Annyira jól esett olvasnom ezt a könyvet, még úgy is, hogy szomorú témát boncolgatott. Kétségkívül ez volt a legjobb, magyar elsőkönyves debütálás, amihez valaha szerencsém volt. Zakály Viktória ugyanis annyira lehengerlően ír, a mondatai, a szavai pedig annyira élnek, hogy elfedték a történetben lévő hibákat is. Nem is tudom mikor éreztem utoljára ilyet egy könyv olvasása közben. A szavak, a mondatok a belsőmbe hatoltak, a tollat pedig olyan mesterien forgatta az írónő, amire már régen láttam példát.

Persze az is segíthette Viktóriát, hogy az események egy része megtörtént a valóságban is, de úgy vélem ettől csak még fájdalmasabb lehetett az írás. A történet egy fiatal lány szemén keresztül elevenedik meg, aki éppen végez a főiskolán, amikor beleszeret A fiúba, de párja van – akárcsak a srácnak -, és úgy tűnik a nagybetűs szerelem csak problémákat és fájdalmat okozhat. Az egész könyvet átjárta a szomorúság, a lapok zizegtek a fájdalomtól, a szomorú érzésektől, és pont ettől volt ennyire reális a történet. Simán elhiszem azt, hogy hasonló dolgok megtörténhetnek a „valóságban” is, mert ilyen az élet. A szerelem nem mindig elég, a körülmények pedig nagy befolyásolással bírhatnak az életünkre. Akárcsak a regényben…

Ami a könyv szerkezetét illeti, ügyes megoldással élt az írónő. A prológus és az epilógus e/3-ban taglalta az eseményeket, míg a tárgyalás e/2-ben. Utóbbit nehezen fogadtam be. Tulajdonképpen a fiúnak mesélte el a lány az érzéseit, a kettejük történetét, emiatt adódott az e/2-es jelleg, amit még mindig nem szerettem meg, és a Vigyázzatok anyára c. regénynél is nagyon bántó volt. Itt már kevésbé zavart, de azért megnehezítette az olvasást – a számomra legalábbis mindenképpen. A főhősök neve nem derült ki, így viszont különös színezetet kapott a sztori, szóval ezt mindenképpen pluszpontnak könyvelem el.

Visszatérve a történetre, nagyon ügyesen lett prezentálva az érzés, amit mindenki átél, miután befejezte a tanulmányait, és kénytelen kilépni a nagybetűs életbe. Tetszett, ahogy a fázisokat leírta, a félelmeket az ismeretlentől, a megszokott, biztonságos iskolai környezettől való elszakadástól viszolygást. Ez a része is nagyon hitelesen lett leírva. Ami viszont kevésbé tetszett, a hirtelen kialakuló nagyon nagy szerelem, illetve azok a néhol idegölő döntések, amikor a hősnő – avagy a főhős pasi -, fejét egyszerűbb lett volna beleverni a falba, mint nézni, hogy mit össze nem szerencsétlenkedik két ember, aki tiszta szívvel szereti a másikat, mégis, fél a szerelemtől. Ez a fajta gyengeség pedig talán még hitelesebbé varázsolta a szemembe a sztorit, hiszen megismertük a srác múltját, érthető volt a félelme, ahogy a lányé is.

A könyv legnagyobb előnye kétségkívül az erős írói stílus volt. Olyan gyönyörű mondatokat alkotott meg az írónő, amiket öröm volt olvasni. A hétköznapi dolgokat is annyira szépen le tudta írni, miközben nem félt attól, hogy túl sok lesz, avagy túl kevés. Viktória tehetsége az írás terén volt az, ami a leginkább egyedivé és különlegessé varázsolta a történetet. A versek pedig amiket beleszőtt az írónő annyira szépek voltak!

Értékelés: 8/10
Az e/2 jelleg miatt, és a néhol idegesítő történések kapcsán kénytelen voltam levonni két pontot, de ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy ne élveztem volna a Szívritmuszavar elolvasását. Remélem mielőbb lehetőségem lesz a folytatást, a Hanna Örököt is a kezeim közé kaparintani, hiszen a sztori nem volt lezárva, a java pedig csak most jön. Annyira örülnék, ha ez a két ember végre boldog lehetne!