Sorok Között Könyves Blog Body Wrapper

Könyvkritika: Manon Fargetton – A lista

Ó, egy újabb francia gyöngyszem! Annyira becsülöm a Könyvmolyképző Kiadóban, hogy kiadnak francia könyveket, ugyanis valamilyen módon mindegyik elvarázsol, és ez alól A Lista sem volt kivétel.

A regény egy öt főszereplős történet, ráadásul öt nézőpontkarakterünk is van, így mindenkinek alaposan belelátunk a fejébe és az életébe. Ebben az öt srácban egy a közös: különleges képességeik vannak, ami miatt többen üldözik őket, nekik pedig fel kell fedezniük, hogy mégis miben különlegesek.

a-lista-borito

A sztori nagyon ígéretes, imádom az ilyen regényeket, ahol egy-egy szereplőnek természetfeletti ereje van. Ennek a képességnek az okát pedig iszonyú jól átadta A Lista. Az egész könyv felépítése nagyon ügyes: a helyükön vannak a csattanók, az ok-okozati összefüggések, tele van WTF pillanattal, és a szereplők karakterfejlődése is látványos lett. És utóbbi volt az, ami a legjobban megfogott.

Egy öt főszereplős sztoriban megvan az a veszély, hogy valakit unni fog az ember, és csak nyűgnek érzi majd a fejezeteit. Itt ez nem történt meg, viszont egy-egy fejezet bántóan rövid volt, túl hamar ugráltunk a karakterek között, emiatt nehéz volt igazán elmélyülni egy-egy szereplő gondolataiban. Viszont, a rövid fejezetek miatt valahogy feszesebbnek érződött a regény, szóval, nem is tudom felróható-e hibának.

A szereplőket szerencsére így is sikerült megismernem. Mindannyian kaptak egy szomorú családi hátteret, ami valahogy még jobban összekötötte a srácokat. Izia és Sam közös jeleneteit imádtam, a vagány csaj és a nagydumás srác párosa iszonyú jól működött együtt. Morgane volt számomra a „lassú víz partot mos” karakter, akihez kellett jó pár fejezet ahhoz, hogy igazán megszeressem. Bezzeg Nathan szerelem volt első látásra, hiszen ahogy a kishúgával bánt, attól lehetetlenség ne elolvadni.

A legfurább karakternek Timothée-t éreztem. Egyrészt a múltja, a betegsége nagyon különleges volt, egyszerűen borzasztó lehet így élni. Másfelől viszont a leírást, és a srác cselekedeteit nem éreztem elég hitelesnek. De, szerencsére miután jött Morgane, és belebegtették kettejük különös barátságát, máris sokkal élvezhetőbbé és szerethetőbbé vált a karakter.

Értékelés: 8/10

Nehéz spoilerek nélkül beszélni, így zanzásítva a következőt mondhatom. A Lista egy nagyon jól megírt, de nem tökéletes regény. A főszereplői szerethetőek, a vázolt problémák élvezhetőek, az írónő stílusa pedig magával ragadó. Szerintem érdemes elolvasni.

Hogy tetszik a borító? Nem lettem szerelmes, de azt hiszem, ez nem is baj. Tartalmilag rendben van a könyv, és ez a lényeg.

Kinek ajánlom elolvasásra? A különleges képességeket, összeesküvés elméleteket kedvelőknek, és a Young Adult irodalom szerelmeseinek mindenképpen. Ó, és az európai könyvek szerelmeseinek is ajánlom a regényt.

A LISTA – BLOGTURNÉ

  • a-lista-btk

    Hamarosan Magyarországon is megjelenik a közkedvelt francia YA regény, A Lista! Ebben a történetben 5 fiatal életét követhetjük nyomon, akik a különleges képességeik miatt célpontokká válnak, majd menekülniük kell, hogy mentsék az életüket…

    Az izgalmas regényről a Blogturné Klub három merész bloggere számol be! Kövesd a turnét, hiszen a Könyvmolyképző Kiadó felajánlásában három nyereménykönyv lehet a tiéd.

  • A könyvben különleges képességű fiatalok a főszereplők. Közkedvelt témája ez a popkultúrának, ezért egy viszonylag egyszerű játékot eszeltünk ki.

    Minden blogon láttok egy képet egy népszerű tévés/filmes karakterről, akinek speciális ereje van. A feladatotok, hogy írjátok be a nevét, vagy a sorozat/film címét a Rafflecopter doboz megfelelő sorába. A játékban résztvevők között egy nyereménypéldányt fogunk kisorsolni.

    Figyelem! A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.

    fff

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • november 28. – Dreamworld
    november 29. – Sorok között
    november 30. – Kelly & Lupi olvas

BLOGTURNÉ EXTRA

Az írónő a Facebook oldalán is megmutatta olvasóinak A Lista borítóját, és meg is kérdezte őket, hogy felismerik-e a karaktereket. A kommentek alapján pedig látni, hogy az olvasók tetszését elnyerte a borító!

image