Ezt a könyvet sem volt egyszerű letenni. Olyannyira nem, hogy éjjel 3-ig olvastam, tudva, hogy reggel kelés, és vár a munka. A könyv mégsem eresztett, mert annyira fordulatos és izgalmas volt, hogy egyszerűen a végére kellett járnom. Ki kellett derítenem Milivel és a báróval együtt, hogy ki(k) áll(nak) a Rudnay-gyilkosságok mögött, és Emma miatt is tövig rágtam a körmöm. Erről a könyvről tényleg csak szuperlatívuszokban lehet beszélni: és most én is így teszek.

Ha netán valaki nem ismerné, nagy vonalakban azért bemutatom. Ez a Leányrablás Budapesten második kötete. A Rudnay-gyilkosságok is (akárcsak az első kötet), két részre bontható. Az egyik felében a Budapestről elrabolt, majd folyton zűrös helyzetekbe kerülő Hangay Emma kalandjait követhetjük nyomon, míg a másik hősnő Emma húga, Hangay Mili, aki nővére keresésére érkezett a fővárosba, és botlott Ambrózy báróba. Végül a báró és Mili afféle nyomozópárosnak áll, a második kötetben pedig tíz gyilkosságot göngyölítenek fel.

A könyvre a lehető legjobb szó a profizmus. Üvölt a lapokról a belefektetett munka és az író lelkesedése a karakterek és a története iránt. Ez nem a James Dashner-féle lelketlen profizmus. Ez a könyv tele van élettel! A nyelvezet pedig egyszerűen páratlan. Mivel a történet az 1900-as évek elején játszódik, így az annak megfelelő beszéd olvasható. De nem csak ám szép beszéd, hiszen jól elkülönül a különböző társadalmi osztályok beszédstílusa, a cselédek szavajárásán például jókat nevettem. Különösen a Mári-féle „osz’t viszlát szép világ„-on (bár az idézet gyanítom nem pontos).

A profizmus nem csak a nyelvezetben nyilvánul meg, hanem például a páratlanul szép leírásokban is. Látom magam előtt az embereket, a házakat, az utcákat, és nem azért, mert odaképzelem, hanem mert az író megfogja a kezem, és gyönyörűen bevezet a saját képzeletébe. Tényleg páratlan élmény. Alapvetően azok közé tartozom, akik nem szeretik a szépirodalmi műveket, és ha tehetik, inkább nem olvassák. Az Ambrózy báró esetei viszont szépirodalmi szintű szöveg, mégis faltam a lapokat. Ennyit számít a stílus és a történet.

A regény mögött írtózatosan nagy kutatómunka áll. Ez nem csak abban merül ki, hogy valóban élt történelmi alakok is a szereplői. A szerző a legapróbb dolgoknak is utána járt, és nem csak a főváros volt most a helyszín, hanem eljutottunk Kassára és még az Adriai tenger mellé is, miközben mindenütt létező helyszíneken kalauzolt az író. És mindemellett a társadalmi szokások, az etikett is annyira hitelesen van leírva, hogy az valami hihetetlen. Itt tényleg látszik az a sok munka, amit Böszörményi Gyula az írás előtt – alatt elvégzett. Emelem a kalapom!

Az olvasás közben többször is elszomorodtam, amikor a nők helyzete volt a téma. Szomorú, hogy 1900 óta bár jelentősen javult a helyzet, de még mindig nem beszélhetünk igazán női egyenjogúságról. Mindemellett viszont öröm volt olvasni az erős női főszereplőkről, akik csavaros észjárásukkal, kitartásukkal és Mili esetében a nagy szájukkal haladnak előre a maguk útján. A valóban élt Erdős Renée beemelése a történetbe is igazi kuriózum volt és remek ötlet, hiszen Renée volt a magyar női egyenjogúsági mozgalom egyik úttörője. És ami a jól ismert szereplőket illeti, Agáta mamát most jobban szerettem, mint valaha.

Megvallom a történetszálakból most sokkal jobban élveztem Hangay Emma történetét. Valahogy izgalmasabb volt, hogy a kis gerlice mikor szabadul már végre ki a fogságából, és kerülhet-e valaha olyan helyre, ahol hosszú távon biztonságra lelhet. Az Emma mellett feltűnő mellékszereplők isteniek voltak. Márit hamar megszerettem, akárcsak Annát, de a kedvencem a kis cigánylány lett, pláne amikor szórta az átkait. Olyan jókat nevettem, különösen a könyv vége felé, amikor a rendőrökkel dulakodott. Végig nagyon izgultam Emma miatt, alig várom már a harmadik kötetet, hogy megtudjam, miként zárul az idősebb Hangay-leány története.

Alapvetően nem rajongok a krimiért, igazán kevés olyan nyomozás van, ami le tud kötni. Néhol éreztem, hogy a Rudnay-ügyek nem izgatnak száz százalékig, de az író szerencsére beemelte a karakter drámákat, megismerhettem az áldozatokat és a családtagokat, így valamelyest jobban átéreztem érzelmileg a helyzetet, belevont a nyomozásba ezáltal. Csavaros és érdekes esetek voltak, a végén pedig annyira izgalmassá vált, hogy szó szerint csak faltam a sorokat, és izgultam a szereplőkért.

Mili és a báró szócsatáiért viszont már megint oda voltam. Azok ketten együtt oltáriak. Mindemellett a kapcsolatuk fejlődését nagyon szerettem végig élni, mert itt volt már az ideje, hogy a báró felfogja, Mili sokkal okosabb, mint hinné. Nem is tudom mikor vártam már ennyire, hogy legyen valami két karakter között. Annyira izzik a levegő, és úgy megérdemelnék egymást, és persze a boldogságot is. No és lássuk be, minden mufurcsága ellenére a bárót lehetetlen nem kedvelni, ugye? Mili meg, ó, hát meg kell zabálni.

Értékelés: 10/10

A Rudnay-gyilkosságok még annál is jobb volt, mint ahogy vártam. A karakterek isteniek, az író profizmusát csak dícsérni lehet, az 1900-as évek elejét pedig istenien sikerült megidézni. Annyira örülök, hogy rátaláltam erre a sorozatra. Csak ne lenne olyan messze a trilógiát lezáró harmadik kötet megjelenése…

Hogy tetszik a borító? Az előző köteté jobban bejött, de ez sem rossz, pláne mert több olyan jelenete is van, ahol Mili arcát háló fedi.

Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ezt a könyvet nem szabad kihagyni, kortól és nemtől függetlenül élvezhető.