Be kell valljam, ritkán olvasok novellás köteteket. Nem azért, mert nem szeretem a novellákat, hanem mert ilyen könyveket teljesen máshogy olvasok. Egyszerre, egymás után több novellát nem szoktam elolvasni, és szeretem, ha két történet között van időm arra, hogy leülepedjen bennem amit olvastam, ezért is tartott sokáig, mire végeztem Veronica Roth könyvével.

Meg kell mondjam, ezt a válogatást nem szerettem annyira, mint az író előző könyvét, a Kiválasztottakat, de ebben is akadt több olyan történet, ami nagyon megérintett és elgondolkodtatott. SF-történetekről van szó, a legtöbbnél a távoli jövőben és/vagy távoli bolygókon járunk, de a témaválasztások így is emberiek maradtak, Rothnak pedig nagyon jó érzéke van ahhoz, hogy miként feszegessen morális kérdéseket úgy, hogy a történet végig izgalmas és szerethető maradjon. De röviden mesélek a hat novelláról

Tehetetlenség: Erős kezdet volt, az alapsztori szerint a halálunk előtt újraélhetjük életünk kiválasztott pillanatait egy szerettünkkel, és így segítséget kap mindenki a lezáráshoz, az elbúcsúzáshoz. Nagyon megérintett a két barát története, az apró pontok a múltjukból, amikor ebből valami több is lehetett volna, és a végső konklúzió, ami alapján a hősnőnk elindult egy bizonyos úton. Megérintett az egész.

A párkák: Nekem ez volt a kedvenc novellám, és ezt szívesen olvasnám regényként is. A sztori szerint a Földön vagyunk, több földönkívüli fajjal élünk együtt, de van köztük egy faj, ami beköltözik az ember fejébe és megfosztja őt a tudatától, bábbá téve az adott embert. És innen érződik, hogy Roth Supernatural-rajongó, a középpontban ugyanis egy vadász család, akik erre a fajra vadászik. A hősnőnk szeretne kiszállni a buliból, de meghal az anyjuk, és érte akarnak bosszút állni. Amellett, hogy izgalmas és érdekes volt a földönkívüli szál, szerettem a két testvér kapcsolatát, a morális dilemmákat például a férfi főhősnél, hogy amit ő tesz, az vajon helyes-e. Remélem Roth egyszer visszatér még ebbe a világba.

Halljátok hát: Itt Roth az öngyilkos merénylőkből nyerhetett ihletet. A jövőben ugyanis mindenütt jelen van a vallási fanatikus csoport, akik ledobják a bombáikat, és tudod, bármikor, bárhol meghalhatsz, és bárki lehet öngyilkos merénylő. A félelem és a túlélni vágyás egyszerre volt nagyon jelen itt, és olyan abszurdnak hatott, hogy így is működik a társadalom, járnak a buszok, mert az élet nem áll meg, az ember tovább akar menni. A hősnőnknek abszolút hallása van, és be akar kerülni egy különleges suliba, ahol dallamhallóvá képzik őt, így például dallamokon keresztül meghallhatja, ha egy ember hamarosan meg fog halni. Izgalmas, egyedi elképzelés, a szereplők is érdekesek voltak, de leginkább amiatt szerettem, hogy megmutatta, mindenütt jelen van remény.

Fitt és Forte: Mi történik, ha egy négyes baráti társaságból egyikük meghal? Milyen bűntudattal élnek tovább a túlélők? Tulajdonképpen ezt a kérdéskört boncolgatta Roth a novellában, és a három barát újraegyesülését. Szerettem benne még azt is, ahogyan jelentőséget adott egy olyan egyszerű kérdésnek is egy gép segítségével, hogy kit érdemes elhívni a bálba, megmutatva ezzel, hogy néha a legyszerűbb kérdések is lehetnek sorsfordítók. Azért ezt a masinát elfogadnám magamnak, ez megmutatja egy-egy döntésed lehetséges végkiemenetelét az életedre nézve.

Páncélosok: A Roth életműből az Árnyak és jelek duológia az, amit legkevésbé szeretek, a második részre nem is igazán vágyom olvasás szempontjából, így ez a novella tetszett a legkevésbé. A középpontban ugyanis egy Cyra nevű lázadó lány, aki meg akarja ölni az Árnyak és jelek hősnőjét, de miután megismeri őt, megváltozik a látásmódja. A sztori második felében Akos volt a főhős, de ezt valahogy még unalmasabbnak éreztem. Sejtem, mit akart mesélni ezzel a sztorival Roth, de nagyon gyengének éreztem, különösen a többihez képest.

A transzformációhívők: Szintén a jövőben járunk, a főhősünk, Otho pedig éppen börtönből szabadul. Végig baromi izgalmas volt, ahogy kiderült a fiatal srác múltja és megtudtuk mit is tett, miért tartóztatták le. Nagyon izgalmas kérdéseket feszegetett itt Roth például megbocsátás és továbblépés kapcsán, és a szekták működésének a prezentálása is fájóan hitelesnek érződött. Ez a történet is az Árnyak és jelek világában játszódik, de nem kapcsolódik hozzá szorosan, csak a világot kapta meg. Talán ezért is szerettem.

Értékelés: 8/10

Rothnak nagyon jó érzéke van a novella íráshoz is, jól jár körbe központi, emberi kérdéseket, miközben a világok megteremtésében is nagyon erős. Abszolút olvashatóan és szerethetőek ezek a történetek, ha pedig tetszett az Árnyak és jelek duológia, akkor szerintem rajtad a Páncélosok sem fog majd ki. Kíváncsian várom mivel készül legközelebb Roth, abszolút érdemes figyelni rá, örülök, hogy a Gabo ilyen ügyesen gondozza az életművét.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, illik a sztorihoz, és a könyvben lévő illusztrációkat is nagyon szeretem, hozzáadtak a könyvélményhez.

Kinek ajánlom elolvasásra? Veronica Roth fanoknak mindenképpen, és akkor is olvasd el, ha szereted a novellás köteteket.