Könyvkritika: T. S. Thomas – Londinium hercege

Ez a könyv beteg. Mégis, már azóta el akartam olvasni, hogy egyáltalán hallottam róla, holott csak egyetlen sorral reklámozta a Blogturné Klub felé anno az Athaneum Kiadó. Amint végre a kezem közé került, a hosszúsága ellenére egy nap alatt ki is végeztem. Nem lehetett olyan könnyedén letenni, mint más regényt. Sokszor borzongtam, állandóan fujjoltam, hogy aztán ugyanazzal a lendülettel lapozzak is tovább. Nem hétköznapi könyv, az fix!

A történet a jövőben, a sokadik világháború játszódik. Az ég vörös, és radioaktív eső pusztít, ha hozzád ér a víz, szétporladsz. Ebben a kietlen világban már állatok se nagyon vannak, növények is alig. A vidéki peremvidéken élnek a derék farmerek, méghozzá egyik napról a másikra. Legfőbb jövedelemforrásuk, ha Londiniumba utaznak, hogy szó szerint eladják a húsukat, így a család pár évig tovább élhet. Főhősünk, Demetrius és legjobb barátja, Luke is útra kell a kannibálok felé, aztán szép lassan egy lázadás kellős közepén találják maguk.

Igen, jól olvasod. Ebben a könyvben tényleg embereket esznek, de nem is akárhogy. A régi London romjain újjáépített Metropolisz gazdag elitje még válogat is, szerintük a szűz leány húsa finomabb, zamatosabb, pláne ha emberi könnycseppel öblíted le a falatokat. Külön művészete van a húsevésnek, a séfek mindenféle szószokkal ízesítik, de a külvárosban és a metróalagutakban csatangoló prolik nyersen is szeretik, sőt, azt se bánják, ha még él és vergődik az áldozat, miközben falatoznak. Eközben persze ékesen beszélnek és kvázi báli ruhában járnak még otthon is, mert olyan kultúrlények. Ennyire ironikus ez a könyv.

Sokszor már a rosszullét kerülgetett, ahogy az emberek megevéséről volt szó, mert itt nem zombik lakmároztak, hanem emberek, azaz jobban mondva, kannibálok. Úgy éreztem, hogy a szerző jól felépítette a rendszert, a felső és alsóosztály, és a húsevő & vegetárániusok közti ellentéteket. Az is tetszett, hogy mennyire beteg elméjű karakterek futkároztak a regényben, mert hamar kiderült, ki húst eszik, nem sokáig marad épelméjű. Viszont több fájó logikai baki is volt, gondolok itt elsősorban a London mélyén rohangáló, embertől is nagyobb patkányokra. Mert most nem azért, de inkább eszem patkányhúst, mint embert. Hát, Londinium lakossága másként vélekedett.

A főhősünk, Demetrius is hatalmas változáson esett át a regény során, amíg vidéki parasztfiuból Sir lett. Szó szerint. Viszont ahogy az elméje folyamatosan elborult, úgy vált egyre zavarosabbá a könyv. Az E/1-es elbeszélésmód miatt sokszor nem értettem Dem zavarodottsága miatt, hogy mi történik, mi a valóság és mi a képzelet. Értem én, hogy így akarta az író jobban átadni Dem problémáit, de olvasóként engem idegesített a dolog. Viszont tény, hogy számos más módon pedig vidám meglepetések értek, az Abigail – Demetrius-féle beteges szál már-már fájóan jó volt, de mégis, egyben undorító is. Mint amilyen az egész könyv.

Értékelés: 9/10

Tökéletesen megértem, ha valakinek sok az emberhúsevő téma, de ami engem illett, fujjolva lapozgattam minél gyorsabban. Mert érdekesen van felépítve van a világ, jók a karakterek de ami talán a legfontosabb, hogy folyamatosan hat az érzelmeimre a könyv. Már nagyon várom a folytatást!

Hogy tetszik a borító? Hát, most mit mondjak. Reflektál a történetre és ötletes, szóval látom benne a spirituszt, mégse nyerte el a tetszésem. Ha nem tudnám mi ez, nem kattintanék rá a Líra webáruházában.

Kinek ajánlom elolvasásra? Disztópia fanoknak mindenképpen, feltéve a nem zavar, hogy egy csomó szereplőt megesznek. Szó szerint!