A Harry Potter óta nem szerettem ennyire sorozatot, mint a Párválasztót, így elhihetitek, hogy milyen szomorúan búcsúzom most, de egyben reménykedem is. Örülnék, ha Kiera Cass előrukkolna még valamivel, hiszen bőven lenne még miről írni. Eadlyn öccse is kaphatna saját Párválasztót, nem igaz? 🙂
De nem offolok, íme, a véleményem A Koronáról! Leszögezem, szerelmes vagyok a sorozatba, ezért néhol rózsaszín szemüvegen át szemléltem a történteket, de be kell látnom, a Korona vége sajnos nem nyerte el teljesen a tetszésem.
A történet szerint Ahren már Franciaországban van, America épülget a szívrohamából, Eadlyn pedig tovább csinálja a Párválasztót, majd régensként is bizonyítania kell a rátermettségét az uralkodásra. Eközben folyamatosan próbál rájönni, hogy melyik srácot is válassza, a kérdés viszont, hogy a szívére, vagy az eszére hallgat.
Ami a legfontosabb: Eadlyn személyiségfejlődése tovább folytatódott, mostanra szerintem már az is megkedvelhette, aki az előző kötetnél valamiért nem szívlelte meg a lányt. Ugyanolyan erős maradt, mint eddig, de érzelmileg folyamatosan kinyílt, közel engedett magához embereket, és megmutatta, mekkora szíve van. Szerettem, ahogy ennek teret engedett az írónő, bámulatos volt a két kötet során Eadlyn karakterfejlődése.
Az egész kötetet átszőtte a Párválasztóra jellemző romantikus, édes hangulat, itt-ott pedig egy-egy humorbombával csapott le Kiera Cass. Szinte végig mosolyogva olvastam a kötetet, és nem akartam, hogy vége legyen. Jó volt Eadlynnal gondolkodni, hogy kit válasszon, és teljesen átjött a felelősség is, ami egy ország vezetésével jár.
Aminek kifejezetten örültem, hogy az írónő behozott egy szuper-cuki LMBT szálat. Iszonyúan meglepett, egyáltalán nem számítottam hasonlóra, mert a disztópiák nem szokták ezt érinteni. Szerettem az érintettek erről szóló szupercuki beszélgetéseit, Eadlyn gondolatait. A helyzetjelentés, miszerint a jövőben sem túl elfogadott a dolog kicsit elszomorított, de egy olyan királynővel, mint Eadlyn, ez simán változhat! 😉
Ami a Párválasztót illeti, hihetetlenül boldog vagyok. Eadlyn amellett döntött, akinek én szurkoltam, annyira édesek ketten, egymásnak teremtette őket a sors is. Kicsit aggódtam, hogy olyannal jön össze, akinek kevésbé szurkoltam, de úgy érzem, Eadlyn a lehető legjobban döntött. Pacsi!
A mellékszereplőket is kifejezetten szerettem. Jó volt látni America és Maxon boldogságát, szerettem, ahogy az első 3 kötetből megismert szereplő folyamatosan felbukkant, és még mindig élvezem, hogy bennfentesként olyan dolgokról tudok, amikről Eadlyn nem, így egy-egy plusz gondolata annyival jelentőségteljesebbé válik a szemembe. Ezt a részét az írónő profin műveli, a két kötetben sikerült bemutatnia, hogy élnek azok, akiket egykor annyira megszerettem.
És akkor most beszéljünk a negatív dolgokról is, mert sajnos voltak. Ez a legrövidebb Párválasztó-kötet, mindössze 300 oldal, emiatt kicsit összecsapott hatást kelt. Nagyon gyors volt a lezárás, a jelentőségteljesebb pillanatok sem kaptak bővebb kifejtést, nem mindig jött át a teljes érzelmi hatás. Nagyon hiányzott a végéről az a plusz ~ötven oldal, hogy még profibban legyen elmesélve a történet: pont, ahogy eddig.
A legjobban mégis az utolsó 2 oldalon történtek dühítenek, emiatt sajnos kissé keserű szájízzel fejeztem be a könyvet.
Figyelem! Spoileresen folytatom!
Most spoilerekkel jövök, ha még nem olvastad a könyvet, görgess lejjebb! Szóval a végén Eadlyn választott, én rohadt boldog lettem, aztán jött egy nagy bejelentés. Illéa átalakul, alkotmányos monarchia lesz, a nép meg válasszon miniszterelnököt, ő pedig köszöni, inkább a pasijával lesz, és pihen. Ez az egész mindennel szembe megy, amiről az eddigi kötetek szóltak.
Egyrészt: a legesélyesebb jelölt a győzelemre a nép kedvence, Marid Illéa, a lány legnagyobb ellensége. Miért akarná az ő kezébe adni az irányítást? Másfelől, pont pár száz oldallal korábban sikerült megakadályoznia egy háború kitörését, amit az összes tanácsadója nagyon akart. Helló, ilyesmire hatalma később nem lesz. És akkor már hiába ismételgeti, hogy az ő hatalma senkiéhez sem fogható. Mert ezzel a döntéssel a hatalma kábé a nullával lett egyenlő.
De ami a legfájóbb benne: értem én, hogy Eadlyn számára az előző kötet elején nyűgnek tűnt királynőnek lenni, de folyamatosan fejlődött. Egyre inkább azt a képet mutatta, hogy nem csak készen áll a feladatra, hanem akarja is. Én pedig elhittem neki. Egy röpke pillanatra sem mutatta annak a jelét, hogy ő alkotmányos monarchián gondolkodna. Az egész légbőlkapott, és sajnos jelentősen rontotta a könyvélményemet.
A spoileres rész véget ért!
Értékelés: 8/10
Szóval igen, a könyv vége kicsit elszomorított, de ettől függetlenül a rózsaszín szemüveg ugyanúgy “rajtam van”, és még mindig teljesen odavagyok a sorozatért, a megalkotott világért, a szereplőkért és Kiera Cass stílusáért.
Hogy tetszik a borító? Több helyen láttam, hogy sokatoknak nem jön be. Ami engem illet, nincs vele problémám, a színeit nagyon szépnek tartom. Egyedül a könyv gerincénél érzek diszharmóniát, ahogy a többi könyv mellé tettem. Eadlyn feje sokkal magasabban van, mint a többi könyvé a gerincnél, így picit kilóg, de ez legyen a legnagyobb baj. Én szeretem a borítót 🙂
Kinek ajánlom elolvasásra? Ha valaki A Koronahercegnő után esetleg búcsút mondott volna a szériának, szerintem jöjjön vissza bátran, A Koronában, Eadlyn már tényleg nagyon szerethető!
