Az Alzheimer-kór az egyik legborzasztóbb betegség. Az ember szinte elveszíti miatta önmagát, az emlékeit és az emberi méltóságát is. Borzasztó, hogy még napjainkban sincs gyógymód 🙁

A Megmaradt Alice-nek eme szörnyű betegséget mutatta be a főszereplő, Alice szemén át. A nő ötven éves, energikus harvardi professzor, szerető férjjel és három felnőtt gyerekkel. Az élete szinte tökéletes, aztán diagnosztizálják nála a kórt, és utána egyre gyorsabban épül le…

A könyv hátulján szerepel egy szó: szívszorító. Tulajdonképpen ezzel az egyetlen szóval le is lehet írni a teljes könyvet, hiszen a sorok olvasása közben a szívem összeszorult, átéreztem Alice és a családja fájdalmát, az elkeseredettségüket, és az árnyalatnyi reményt is, hogy talán még mindig helyre jöhet. Szívszorító ez a könyv, de néha ilyen történeteket is olvasni kell.

A regény jól bemutatta az Alzheimer-kórt, Alice állapotának a romlása látványos volt, és hitelesnek is éreztem. Több olyan momentuma is volt a történetnek, ami érzelmileg nagyon megmozgatott. A csúcspont kétségkívül Alice beszéde volt az Alzheimer konferencián, amikor az alábbi sorok hangzottak el tőle:

Ciki vagy sem, zokogtam a jelenetet olvasva, és később is, nem egyszer elsírtam magam. Egyszerűen annyira magával ragadó és felkavaró a történet, hogy nem is lehet érzelmileg kivonni magad alóla.

Miközben olvastam folyton azon agyaltam: mit tennék én? Ha az emlékeim tova tűnnének, ha felnőttből hirtelen gyerekké válnék, akiről gondoskodni kell, mert azt sem tudja, hol van az otthona, és egyáltalán, meg sem ismeri a családját, a barátait. Mit tennék én? Olyan bátor és erős lennék, mint Alice? Nehéz elképzelnem. Nehéz elhinnem. És nagyon kívánom, hogy sosem tudjam meg.

Szeretem azt, amikor egy könyv címe tényleg reflektál a tartalomra. Volt egy jelenet, ami kifejezetten megdobogtatta a szívemet. Amikor Alice már a betegség komoly szakaszában járt, és nem igazán tudta, ki a lánya, akkor is önmaga maradt. Amikor a lány tanácsot kért tőle egy komoly döntést illetően (spoiler-veszély miatt nem részletezem), akkor is ugyanolyan okosan és odafigyelően válaszolt, mintha nem lenne beteg.

A könyv borítóján szerepel egy pillangó. Sokáig nem értettem, hogy miért van ott. Most már tudom, és nagyon illik a regényhez. Alice-nek mondta gyerekkorában az édesanyja, hogy a pillangók bár nem élnek sokáig, de az életük értékes, és amíg élnek, csak az számít. A regény egy pontján, amikor még nem gyűrte le a betegség, Alice egy levelet hagyott saját magának. Ha már nem tud felelni pár rutinkérdésre, vegye be a pirulákat, és távozzon a megmaradt méltóságával az életéből, akár egy pillangó.

Spoileresen folytatom! Ha nem olvastad a könyvet, vagy nem láttad a filmet, ne olvasd tovább!

Nagyon sajnálom, hogy Alice nem járt sikerrel, és nem tudta megölni magát. Igen, megmaradt mélyen, legbelül Alice-nek, és a könyv utolsó mondatával, miszerint csak a szeretet számít, azzal is egyet tudok érteni. De Alice egy felnőtt nő, aki még viszonylag egészségesen meghozott egy döntést. Kicsit olyannak érzem mindezt, hogy akar-e valaki lélegeztetőgépen élni, hátha lesz a betegségére valamikor gyógymód. Alice nem akart. Meghozott egy döntést, hogy miként nem akar élni, és miként nem. Hiába, hogy a szeretet számít, Alice döntött. Sajnálom, hogy a tervét nem tudta megvalósítani. (Igen, eutanázia támogató vagyok).

A spoileres rész véget ért! Persze, a fenti bekezdés dacára is tetszett a befejezés, és az utolsó jelenetek egyike Alice férjéve, Johnnal nagyon megríkatott.

Értékelés: 10/10

Szívszorító, érzelmileg megmozgató regény, ami egy erős, okos és bátor nő szemén keresztül bemutatja a világ egyik legszörnyűbb betegségét. Csodálatos volt a történet, a karakterek, a kidolgozás. Bár megríkatott, de örülök, hogy elolvashattam.

Hogy tetszik a borító? Álomszép, és éljen, hogy ennyire jól kapcsolódik a történethez.

Kinek ajánlom elolvasásra? Úgy 16 éves kor felett mindenkinek. Fontos, hogy időnként ilyen komoly, elgondolkodtató könyveket is olvassunk a szórakoztató regények mellett. A Megmaradt Alice-nek csodálatos történet, amit egyszerűen meg kell ismerni.