Ez a könyv tökéletes. Tessék, ennyivel le is zárhatnám az egész értékelésem, de nem teszem, mert ki kell adnom magamból azt a csodálatot, amit Az ötödik hullám váltott ki belőlem. Ilyen egy tökéletes disztópia, számomra legalábbis mindenképpen. Hihető, hiteles és szerethető, ráadásul kellőképpen sötét hangulatú, ahol a remény igazi luxus. Így képzelek el egy disztópiát, de Az ötödik hullám még ettől is sokkal többet adott számomra. Megpróbálom szavakba önteni, de attól tartok kudarcot vallok, ugyanis ez tipikusan olyan könyv, ami annyira csodálatos, hogy órákat lehetne beszélni róla, és még akkor sem mondanék el mindent.
A történet: Az ufók jöttek, láttak és győztek, de az embereket nem olyan könnyű végleg leverni, mint amilyennek kezdetben hihetnénk. Legalábbis szeretnénk ezt hinni. Cassie azonban nem hisz semmiben, csak abban, ő az utolsó élő ember a Földön, folyamatos mozgásban van, és nem bízhat meg senkiben, hiszen még ha találkozna egy “emberrel” is, nem tudhatja, hogy az ufó-e egyáltalán. Ebben a világban semmi sem az, aminek látszik, a földönkívüliek pedig a négy pusztító hullám után az ötödikre készülnek, hogy végképp eltöröljék az emberiséget.
Lelkes profizmus: James Dashner könyvénél, Az útvesztőnél azt hiányoltam, ami Az ötödik hullám lapjairól messziről ordított. Vérprofi könyv mindkettő, de itt annyira azt éreztem, hogy ennek a regénynek lelke van. Hogy a szerző igazán élvezte az alkotás folyamatát, beleadta a szívét és a lelkét a munkálatok során. Ez egy ilyen könyv, én legalábbis így éreztem. Ezért is imádtam.
A világ ábrázolása: A könyv sok helyen elborzasztott, méghozzá azért, mert egy olyan brutális világot ábrázolt, ami száz százalékig hiteles volt. Nincsenek különleges képességek, vagy nagyon speckó tárgyak. Ufók vannak, akik el akarják venni a földet az emberektől, és emberek, akik megpróbálnak túlélni. A világ pedig, amit Rick Yancey megalkotott igazán borzasztó – és egyben hiteles -, volt. Ha valamikor eljönnek az ufók pontosan így történhetnek a dolgok, mint ahogy ebben a regényben. Ha tényleg jönnek az ufók, nem akarom megélni az ötödik hullámot.
A hullámok: Azért is volt annyira hiteles a regény, mert a földönkívüliek tökéletes módszereket alkalmaztak arra, hogy több hullámban végezzenek az emberiséggel. Először elvették az energiát, özönvizet csináltak de a legtöbb áldozatot a vírus keltette, amit madarak segítségével terjesztettek el. A legbrutálisabb pedig maga az ötödik hullám, ami annyira csavaros, és olyan jól kigondolt, hogy az agyamat eldobtam tőle. Egyik pillanatban még azt gondoltam, hogy “igen, ők a jó fiúk” aztán meg “bakker, ezek a rosszak“, és nem tudtam dűlőre jutni a regény során… Döbbenetes élmény volt, korábban nem is nagyon tapasztaltam ilyet olvasás közben.
A szereplők: Akármennyire is csavaros legyen egy könyv, mit sem érne, ha nem lennének jó karakterei. Az itt felvonultatott szereplőket pedig egyenesen imádtam. Cassie az elejétől kezdve nagyon szimpatikus volt, mert szeretem az erős, független női karaktereket. A srácok közül Ben hamar a szívembe lopta magát, és idővel Evan is nagy kedvenc lett. Sőt, utóbbi lett a legnagyobb kedvencem, mert annyira érdekesen mutatták be a végbemenő változásait, amiket öröm volt olvasni. A mellékkarakterek közül Sammy-t csíptem még nagyon, igazán megérdemelte az a kis srác, hogy szeressék.
Romantika: Itt sem maradhatott ki, de most nem is bántam, hogy haloványan ugyan, de benne volt. Leginkább azért örültem neki, mert annyira megszerettem Evant, és örültem, amiért a szerelem megannyi változást indított el benne. Imádtam azt is, ahogyan Cassie megváltozik emiatt, ahogy önmagával viaskodik. A kötet vége a folytatásban egy szerelmi sokszöget sejtet, aminek viszont nem feltétlenül örülök. A romantika mennyisége itt pont elegendő volt, remélem nem esünk át a ló túloldalára.
A készülő filmről: Már teljes a szereposztás, hamarosan jövök róla egy külön poszttal. Első blikkre annyit mondhatok, hogy tökéletesen elégedett vagyok a castingosok munkájával, továbbá alig várom már, hogy láthassam a filmet. Tökéletes alapanyag a történet az adaptálásra, nagyon látványos lesz, ebben biztos vagyok.
A kötet lezárásáról – Spoileresen! Nem viccelek, ez az egy bekezdés spoileres lesz! Olvasás közben sokat gondolkodtam azon, hogyan is akarják megoldani a szereplők a világ megmentését. Lássuk be, a disztópiák erre épülnek, hogy a főhősök olyan változásokat indítanak be, amik a felszabadításhoz vezetnek. Nos, itt nem ez történt, és ennek örülök. Mert persze, a rész végén elpusztították a bázist, de a gyerekkatonák elmenekültek, és megannyi ilyen jól felfegyverzett, tizenéves katonákból álló emberke szaladgál a világon, miközben csak páran tudják az igazságot. A lezárás kicsikét szedett-vedettnek tűnt, valahogy túl hamar találkoztak, túl egyszerűen mentek a dolgok, de annyit szívtak a szereplők, hogy nem is bántam. Megérdemelték. Azt pedig nagyon remélem, hogy Evant még látni fogjuk!
Értékelés: 10/10
Maximális élményt nyújtott, imádtam! Tökéletes disztópia, remekül felépített világgal, isteni karakterekkel és mindezt olyan profin megírva, amit tanítani kellene. Ez a könyv maga a tökély, remélem a filmverzió is megüti majd a szintet.
Kinek ajánlom elolvasásra? Mindenkinek! Ezt kérjétek karácsonyra, olvassátok el, szeressétek. De tényleg, mindenki! Aki szereti a Young Adult disztópiákat – és az is, aki nem -, vesse rá magát.
