Még idén újabb regénnyel bővül a LOL Könyvek repertoárja! Ezúttal Jennifer Salvato Doktorski romantikus műve, a Lángra lobbant nyár lett a kiválasztott. A kötet 2016. július 29-én jelenik meg.
A Facebookon ma meg is osztották a teljes borítót, ami egész gyönyörű lett, egyértelműen elnyerte a tetszésem, és a fülszöveg alapján is érdekesnek tűnik a könyv.
És mit lehet tudni a szerzőről? Jennifer Salvato Doktorski amellett, hogy YA könyveket ír, szabadúszó újságíróként dolgozik, cikkeivel többek között a Cosmopolitanben is találkozhattunk.
Korábban nyolc hónapig gyászjelentéseket írt a North Jersey Herald & News-nál, majd dolgozott pénztárosként, zene szerkesztőként, sőt, szellemíróként is. (Utóbbi azt jelenti, hogy megírt egy könyvet, amit kiadtak, de nem az ő nevével).
Debütáló regénye a Lángra lobbant nyár 2013 májusában jelent meg, ezt követte a Famous Last Words, majd idén a The Summer After You and Me. Bízzunk benne, hogy a LOL könyvek gondozásában a többit is elolvashatjuk.

Ó, és Jennifer az életrajzában megjegyezte, hogy még mindig várja a levelét a Roxfortból. Nem adja fel, amit tökéletesen meg tudunk érteni. Hátha csak elkeveredett valahol – a miénkkel együtt 😉
Íme, a regény fülszövege: Hűtlen pasi, véletlenül felgyújtott kocsi, ideiglenes távoltartási határozat… elég sűrűn indul Rosie nyara.
A szülei szeretnék, ha a lányuk legalább a bírósági meghallgatásig nem keveredne semmi zűrbe, ezért egyhetes autóútra küldik − az ország túlsó felébe − felelősségteljes barátok kíséretében. Rosie-nak persze semmi kedve az egészhez, egyrészt, mert rendbe akarja hozni a dolgokat az exével, másrészt kizárt, hogy ennyi időt kibír összezárva három totál kocka sráccal (akkor sem, ha egyiküknek piszkosul szexi a csomagolása). Vagy mégis?
Talán csak a béna countryzene és az Ufómúzeum ment az agyára, de valahol félúton Elvis otthona és a Grand Canyon között Rosie kezdi egész más színben látni a történteket. Meg a kockacsapatot. Egy kocsi sokféleképpen lángra lobbanhat…