Könyvajánló: Sarah Andersen – Puha Boldog Puffancs
Már az előző Saah Andersen képregényt is imádtam, így egy percig sem volt kérdéses, hogy ezt is el fogom-e olvasni. Viszont most kissé másként álltam a képregényhez, mint a legutóbb. Akkor ugyanis az íróasztalomban tartottam a könyvet, és csak egy-egy képet néztem meg belőle, ha éppen rossz pillanatot éltem át.
Most fogtam magam, és egyben bedaráltam a képregényt, amit igazán sajnálok. Így nem jött át igazán a képekben lévő hatalmas mondanivaló, és leginkább az, hogy mindezt miként tudom levetíteni a saját életemre. Átcsaptam a darálásba, egy-egy mosoly volt csupán a válasz minden képre, holott ennél sokkal többet érdemelnek. Éppen ezért javaslom, hogy ne egyben olvassátok el, hanem aprodozva, úgy jobban üt.
Szerencsére a mostani kötet is tartalmazott rengeteg olyan képen képet, ahol igazán magamra tudtam ismerni, és ahol úgy éreztem, nem vagyok egyedül. Leginkább annál a képnél éreztem így, ahol Sarah fel akarta rúgni a madarat. Mert velem is volt ilyen, és pont úgy megijedtem magamtól, és persze nem csináltam semmit. Egyszerűen jó érzés, hogy másnak is vannak ilyen őrült pillanatai.
Annak kifejezetten örültem, hogy bekerült a kötetbe a két kedvenc könyves képem is, azokat mindig jó újra látni. A másodiknál, ahol a lány egy könyvekkel teli szobáról álmodozik egy pillanatra le is tettem a könyvet, és boldogan szétnéztem magamnál: nekem szerencsére sikerült elérnem. A másik kép ami nagyon közel állt hozzám, a meleg szerelmespárról szóló, egyszerűen csodálatos volt.
Maga a képregény még mindig nagyon a női közönségre hajt, a legtöbb fotó a női problémákat veszi elő. Például indokolatlanul soknak éreztem a pulcsikról és a ruhavásárlásról szóló részeket, de úgy tűnik pasiként ezt kevésbé tudom átélni. Annak viszont örültem, hogy bekerült jó pár pasis és uniszex kép is, az olyan apróságnak meg, hogy a felvarrt tetkó látszik Sarah pasijának a karján a további képeken egyenesen lelkesedtem.
A képregény végén van némi újítás az előzőekhez képest. A könyv második felében Sarah jó pár képet úgymond elmagyaráz, elmesél egy sztorit, ad hozzá némi háttérinfót önmagáról. Az első tizenötöt becsületesen elolvastam, aztán a többit hagytam a fenébe. Alapvetően érdekes ötlet volt, de úgy éreztem, hogy meg akarja nekem magyarázni a képet. Mintha egy múzeumban nézegetnék egy festményt ami tetszik, és odajönne a kurátor elmagyarázni, hogy mit nézzek rajta igazán. Nekem ez nem kóser, inkább magam fedezném fel, így a legtöbb magyarázatot el sem olvastam, csak a képeken lévő szövegeket, és így tudtam igazán élvezni.
Értékelés: 8/10
Még mindig nagyon szeretem ezeket a képregényeket, mert az életről szólnak, és annyira jól el tudok gondolkodni miatta saját magamon. A legjobb pedig az, hogy ezerrel ontja a „nem vagy egyedül” érzést, amire mindenkinek nagy szüksége van. Azt viszont nem bánnám, hogy kissé jobban törekedne arra, hogy uniszex legyen.
Hogy tetszik a borító? Nagyon kis aranyos, és naná, hogy egy élmény tapizni a pulcsit.
Kinek ajánlom elolvasásra? Igazából mindenkinek. Feldobja az ember napját, de nem érdemes szerintem egyben elolvasni, jobb elhúzni az élményt és agyalni a látottakon.
A Fumax kiadó jóvoltából hazánkban is megjelent a Sarah Andersen képregényeit tartalmazó második kötet, a Puha Boldog Puffancs. Ennek örömére a Blogturné Klub tíz bloggere hosszas könyvtapizást követően, figyelmen kívül hagyva a való világbeli kötelezettségeit, elmerült a fiatal felnőtt-lét ádáz érzelmi hullámvasútjának magasságait-mélységeit rejtő gyűjteményben.
Tartsatok velünk, ismerjétek meg a pulcsilopás ősi hagyományát, és vigyétek haza a kiadó által felajánlott könyv egy példányát.A Puha Boldog Puffancsban jelentős szerep jut a macska- és pulcsilopásnak. És hát ki tudna ellenállni egy édes puffancsnak vagy puha, pasi illatú pulcsinak? Mi biztosan nem, úgyhogy mostani játékunkhoz eltulajdonítottunk néhány cicát és ruhadarabot.
A feladatotok egyszerű, az egyes állomásokon látható képek alapján találjátok ki hogy:
a) ki a pulcsi eredeti tulajdonosa (lehet filmes vagy könyves szereplő).
b) ki a macska eredeti gazdája (lehet könyves, filmes, valós – több gazdi esetén mindegy, melyiket írjátok).
Azok között, akik minden állomást teljesítenek, kisorsolunk egy, a kiadó által felajánlott Puha Boldog Puffancs c. képregényt.
Figyelem! Felhívjuk a figyelmeteket, hogy a válasz elküldése után már nem áll módunkban manuálisan javítani rajta. A kiadó csak Magyarország területére postáz. A nyerteseket e-mailben értesítjük. Amennyiben 72 órán belül nem jelentkezik a szerencsés, újabb nyertest sorsolunk.a Rafflecopter giveaway
https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js- 05/08 Deszy könyvajánlója
- 05/09 Always Love a Wild Book
- 05/10 Zakkant olvas
- 05/11 Dreamworld
- 05/12 Bibliotheca Fummie
- 05/13 Angelika blogja
- 05/14 Olvasónapló
- 05/15 Sorok között
- 05/16 Insane Life
- 05/17 Szembetűnő
