Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Ebből a 7 Vörös Pöttyös könyvből készült tv-sorozat

Az egyik könyves csoportban felmerült kérdésként, hogy mely Vörös Pöttyös könyvekből készült tv-sorozat. Kíváncsi lettem, így alább össze is szedtem őket.

Amit érdemes tudni, hogy ezeken felül az Üvegtrón, a Hollófiúk és a Lehullott csillagok azon Vörös Pöttyösök, amikből tv-sorozat készülhet, legalábbis, a jogok elkeltek, de persze ez nem jelenti azt, hogy ténylegesen el is készül a sorozat. No de íme azok, amiket már be is mutattak, és bárki bármikor megnézhet.

L.J. Smith – Vámpírnaplók

Nyolc évadot élt meg a The CW műsorán, idén ért (végre) véget. A sorozat L.J. Smith eredeti trilógiáján alapul, az utána lévő részeket már nem is az írónő írta. Meglehetősen sok a változtatás a könyvekhez képest, erről itt olvashattok.

Jay Asher – Tizenhárom okom volt

Idén mutatta be a Netflix az első évadot, jövőre érkezik a folytatás. A sorozat hűen végig követte Jay Asher regényének a szellemiségét, de nagyon sok ponton kiegészítette, kibővítette a rövidke könyv történetét.

Sara Shepard – Pretty Little Liars

Ez a sorozat is idén ért (végre) véget, a könyvekből viszont jó sok van, így azokkal lehet nosztalgiázni. Elég sok itt is a változtatás, inkább az alapszituációt és a karaktereket vették át, de például más „A” szála, és más szereplő kapott gonosz ikertesót.

L.J. Smith – A titkos kör

A Vámpírnaplók sikerének a csúcsán egy másik korai L.J. Smith trilógiából is sorozat készült. Sajnos csak egy évadot élt meg, és elég csúnya cliffhangerrel búcsúzott. A változtatások itt is adottak, a hősnőt érintő bullying szál például teljesen kimaradt.

Cassandra Clare – A végzet ereklyéi

A Shadowhuntersből már két évadot láthattunk, jövőre érkezik a harmadik. Elég vegyes minőséget képvisel a sorozat, az átírások talán itt a legjelentősebbek. Megosztja a sorozat könyvek rajongóit, ami engem illet, én szeretem, a második évadra sokat javult.

Lauren Brooke – Heartland

A kanadai sorozatból már tíz évad és egy film is készült, itthon a köztévé is bemutatott jó pár szezont. A sorozat alapján Lauren Brooke regényei képezték.

Jane Austen – Büszkeség és balítélet

Austen kultikus regénye számos filmes és sorozatos adaptációt kapott. Ezek közül kétségkívül a legemlékezetesebb az 1995-ös verzió, ahol Mr. Darcyt Colin Firth alakította.