Könyvkritika: Christina Lauren – A lelkitárs-egyenlet

Három elolvasott könyv után már kijelenthetem: ezentúl bármi is jelenik meg magyarul Christina Laurentől, azt nem hagyhatom ki! Van ezekben a könyvekben valami szerethető, valami varázslatos, ami miatt jól esik olvasni. Nem volt ez másként A lelkitárs-egyenlet esetében is.

A könyvben leginkább magát az alapötletet szerettem, ami a kronomantika. A főhősünk, River ugyanis feltalál egy olyan gépet, ami egy nyál vagy vérminta alapján kianalizálja azt, hogy mennyire kompatibilisek egymással a sejtjeink/génjeink, és így kiderülhet, hogy mennyire vagyunk lelkitársak. Például a 40%-os egyezés is már jónak számít, és azt sejteti, hogy van annyi kémia és közös kapocs a két ember között, hogy kialakulhasson közöttük egy erős párkapcsolat.

Ez az egész DNS Duó vizsgálat rengeteg lehetőséget rejt magában, amit mellékszálon a cég be is mutat. A hősnő legjobb barátja, Fizzy (aki amúgy kábé a legjobb karakter volt a könyvben) több olyan sráccal is randizik, akiknél hol kicsi, hol magasabb a százalékos egyezés, és felfedezi magában azt, hogy minél magasabb az egyezés, annál jobb a szex és úgy mélyednek el jobban az érzések. Ez az egész DNS Duó és vizsgálat pedig, ha belegondolunk a teljes párkeresést felforgathatja, hiszen ki ne mondhatná azt a 40%-os párjának, hogy bocsi, lecseréllek, mert jött egy értesítés, hogy van egy 80%-os egyezésem? Telis tele van a könyv lehetőségekkel, már csak emiatt is reménykedem abban, hogy lesz még “kronomantika regény” Christina Laurentől. Mondjuk lehetne Fizzy a főhős, csak mondom!

Na de hogy A lelkitárs-egyenlet történetéről is meséljek… A főszereplő, Jess egyedülálló anya, és statisztikus. A barátnője unszolására végzi el a tesztet, és ő lepődik meg a legjobban, amikor kiderül, hogy 98%-os, gyémánt egyezése van a cég alapítójával, Riverrel, akit egyébként Americanónak nevez, és évek óta, mindig ugyanabban az időpontja látja a helyes férfit a kávézóban, ahol a legjobb barátnője mellett “home office”-szerűen dolgozik egész nap. Szóval, a cég kérésére Jess és River egyre több időt töltenek együtt, hogy ténylegesen kiderítsék, egymásnak teremtette-e őket a sors.

Persze a sztori ennél bonyolultabb és sok mélysége van. Jess karakterét például nem lehet nem szeretni. Az anyja egy igazi rémálom, emiatt megfogadta, hogy ő jó és gondoskodó anyja lesz a lányának, Junónak, de emiatt elhanyagolja saját magát, a saját igényeit, például a szerelemre találást. Jó volt végigélni azt, ahogyan Jess megerősödik, és apránként lebontja a szívét óvó falat, ami megakadályozza, hogy igazán boldog legyen. Mert azért egyedülálló anyaként nehéz boldogulnia, és annyira érzékletesen átjött az, hogy nem is a pénzhiány az égető probléma, hanem az, amikor nincs egy társad, akire támaszkodhatsz. Úgy meg tudtam érteni Jesst, hogy miért vágyik valakire az életében, de a félelmei is teljesen hitelesek voltak. Ha egy gyerek is van a képben, érhető, hogy nehezebben adja át magát az ember az érzéseknek.

River tipikusan az a pasi, aki csak a munkának él, aki bár nagyon jóképű, de nem ad esélyt egy kapcsolatnak sem. Számára az, hogy gyémánt egyezése lett, egyszerre tudósi kíváncsiság, hogy tényleg olyan jó-e a program amit felépített, és egyszerre egy titkon, benne égő vágy arra, hogy végre rátaláljon az igazira. Bár River személysiégfejlődése kicsit lassabb, de annál élvezetesebb, mint ahogy a pasi is egy imádnivaló karakter, akinek megvan a humoros oldala is, de leginkább azokat a jeleneteket szerettem, ahol a gondoskodó énje bukkant elő. Minden egyes közös pillanata a kis Junóval igazi telitalálat volt, és úgy érződött belőle az, hogy a férfi szeretne apa lenni, és a kislány mennyire vágyik egy apára.

A könyv konfliktusait jól kezelte az írópáros, teljesen érthető volt mindkét főhős félelme a gyémánt egyezéstől, és attól is, hogy párkapcsolatot alakítsanak ki. A mellékszereplők is kifejezetten élvezetessé tették a történetet, mert mindenki nagyon jól el volt találva. Juno hihetetlenül cuki és aranyos, nagyszájú gyerek, Fizzy poénjain nagyon röhögtem, és Jess nagyszüleit is imádtam, és olyan jó példa voltak ők arra, hogy a DNS duó előtt is rátaláltak az emberek az igaz szerelmükre, akik mellett boldogan kitartottak egy életen át.

Olvasás során igazából csak egyetlen, apróbb problémám volt: hiányzott az E/1. Ez a történet szerintem jobban átjött volna úgy, az E/3 adott némi távolságérzetet, és sokszor körülményesnek érződött emiatt a fogalmazás. De lehet csak az mondatja velem ezt, hogy a chic lit regények általában E/1-esek, ami meg kifejezetten jól áll nekik.

Értékelés: 9/10

Christina Lauren egy érdekes alapötletre építette fel a könyvét, ami rengeteg lehetőséget magában rejtett. Mindezt ki is használták, a két főhős közötti kémia pedig mindent vitt a szememben, akárcsak a mellékszereplők. Szórakoztató és elgondolkodtató regény volt, köszönöm az élményt.

Hogy tetszik a borító? Már a fedlapot is imádom, csodálatos gondolat, hogy egy DNS-t ábrázoljanak, és a színeit is kifejezetten szeretem. Na de az élfestés, hát ez tette fel igazán a pontot a könyvre, baromi szép a polcon.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az elgondolkodtatóbb romantikus történeteket, ne hagyd ki ezt sem. Christina Lauren fnaoknak extrán ajánlott!