Body Wrapper


Könyvkritika: Suzanne Collins – A kiválasztott

Három nap alatt kiolvastam a teljes trilógiát, igen, ennyire tetszett! Az utolsó rész viszont vegyes érzelmeket keltett bennem, hiszen teljesen más tematikájú alkotást kaptunk, mint ami az előző két kötetnél. Magam sem hittem, hogy idáig fajulhat a történet, ennyi minden kihozható abból az univerzumból, amit az írónő megalkotott.

Nem mondom, hogy rossz volt a hármas kötet, azt sem, hogy jó. Egyszerűen másnak ítéltem meg, mint az eddigieket. Ez bírálat? Meglehet. Ennek ellenére végig élveztem, de nem hozta meg azt az érzést, mint az első két könyv.A lezárás is hagyott némi kívánnivalót maga után.

* Figyelem! Innen spoileresen folytatom tovább az értékelést! *

Nem szeretem a háborús könyveket. Persze, érthető volt, hogy idővel elfajul a helyzet, ennek ellenére idegesített a dolog. Az első két könyv pont azért tetszett, mert adott volt egy csodálatos főhős, aki képes az életét feláldozni a húgáért, akit mindennél jobban szeret, majd túléli az Éhezők viadalát. Nagyon szeretem Katniss karakterét, és a többi főhőssel sem volt problémám.

Valahol megértem, kellett ez a háború, hiszen csak így lelhetett – remélhetőleg – békére Panem népe. Ennek ellenére néhol idegesített a leírás, sok helyen teljesen mást vártam volna. Persze Katniss továbbra is ugyanolyan szerethető volt, mint eddig, de most kevésnek éreztem ezt a csodás karaktert ahhoz, hogy teljes mértékben megtöltse izgalommal a könyvet. Persze a végén odatette magát rendesen, azzal a húzással, amikor nem Snow, hanem Coin fejébe lőtte a nyilat, jó döntést hozott.

Alapvetően tetszett a Tizenharmadik körzet ábrázolásmódja, leginkább a felsővezetésé. Nem sok mindenben különbözött a Kapitóliumtól, ugyanúgy a hatalmat akarták, mint ők, de az epilógusból úgy vettem ki, hogy az új vezetőség végül békét hozott Panem népére. A föld alatt épült körzet leírása zseniális volt, annyira részletesen és pontosan vázolta fel az írónő a létesítményt, hogy láttam lelki szemeimmel, elképzeltem a keresztül-kasul mozgó lifteket, a pici szobákat, a kis ételadagokat, azt a fajta szigort, amivel leginkább egy börtön lakóit illetik a fegyőrök. Egyáltalán nem volt jellemző a körzetre a dekadencia, ami alapvetően meglepett.

Mégis, honnan szereztek ők spéci számítógépeket, miképp tudták így megépíteni ezt a föld alatti erődítményt? Magyarázatként szolgálhat a körzet gazdagságára az, hogy a Sötét napok előtt, ők voltam a nukleáris fegyverek & kitermelés felelősei? Meglehet. Ennek ellenére úgy éreztem a körzettel kapcsolatban, mint Katniss. Tiszteltem és elítéltem, hiszen ha annak idején  nem vonul ki a háborúból, nem nyerhetett volna a Kapitólium. Igaz, ezt is megmagyarázták, lévén csak így kerülhették el az atomháborút, ami jóval nagyobb pusztításokkal járhatott volna.

A szerelmi szál kezelése itt tetszett a legjobban. Imádom a Peeta & Katniss párost, és én úgy éreztem, hogy ebben a kötetben szeretett bele igazán Katniss a srácba. Korábban is megvolt a fellángolás, a csókok iránti vágy, de ezidáig nagy volt Gale szerepe. Viszont ahogy Katniss egyre inkább csalódott a srácban, aki kíméletlen gyilkosnak bizonyult – de azért megmaradt a szerethető oldala. És ahogy csalódott Galeben, úgy vette észre Peeta azon jó tulajdonságait, amikkel eddig is tisztában volt, de talán nem értékelt annyira.

Amikor először megcsókolta a kötetben a srácot, az zseniális momentum volt, nem csak írói szempontból, hanem maga a jelenet – egyszerűen életre kelt előttem, mintha én is ott ültem volna mellettük, és a saját szememmel láttam az egészet. Ritka az, ha egy regény világa ennyire megelevenedik előttem. Külön örömömre szolgált Peeta személyiségváltozása, mert új színt vitt a kettejük közötti kémiába, ahogy a srác “újra” beleszeretett Katnissbe.

A fináléval úgy-ahogy megvoltam elégedve, de Prim halálát nem bocsátom meg. Persze, egy háború veszteségekkel jár, de ennek ellenére annyira sajnáltam a kislányt. Akiért még sajgott a szívem, az Finnick, bár várható volt, hogy az öngyilkos küldetés nem mentheti meg mindenki életét. Amit sajnálok, hogy nem derült ki, vajon megrendezték-e az Éhezők viadalát a Kapitóliumi vezetők gyermekeivel, hiszen úgy tűnt, mintha beleegyeztek volna. Az epilógusból csak Katniss és Peeta sorsa derült ki, akik boldogan nevelték – feltehetőleg a tizenkettedik körzetben – közös gyermekeiket. Örültem volna, ha a többiekről is meg tudok ezt-azt, hiszen a szívemhez nőttek a karakterek.

Értékelés: 7/10

Mindent összevetve nagyon megszerettem ezt a könyvsorozatot, Panem világát, és az írónő zsenialitása engem sem hagyott hidegen. Ha valami jó olvasnivalóra vágysz, mindenképp ajánlom az Éhezők viadala trilógiát.

747 <- Az összes oldalletöltés 2 <- A mai adatok
748 <- Az összes oldalletöltés 3 <- A mai adatok