugyanúgy el lehetett olvadni, mint korábban.

Értékelés: 7/10

Zárom soraim, mielőtt még spoilerekbe bocsátkoznék. Összességében annyit tudok elmondani, hogy az Elválasztva egy szórakoztató, jól megírt kötet volt, de nem tudta sajnos hozni az első rész színvonalát. Ennek dacára szívesen olvastam, sok önfeledt pillanatot adott, és egyben még kíváncsibbá tett a trilógia lezárására. Alig várom az Összefonódva megjelenését!

Hogy tetszik a borító? Még mindig gyönyörű, annyira álomszép, hogy az ember már attól vidám lesz, ha csak nézegeti.

Kinek ajánlom elolvasára? Ha valaki elolvasta az Elidegenítvét kétlem, hogy ne akarná ezt is 😉 Szerintem érdemes időt szánni rá, és a sorozatba is kezdjetek bele bátran, ha netán még nem tettétek volna.