Ilyen egy kőkemény disztópia. Nagyon megviselt ez a regény, és sokáig gondolkodtam azon, hogy miért. Végül rájöttem, hiszen legutóbb az 1984 után éreztem magam ennyire nyomottnak. Mindkettőben ugyanaz a közös: nincs remény. Az Örökké a tiédben sem volt, a könyv egyszerűen csak bemutatott egy szörnyű társadalmat, egy iszonyatos világot, ahol borzasztó az élet, és a boldogság (látszata) csupán kevesek kiváltsága. A remény itt is luxus volt, és ez ráragasztotta a könyvre a maga nyomasztó hangulatát.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

A történet tehát egy iszonyatos világban játszódik, a jövőben a tengerek elöntötték a szárazföldeket, mindenki a középső területekre szorult, az állatokat kiírtották, természet se nagyon van, minden mű és szintetikus, az emberek pedig bezárva, elzárva élnek. (Ennél több mondjuk nem is derült ki). A főhős egy Freida nevű lány, aki tizenhat évesen szabadulhat az intézetből, ahol élt, és az minden vágya, hogy feleség legyen, és még véletlenül se ágyas, vagy szűznővér.

Ebben a világban a nők is mesterséges megtermékenyítéssel jönnek csupán életre, és a jogaikat folyamatosan eltiporják, még írni és olvasni sem tanítják meg őket. A taníttatásuk – és mondhatni életük – célja, hogy szépek legyenek és kívánatosak, ne legyenek ráncosak, se kövérek, és mindig teljesítsék szótlanul, amit a férfiak kérnek. Ha pedig megöregszenek (azaz közel járnak a negyvenhez) önként öljék meg magukat, hadd kapjon a férje ura egy friss csibét az intézetből. Nem túl szép kilátások, ugye?

Freida élete még véletlenül sem boldog, az egyetlen barátnője, Isabel a nyáron megváltozott, valami történt vele, amiről nem mesél. Az utolsó évben Freida egyedül marad, a lánybandák világában pedig nem egyszerű boldogulni, pláne az utolsó évben, amikor minden eldől. Freidával végig szimpatizáltam, átéreztem a kételyeit, a fájdalmait, és eleve végig sajnáltam őt, hogy egy ilyen világban kell élnie, és a propaganda miatt nem gondolja magát sosem elég jónak, szépnek, vagy szerethetőnek, mert ahogy a szűznővérek tanítják, mindig, mindenki lehet tökéletesebb.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

Bár a regény arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire sanyarú a nők helyzete, és bizony az ottani társadalmi képnek és felépítésnek napjainkban is erősen jelen vannak a gyökerei. Pasiként azonban nekem az is feltűnt, hogy mennyire rossz ott fiúnak lenni. Nem dönthetnek szabadon a sorsukról, a házasság után pedig olyan feleséget kapnak, akik az intrikákban az élen járnak, de taníttatás és minden egyéb téren nincsenek egy szinten. Passzív magány éri a pasikat, akik bár látszólag a világ urai, de így sem lehetnek teljesen boldogok. Persze, nem tagadom, a pasik sorsa még így is sokkal egyszerűbb, és még mindig a férfi nem van kiváltságosabb helyzetben, és ez elég undorító, de csak halkan, cincogva jelzem, abban az elcseszett, nagyon gáz világban mindenkinek szar.

A könyvet a fájdalmas apróságok tették még reálisabbá. A lányok karaktereit például szupermodellekről (Cara Delevingne) és színésznőkről (Megan Fox, Freida Pinto) nevezte el az írónő, míg a férfiak neveit tudósok, politikusok ihlették. Szeretem, amikor egy regény még ebben is ennyire egyedi tud lenni, ahogy a karaktereiben is. Egyik lányt sem tudtam igazán utálni, még Megant sem, mert nagyon igaza volt abban, amit a könyv vége felé mondott: őket erre nevelték. És milyen igaz: egész életükben mást se hallottak, csak legyenek szépek, a kövérek rondák, szoftverek választják ki a ruháikat, tablettákat szednek a szépségükért, az egész osztály előtt megalázzák őket egy szál bikiniben, sorolva a hibáikat… Nincs kegyelem.

Azért sajnos több negatív pontja is volt a könyvnek, amit nem szerettem. A hősnő Freida volt, de akadt egy Freja nevű lány is, és ami engem illet, folyamatosan kevertem kettejüket, a regény harmadáig nem is tudtam hirtelen, hogy ki-kicsoda. Sajnáltam, hogy Isabel titka túl hamar egyértelművé vált, ahogy a regény lezárását is elkapkodottnak érzem, mintha már az írónő annyira szabadulni akart volna a világtól, legyen már vége… Amit a leginkább sajnálok, hogy a világról annyira keveset tudtunk meg, az emberiség múltjáról, és eleve az intézeten túli életről is csak csepegtek az információk, de sokkal többre vágytam volna…

Értékelés: 8/10

Nagyon nehéz erről a könyvről nyilatkozni, ez tipikusan az a könyv, amiről egy vlogos booktalk keretében érdemes beszélgetni egy másik bloggerrel. Legalább egy órán át lehetne tárgyalni, mert annyi érzelmet és indulatot gerjeszt ez a kőkemény, reménytelen disztópia, ami gondolkodásra sarkall, ha akarja az ember, ha nem.

Hogy tetszik a borító? Nem igazán jön be, és az is zavar, hogy végre van egy sötét bőrű hősnő, és egy fehér leányzót tesznek a borítóra. Kár.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha bejött az 1984, akkor ezt is imádni fogod. Kicsit nyomasztó a hangulat, de nagyon értékes és szerethető ez a regény.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg -15% kedvezménnyel! *

A Tilos az Á könyvek egy remek interjút készített a regény írónőjével, amiből kiderül az is, hogy mekkora hatással volt rá, hogy általános- és középiskolában lányokból álló osztályba járt, és anorexiás, bulémiás lett, sőt, az írónő elárulja azt is, honnét jött a regény ihlete. Bővebben itt!

New Yorkban dolgoztam egy divatmagazinnál, amikor elég komolyan visszaestem az anorexiámba. Egy hideg januári napon épp egy Starbucks előtt vártam a vonatra, valami vacak pletykalapot olvastam. Pont egy olyan cikknél tartottam, ahol „szégyenkörök” voltak rajzolva különböző női testekre, én pedig egyszer csak magam előtt láttam egy képet. Egy tinilány állt egy osztály előtt egy szál bikiniben, körülötte egy nővérszerű figura fekete ruhában sétált körbe-körbe, és piros filctollal köröket rajzolt a lány „hibás” testrészei köré. Ezalatt pedig a többi lány az osztályban azt kántálta, hogy „kövér, kövér, kövér”. Annyira élénk kép volt… Előkaptam egy füzetet és elkezdtem jegyzetelni. Később ez a füzet lett az Örökké a tiéd alapja.