Nemrég jelent meg Bessenyei Gábor első Vörös Pöttyös regénye, Az első csók és egyéb démonok, amit mellesleg imádtam! A kötetről írt értékelésem itt olvashatjátok el 🙂

Készítettem egy interjút a szerzővel, amiben nagyrészt a könyv volt a téma, de sok egyéb érdekesség is elhangzott. Jó olvasást!

A napokban jelent meg az új regényed, Az első csók és egyéb démonok. Olvasás közben kicsit azt éreztem, mintha egy misztikus és romantikus regényt olvasnék, amit tök jól egybegyúrtak. Jól éreztem? Mesélj nekünk az alkotási folyamatról!

Ez tényleg egybegyúrás volt. 🙂 A misztikum és a romantikus szál két különböző ötletből eredt, és meg kellett találnom a kapcsolódási pontokat, amik segítettek az egymástól látszólag független eseményeket egyetlen történetté összeállítani.

Annak, hogy én romantikával akartam foglalkozni, speciális oka volt: egyszerűen meguntam azokat a történeteket, amikben a romantika túlidealizált, a szereplők tökéletesek, a szerelmek mindent elsöprőek. Én máshonnan közelítem meg a romantikát, és arra koncentráltam, hogyan élik meg a fiúk az ismerkedés nehézségeit a valóságban.

Ha nagyon akartam volna, akkor ez az ötlet is adott volna annyi muníciót, hogy regény legyen belőle, de én leginkább az urban fantasyben érzem jól magam, és idegenkedtem tőle, hogy teljesen realista történetet írjak. Ezért kivártam, amíg egy kicsit sötétebb, misztikusabb történetszál is kirajzolódik a fejemben, amit ráereszthettem egy teljesen átlagos, hétköznapi szerelemre. Utána már nem kellett mást tenni, csak kivárni, hogy mit csinálnak egymással. 🙂

Teljesen jó elgondolás volt így 🙂 Lili az egyik legjobb mellékszereplő a könyvben, aki Patrik egyik barátjává válik. Te mennyire hiszel a fiú – lány barátságban?

Azt biztosan tudom, hogy velem többször is előfordult, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül, barátsággal közeledtem lányokhoz. És ha én így tudtam tenni, miért ne fordulhatna ez elő a másik nem részéről is? És ha szerencsés az ember, akkor akár még az is megeshet, hogy mindkét fél egyszerre közelít barátsággal a másik felé.

A sztori nagy része egy kollégiumban játszódik, és tudom, hogy te is koleszos voltál. Utólag milyen visszaemlékezni erre az időszakra? Beépítettél esetleg saját emléket? Ó, és mesélj csak, rád milyen becenevet ragasztottak?

Az első másfél évemet kifejezetten utáltam, de amikor a családom a harmadik évem után közelebb költözött, és utolsó évre bejárós lehettem, már nem szívesen hagytam ott a kollégiumot. Az az igazság, hogy a mi osztályunk eleinte elég problémás volt. Ha jól emlékszem, legalább hat embert rúgtak ki fegyelmi okokból, és amikor az utolsó igazán veszélyes elem is eltűnt, mintha az egész osztály felszabadult volna, nem volt, aki mérgezze a közösséget, és ez jó hatással lett ránk.

Most nem ugrik be olyan jelenet, amit egy az egyben a kollégiumi emlékeimből emeltem volna át, talán inkább magát az élményt dolgoztam fel, és leginkább azt tudtam hasznosítani, hogy éltem ilyen rendszerben, napirendeket, szabályokat követve, távol a családomtól.

A becenevet gondolom azért kérded, mert a regényben is „filozofálgatnak” kicsit a beszédes becenevekről. 🙂 Az én osztályomban az a furcsa helyzet alakult ki, hogy öt Gábor is járt oda, így már csak ezért is nehéz volt keresztnéven nevezni mindenkit, és kénytelenek voltunk kitalálni valamit, hogy megkülönböztethessük egymást. Eleinte vezetéknéven neveztük a másikat, aztán ez nálam lerövidült Bes-re, de semmi extra, beszédes nevet nem kaptam. 🙂 A legviccesebb ebben az öt Gáboros helyzetben, hogy a Gábor nevet végül senki nem kapta. 🙂

Naná, hogy erre gondoltam 🙂 Ez a Bes se hangzik rosszul! Visszatérve a kötetre akadt egy kis bullying szál is, aminek különösen jó lett a bemutatása. Miért érezted fontosnak, hogy mindez megjelenjen a történetben? És szerinted mit tehet az, aki egy olyan srác radarja alá kerül, mint Császár?

Az alapelképzelés az volt, hogy hiteles gimnáziumi életet mutassak be, és ez sajnos magával hozta a bullying szálat. Ez így vagy úgy majdnem mindenki életben megjelenik, és megkerülhetetlennek tűnt egy középiskolai történetben ezzel foglalkozni.

Nagyon nehéz kérdés, hogy mit lehet tenni, ha valaki rád száll. Bár tudnék valami okosat mondani, de azt hiszem, bármit próbálhat az ember, a segítségkérésen kívül még mindig nincs jobb megoldás. Nyilván vannak a bullyingnek szintjei, és egy fiatal nem szívesen rohangál minden kis bajával felnőttekhez, főleg azért nem, mert ő jöhet ki belőle a legrosszabbul, ha az „árulkodása” miatt még inkább kiközösítik.

