Az előző rész nagyon kellemes emlékként, egy kedves, szórakoztató kis YA regényként maradt meg bennem, ami leginkább Meg Cabot stílusára emlékeztetett. (Itt írtam értékelést a könyvről). A második kötettel viszont sajnos nem voltam kibékülve.

Maga a történet hihetetlenül lassan indult be. De tényleg, kábé a százhuszadik oldalnál kezdtem azt érezni, hogy itt majd történni fog valami. Ez a lassúság pedig tulajdonképpen az egész könyvre rányomta a bélyegét. Az előző rész olyan feszes volt, pörgött minden, itt pedig nagyon lassan csordogált a történet, ami nem vált az előnyére.

Ebben a kötetben Noah és Penny már együtt vannak, de a távkapcsolat nehéz. Noah karrierje egyre sikeresebb, így egy menő zenekar előfellőpéjeként Európába jön két hétre turnézni, és Penny is vele tart. A problémák pedig a turnén megszaporodnak, Penny kap egy komoly zaklatót, aki megszerezte a telefonját, és rajta minden infót, de nem csak emiatt nem olyan a turné, mint ahogy elképzelte…

Szomorú ezt leírni, de most leginkább Penny zavart. Az a sok személyiségfejlődés amit elértünk, az mintha a semmivé foszlott volna. Kiszakítva a környezetéből Penny állandóan rágta magát minden, önbizalma nuku, és sok esetben éreztem, hogy hülyén cselekszik, és ami rosszabb: hogy idegesít engem, mint olvasót.

Azért azt csak nem gondolhatta Penny sem, hogy egy turné leányálom. Már csak ha belegondol, hogy a rengeteg város, ahová el kell utazni két héten belül, a sok gyakorlás, a koncertek… Naná, hogy Noah nem ért rá annyit foglalkozni vele. Míg más feltalálta magát, ő mindent feladott, amit szeretett, még a blogját is, ami számomra a leginkább fájó volt. Egy fiú miatt se mondjunk le arról, amit szeretünk! (Penny azért se blogolt, mert tartott tőle, hogy a sajtó már figyelemmel követi és bajt okozhat Noahnak).

Akadt a könyvben egy olyan momentum is, amikor Noaht is alaposan meg lehetett utálni. Nem akarom elspoilerezni, mire odaértek, totál érteni fogjátok mire gondolok. Úgy érzem, abban a helyzetben Noah nem viselkedett a legokosabban, de őszintén, fogalmam sincs, hogy annyi infó alapján én jobban reagáltam volna-e. Betudom emberi tévedésnek a dolgot, de ez számomra kellően jelzi, hogy ez a két ember nem tartozik össze, bármennyire is szeretnék szeretni egymást. Úgyhogy, a 3. részben bármilyen új pasi is jöjjön (mert naná, hogy jönni fog, alap klisé), neki fogok drukkolni.

Akadtak azért olyan pillanatok, amik megmentették a könyvet. Elliotot még mindig nagyon szeretem, egy tök jó karakter, és a szerelmi élete, a problémái is tök jól voltak kezelve. Imádtam az olyan apróságokat is, hogy Noah lazán megöleli a srácot, nem foglalkozva azzal, hogy meleg. És ami a könyv végén volt… Hát igen, a romantika kedvelő énem önfeledten táncolt örömében.

Volt egy nagyon pozitív csalódásom is. Az ember hajlamos leírni egy karaktert a viselkedése alapján, de mindig elfelejtjük, hogy Penny szemén át látunk mindent. Annyira szerettem, hogy ennél a szereplőnél megmutatta, hogy nem minden az első benyomás, és az is lehet igazi jó barát, akiről a legkevésbé gondolnánk. A karakter nevét pedig direkt nem árulom el.

Kaptunk pár rejtélyt is, gondolok itt a zaklató kilétére, na azon nagyon meglepődtem. Utólag pedig csak csettintettem, hogy de jól el voltak rejtve a nyomok. Azt a pár blogbejegyzést Pennytől nagyon szerettem, és azért jó volt belátni egy turné kulisszái mögé is. Itt érződött nagyon, hogy Zoella már járt a backstage-ben, és olyan dolgokat is elmesélt, amiket csak sejthetnénk, de nem tudhatnánk, ha nem írja meg.

 Értékelés: 6/10 

Sajnálom a gyenge pontozást, de ez a könyv számomra egy kissé csalódás volt. Nem csak a történetben, de Pennyben, és az első részben őrülten imádnivalóan cuki Noahban is csalódtam egy picikét. Ennek dacára kíváncsi vagyok a lezárásra, remélem, hogy az hozza majd a bemutatkozás magas színvonalát.

Hogy tetszik a borító? Gyönyörű, menő, fiatalos. Nagyon imádnivaló.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha az első rész tetszett, nézz bele ebbe is, hátha téged elvarázsol majd.