Mivel nagyon tetszett a Szeretettel, Beatriz c. kisregény a Pongrác kiadótól, kétség sem fért ahhoz, hogy a Piano Forte is érdekel, különösen miután elolvastam a fülszövegét. Kisregény ez is, bő két óra alatt a végére lehet érni, de én direkt nem haladtam vele gyorsan. Ízlelgettem, elgondolkodtam rajta, tartalékoltam, hogy tovább kitartson. Mert egyszerűen jó volt olvasni. Naná, európai irodalom ez is, ami néha annyival többet tud adni, mint egy amerikai regény. Itt is ez történt. Imádtam az egész milliőt, annyira európai volt az egész, de a legjobban a sztori ütött. No az nagyon.
A történet főhőse Federico, a fiatal zenetanár, aki a diákjaival egy földrengés következtében az iskola mélyén ragad. Kiút nincs, Federico és hat diákja pedig nehéz helyzetbe kerül, hiszen alig van élelmük, a vízellátás is problémákat okozhat, ráadásul teljesen el vannak zárva a külvilágtól. Pont egy olyan helyen, az iskolában, ahová a szülők a teljes biztonság reményében küldik a diákjaikat. Ez hozzáadott némi színezetet a történethez. A könyv nem csak a jelennel, hanem Federico múltjával is foglalkozik. Megtudhatjuk, miként lett a zene szerelmese, és mennyit kellett küzdenie azért, hogy végre zongorázhasson. De nem csak rájuk épít a regény, hanem a diákokra is, akik különös erőről, kitartásról és bátorságról tesznek tanúbizonyságot a föld alatt. Teljesen más reakciót vártam volna el tőlük, sokkal inkább a kétségbeesést, mint a bátorságot. Emiatt is nagyon örülök, hogy „pozitívan csalódtam”. Mert ezek a srácok nagyon jól viselkedtek, igazán bátrak voltak.
Ki kell külön emelnem a szerző személyét is. Patrizia Rinaldi neve eddig nem volt túl ismert a számomra, de ezek után ez mindenképpen megváltozott. Mértani pontossággal adagolta az érzelmeket, és olyan gyönyörű leírásokat alkalmazott a szövegben, amiket örömmel olvastam. Persze, tudom, ehhez sokat hozzáadott Balkó Ágnes gondos fordítása is. Nagyon tetszett az a gondolatiság, amit átadott olvasás közben. Sokat gondolkodtam ám a történteken, óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés: mit tettem volna én? Mihez kezdenék, ha Federico helyében lennék és a föld alá szorulnék pár kisdiákkal? No és mit érezhet a diák? Mennyire szörnyű már az egész szituáció, hogy el vannak zárva, rájuk omlott a plafon, és nincs kiút. Őszintén szólva, sokkal rémültebb lettem volna, mint a könyv szereplői. Büszke vagyok rájuk, amiért ők erősebbnek bizonyultak, és annak is örülök, hogy Rinaldi nem döntött az egyszerűbb út mellett. Mert valahogy adta volna magát a gondolat, miszerint legyen teljes depi az egész könyv, szomorkodjanak, mert minden okuk meglenne rá. Ehelyett viszont sok helyen még vicces is volt az egész, a helyzet abszurditásán pedig még én is csak nevetni tudtam.
A karaktereket pedig tényleg nagyon megszerettem, az árnyalásuk is nagyon jól sikerült. Federico múlt-béli története a „gonosz” és a „jó” mesterével nagyon mélyen a szívemig hatolt, ahogyan a zene szeretete is, amit a srác érzett. Régebben én is hegedültem, több éven át nyomtam az ipart. Hiába nyertem hangversenyt, ha nem szerettem csinálni. De bármennyire is rühelltem a gyakorlást, a szolfézst, voltak olyan pillanatok, amikor nagyon közel éreztem magamhoz a hangszert. Amikor ha egy kicsikét is, de élveztem azt a „varázslatot”, amit én teremtek meg. És pontosan emiatt tudtam annyira megérteni Federico karakterét és a zene iránti szerelmét. Mert neki nem pillanatok jutottak, hanem az egész élet.
Egy dolgot azonban sajnálok: kicsit kuszának éreztem a könyv lezárását. Örültem volna, ha több minden kiderül, ha egy kicsit látjuk a karakterek reakcióit a túlélésre, a szülők, barátok örömét. Ez így kicsit snassz megoldásnak tűnt a számomra. Valahogy vidámabb véget vártam. De ez nem azt jelenti, hogy ne élveztem volna a könyv olvasását. Mert azzal nem volt probléma.
Értékelés: 8/10
Érett, érdekes és értékes ez a könyv, amit abszolút ajánlok elolvasásra. Fiataloknak és idősebbeknek egyaránt tetszetős lehet, de a legfontosabb talán az, hogy utána beszélgess a könyvről valakivel, vagy csak írd ki magadból a gondolataidat. Mert a Piano Forte már csak ilyen.
Patrizia Rinaldi – Piano ForteKiadó: Pongrác Kiadó
Oldalszám: 168 oldal
Megjelenés: 2013. november 07.
Fordította: Balkó Ágnes
Online megrendelés: Most 15% kedvezménnyel
Fülszöveg: A kisregény színhelye egy kisváros, egy hely a világban, ahol az egyetlen lehetőség a törvénytisztelet, és a lázadás egyetlen megengedett módja: igaz emberként cselekedni. Néhány gyereket és fiatal zongoratanárukat (elválaszthatatlan korcs kutyájával, Eneával együtt) földrengés zárja el a külvilágtól: rájuk omlik az iskola. Feszültséggel és izgalommal terhes napok következnek, amelyekben kiderülnek a gyengeségek, de kiből-kiből új, nem sejtett képességek és erőforrások is előbukkannak. Végül az érzelmek, a barátság, a zene és az életszeretet ereje kerekedik felül.