Az a baj, hogy sok esetben az áldozatok szégyellik magukat, amiért ilyen helyzetbe kerültek, és ezért sem merik felvállalni mások előtt. Azt lenne jó tudatosítani a fiatalokban, hogy ha valaki velük szemben visszaél az erőfölényével, az nem az ő szégyenük, és ilyen esetben a segítségkérés nem árulkodás, hanem alapvető életösztön, védekezés az őket ért támadás ellen.

Nyilván, ahhoz hogy valaki eredményesen kérhessen segítséget, szükség van a megfelelő segítő környezetre is, a támogató családra és a tanárokra. Az ember reméli, hogy legalább az utóbbiból mindenkinek kijut, de sajnos egyáltalán nem vagyok biztos benne…

Ezelőtt már megjelent egy trilógiád, az Olimposz legyőzése. Nem hiányzik az a világ? Bár a lezárás nagyon menő lett, de várható még valamilyen sztori Marcelléktől?

Egyáltalán nem hiányzik. Amióta befejeztem A háború lelkét, megírtam Az első csók és egyéb démonokat, majdnem kész vagyok egy új regénnyel és belekezdtem még egybe. Egyszerűen nem visz vissza a nosztalgia Az Olimposz legyőzése világába, és leginkább azért nem, mert nincs rá időm. Nem is hagyok magamnak.

Folytatásban vagy spin off kötetben egyáltalán nem gondolkodom, viszont már írtam két előzménytörténetet a sorozathoz, és a terveim szerint a 2019-es könyvfesztiválra elkészül egy harmadik, az utolsó is. Ezek mindegyike az ókori halálistennőről, a Kéerről szól, és az életének azt a korszakát mutatja be, amikor még Árész szolgálatában állt és még nem találkozott a jövő harcosaival. A cél az, hogy megmutassam, hogyan jutott a Kéer abba a helyzetbe, amiben Az Olimposz legyőzése trilógia első kötetében látjuk. És ha ez elkészül, elmondhatom, hogy van egy speciális Kéer-trilógiám is. 🙂

Oké, akkor ezzel a Kéer mini-trilógiával is kiegyezünk 🙂 Feltűnt, hogy magyar főszereplőkkel dolgozol – még ha nem is mindig magyar helyszínen játszódik a fő cselekmény. Számodra ez miért és miben fontos?

Ez leginkább hitelességi kérdés nálam. Sokáig nem volt egyértelmű, hogy milyen szereplőket és milyen helyszíneket fogok használni, és próbáltam elmismásolni ezt a kérdést: nem neveztem meg a helyszíneket, a szereplőimnek pedig olyan neveket választottam, amik kissé nemzetközinek hatnak, de magyarul is megállják a helyüket.

Ez persze hosszú távon tarthatatlan volt, ha olyan író akartam lenni, akinek meg is jelennek a művei, választanom kellett. Végül azért a magyar helyszínek és szereplők mellett tettem le a voksom, mert egyszerűen ezt a környezetet ismerem, erről tudok mesélni, az itteni emberekről, az itteni életről és problémákról van mondanivalóm. Nem éreztem volna hitelesnek magam, ha filmekre támaszkodva próbálok más országbeli helyszínekről és emberekről írni.

Eszes Ritától már megkérdeztem, te sem úszod meg 🙂 Van olyan műfaj, amiben nagyon nem tudnál alkotni, ahol nem éreznéd otthon magad? Ha igen, mi az, és miért?

Ha pár évvel korábban kérded, valószínűleg a romantikát mondom, de azon a magam módján lényegében már túl vagyok, és valószínűleg még vissza is fogok térni hozzá.

Igazából nem szoktam azon gondolkodni, hogy mit nem írnék, úgyhogy most akármelyik zsáner ugrik be, azonnal eszembe jut valami, ami miatt nekem ez problémás lehetne. Például horrort azért nem írnék, mert nem ismerem annyira jól a zsánert, hogy bele merjek kontárkodni, a sci-fi esetében nem érzem magam elég felkészültnek, hogy tudományosan meglapozzam a világom, és így tovább.

Ha mégis ki kellene emelni egyetlen zsánert, most semmiképp sem tudom elképzelni magamról, hogy a későbbiekben erotikus regényt írjak. 🙂

Pedig egy picit Az első csók… is horror lett, csak szólok 🙂 Bár az új regényed csak most jelent meg, de naná, hogy érdekel mi lesz később. Min dolgozol most?

Egyszerre két történeten is. Az elsővel visszatérek a middle grade könyvek világába, és belépek a magyarországi varázsvilágba, ahol a főszereplőm belecsöppen egy nagy tétű misztikus focibajnokságba. Itt tündérek, vámpírok, lidércek, orkok közt kell megállnia a helyét, egyszerű, földi focis tehetséggel.

Ez a történet olyan 80%-ban készen van, de hogy mi lesz belőle, még nem tudom, mert egyelőre félretettem, hogy Az első csók és egyéb démonokhoz hasonló történeten dolgozzak, ami egy érettségi előtti, iskolai szerenád kétnapos történetét meséli el, leöntve egy jó nagy adag és kissé sötét misztikummal.

Mindkét sztori nagyon jól hangzik. Hajrá az íráshoz, köszi a válaszokat!

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen a kiadótól! *