Anno elolvastam az Aranymosáson a regény alapját képező novellát, így mondanom sem kell, hogy nagyon vártam már, hogy a könyvet is a kezembe vehessem. De persze, az LMBT téma is nagyon hívogatott, különösen mert új aspektusban mutatta meg az egész témát. Vagyis oké, pontosítok: még nem olvastam hasonlót, így rám  tudott hatni az újdonság erejével.

A történetnek három főszereplője van: Adorján, Éva, és a fiúk Tomi. Adorján tizenhárom éve hagyta el a családját, amikor már képtelen volt tovább titkolni, hogy meleg. Éva ezek után eltiltotta Tomitól, és a férfi csak akkor dönt az újbóli kapcsolatfelvétel mellett, amikor megtudja, hogy halálos beteg.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *

Szóval igen, az alaptörténet nekem nagyon odacsapott, de olvasás közben rá kellett jönnöm, ez a könyv nem is igazán a történetről szól, hanem a karakterek múltjáról, jelenéről, és a változások által elképzelt jövőről. És persze a karakterfejlődések! Na azokat különösen szerettem, noha érzésem szerint nem jött el mindenkinél úgy, ahogy kellett volna.

A fókusz tehát a szereplőkön van, sok a visszaemlékezés, az E/3-as mesélési módot időnként mindhárom főhőstől megzavarja egy E/1-es monológ az adott helyzetről, sokszor ugyanarról a jelenetről, csak másik szemszögből átélve. Mindettől a történet lassan halad, sok ponton mintha leülne, de egy szereplőkre, emberi sorsokra építő könyvnek én ezt megbocsátom. Különösen mert az írónő írásmódja egészen gyönyörű, de emellett sodró lendületű is, gyorsan haladtam az oldalakkal.

Gondolom mondanom sem kell, a kedvenc karakterem Adorján volt. Szerintem hitelesen át lett adva a fájdalma, hogy mennyire keményen küzdött azért, hogy el tudja fogadni önmagát. Sokat agyaltam a döntésén is, hogy az egzisztenciájáért tényleg megérte-e feladni a gyerekét harc nélkül. Végül úgy voltam vele, hogy igen, megértem őt, mert neki az orvoslás nem egy munka volt, nem karrier, hanem hivatás. És baromi szar lehet a kettő között választani. Azon viszont agyaltam, hogy 13 év alatt tényleg ennyit változott volna a világ? Hogy akkor nem lehetett előbújni, ma meg már jobban? Végül is, van benne valami…

Tomi is szimpatikus volt, bár már untam, hogy állandóan a „buzi” szón lovagol, de a végére azért szépen kikerekedett az egész, hogy miért is volt mindez fontos. Nagyon szépen átjött nála, hogy mit is jelentett neki igazán az apja elvesztése, milyen volt egy ilyen közegben felnőnie. Azt szerettem itt a legjobban, hogy Tomiban nagyon szépen megjelennek az apja és a nagymamája jó, és az édesanyja borzalmas tulajdonságai, és valahogy így lett egészen hiteles a karakter.

És akkor Éva. Hát, mit mondjak. A könyvbemutatón az írónő beszélt a karakterről, hogy sokan fogják őt utálni, de gondoljunk bele milyen rossz lehetett neki átélni azt, hogy a férje bejelenti, meleg. És igen, értem én, nehéz lehetett az egész, és simán belátom azt is, hogy ilyenkor nagyon sérülhet egy nő lelki ereje. Szépen átjött az is, hogy mennyit szenvedett Éva az apja miatt, és miért is vált ilyen rideggé. De akkor is.

Éva a tömény gyűlöleten kívül csak néha tudott belőlem kiváltani sajnálatot, de még azt sem sokszor. Ő az a karakter, akit az olvasó legszívesebben belökne a kocsi alá, mert egyszerűen borzasztó, hogy az önzősége, az ellenszenve, az undora miatt nem csak a saját, hanem a fia és Adorján életét is megnyomorította éveken át. És igen, átjöttek a miértek, szépen be lett mutatva a lelki oldal, de számomra mindez nem jelentett feloldozást, és úgy érzem, hogy Éva nem volt méltó arra sem, hogy édesanya lehessen.

Értékelés: 9/10

Az Adj esélyt! egy nagyon fontos könyv, tele olyan témákkal, amikről beszélni kell. És nem csak az elfogadásra gondolok itt. Ez a kötet gyönyörűen megmutatja azt is, hogy hová vezet, ha szülőként nem a gyerekünk, hanem a saját érdekeinket tartjuk szem előtt, ha hagyjuk, hogy a gyűlölet és a keserűség kiszorítson minden mást a szívünkből.

Hogy tetszik a borító? Na ez érdekes. Mielőtt olvastam, nem volt vele gondom. Most, olvasás után kicsit zavar a pasi legalul, mert egy erejét vesztett idős, hatvanas-hetvenes bácsi jut róla eszembe, és nem az ötvenes, göndör hajú, huncut kék szemű Adorján. De a felső rész és a tipográfia továbbra is tetszik.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a komolyabb történeteket, és szívesen olvasol emberi sorsokról, akkor csapj le erre a könyvre.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *