Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Jeanine Frost – Második kísértés (Az éjszaka hercege 2.)

Gyerekek, én már az első részt is szerettem, de a folytatás szerencsére még azon is túl tett. A Második kísértés izgalmasabb, eredetibb és romantikusabb volt, mint az első, ráadásul a főszereplőket is sikerült még jobban megszeretnem.

Az első részben összejött Leila és Vlad, ez tiszta sor. Mégis, hogy lehet ezt folytatni? Valami újat mondani? Na Frostnak erre volt egy zseniális ötlete. Vlad ugyanis kissé zárkózott pasi, túlféltő is, sok esetben régimódi, és nem képes arra, hogy igazán kimutassa az érzelmeit. Leila pedig ezt egy idő után nem tudja tolerálni, és amikor eléri azt a pontot, hogy úgy érzi, Vlad nem tud/akar változni, akkor elhagyja őt. Igenám, de ahogy egyedül marad, majdnem megölik a lányt… És ez még csak a sztori eleje!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

Viszont egy pillanatra álljunk meg. Leila dilemmáját én imádtam! Mert igenis bárkivel előfordulhat, hogy olyan kapcsolatban él, ahol a másik érzelmileg szinte elérhetetlen. Ahol nem tudod eldönteni, hogy szerelmes beléd, vagy csak nagyon kedvel. Hogy akar-e valaha szeretni, vagy örökre meg akarja tartani a két lépés távolságot. Ez egy fontos és létező dilemma, amit nehéz kezelni.

Leila esetében az írónő nagyon érzékletesen leírta, hogy miként tud mindez megsebezni egy embert. Mert ez egy komoly dilemma: tiszteljem magam és lépjek ki egy kapcsolatból, ha érzelmi falakba ütközöm, vagy fogadjam el azt ami van, és próbáljam kiélvezni a boldog pillanatokat. Leila döntött, és meglehetősen bátran. És mindez egy nagyon fontos üzenet: nem elég az, ha te száz százalékig szerelmes vagy valakibe.

Ha mindez nem jön vissza teljesen, ha nem bánnak úgy veled ahogy megérdemled, akkor egy idő után érdemes elgondolkodni a továbblépésen. Mert minden ember azt érdemli, hogy viszont szeressék – és mindezt ki is tudja mutatni a másik. És számomra a kulcs az egészben az egyik beszélgetésben rejlett, mikor Vlad képtelen volt kimondani azt a bizonyos szót, hiába tudta, hogy Leila mindennél jobban vágyik rá.

Szóval, gondolom mindebből átjön, hogy ebben a részben Leila és Vlad közti romantikus szál baromi erős lett. Mert persze, a lány döntése után is történtek dolgok, ráadásul nem is akármilyenek. Nem akarok spoilerezni, de azt kell mondjam, nagyon meglepő volt ez a kötet ebben a tekintetben, és a maga nemében hihetetlenül egyedi.

A könyv azért is tudott ennyire erős lenni, mert Leila tök jó főszereplő. Erős és komplex karakter, aki bár érzékeny, de megvan a bátorsága és az ereje ahhoz, hogy a lehetetlen helyzeteket is véghez vigye. Oké, néha túl merész, de pont ettől annyira élő, olyan emberi karakter. Én nagyon élveztem vele ezt az utazást, különösen azután, hogy a könyv vége felé megtörtént az a bizonyos nagy dolog, ami mint ötlet egyszerűen WOW, a kivitelezése meg aztán duplán.

Kaptunk egy úgymond krimi szálat is, ugyanis ki kellett deríteni, hogy ki és miért akarja megölni Leilát. Ez az úgymond nyomozás nekem nagyon bejött, különösen mert sok jó és izgalmas akciódúsabb jelenetet eszközölt. Amikor Leila harcol az mindent visz, de ha Vladdal együtt csinálják, na az az igazi kánaán.

Sok vámpíros könyvet olvastam már, és mindig érdekes az, hogy miként ábrázolják ezeket a lényeket, és eleve a vámpírok társadalmát. Utóbbi, mármint a társadalom bemutatása ebben a kötetben remek, én pedig csak ujjongtam, amikor egyre többet és többet fedett fel Frost ebből a világból. A Cat és Bonest nem olvastam, így számomra minden újdonság, még a végtagokat növesztő vámpírok is. Tetszik az, hogy mennyire komplex az egész, és ez a feudális rendszer hogy tud keveredni a modernnel. Ütős, no.

És ami a könyv utolsó negyedét illeti, hű srácok! Nyilván nem fogok spoilerezni, de készüljetek fel rá, hogy durván izgalmas az egész, és sok helyen megdöbbentő. Én például nem jöttem rá a krimi szál megfejtésére, így nekem hatalmas meglepetés volt az egész, a függővég miatt pedig csak még jobban várom a harmadik kötetet.

Amit pedig még ki kell emelnem, az a fordítás. Bevallom, az előző résznél akadt pár olyan megoldás, aminél fintorogtam picit. Viszont itt Szebegyinszki Szilvia zseniális munkát végzett, a szöveg nagyon gördülékeny, az erotikus részek fordítása is príma lett, egyszerűen azt éreztem, hogy méltó kezekben van az írónő. Csak így tovább!

Értékelés: 10/10

Nekem ez még az első résznél is jobban tetszett! A romantikus szál, az izgalmak, a főszereplők személyisége és persze a kötetben felvetett morális dilemmák is nagyon sokat hozzáadtak ahhoz, hogy kedvencként hivatkozhassak erre a részre.

Ó, és szerencsére megint feltűnt Cat! Bones csak említés szintjén volt jelen. Mindez pedig nagyon meghozta a kedvem a sorozathoz, remélem újra megjelennek majd a részek, mert nagyon kíváncsi lettem 🙂

Hogy tetszik a borító? Nekem nagyon bejön, annyira Vlad ez a pasi, hogy az valami hihetetlen. Ráadásul ez a pirosas-tüzes háttér is extrán menő.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha tetszett az Első lobbanás akkor ezt a részt se hagyd ki, mert szerintem még az előzőnél is jobban sikerült. Engem teljesen elvarázsolt.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

MÁSODIK KÍSÉRTÉS – BLOGTURNÉ

  • A Könyvmolyképző kiadó jóvoltából ismét olvashatjuk Jeaniene Frost remek könyveit és immár a második része érkezik Vlad könyvének. Vlad és Leila története semmiképpen nem hétköznapi, de ezt már tudjuk.

    Vajon a kapcsolatuk sorsáról sikerül dönteniük? Ki akarhat a lány életére törni? – Megtudhatjátok az Éjszaka hercege sorozat legújabb részéből.

  • A mostani tíz állomásos blogturnénk az Éjszaka hercegéről szól, azonban ti is ismerhetitek a többi szereplőt, mi több lehet olvastátok mások könyvét is. A mostani játékunkban minden állomáson találtok egy könnyebb kérdést, amire a helyes megfejtéseket a Rafflecopter dobozába írjátok be.

    Ne feledjétek, a beírt válaszokon már nem áll módunkban javítani. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    Kicsoda a Vörös Kaszás?

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 11.29 Insane Life
    11.30 Sorok között
    12.01 Függővég
    12.02 Angelika blogja
    12.03 Dreamworld
    12.04 Deszy könyvajánlója
    12.05 Sorok között
    12.06 Függővég
    12.07 Olvasónapló
    12.08 Dreamworld