Tele vagyok mindenféle gondolatokkal és érzelmekkel most, hogy elolvastam Britney Spears önéletrajzát. Nehéz olvasmány, az a típus, amin nem egyszer felhúzod magad, mert annyi rossz dolog történt ezzel a nővel, és a legdurvább az, hogy minden a szemünk előtt történt.

Ami a Britney-hez fűződő viszonyomat illeti, énekesként mindig is szerettem a dalait, sokszor hallgattam őket, de igazán az amerikai X-Faktor zsűritagjaként kedveltem meg őt. Annyira imádtam azokat a sokat mondó nézéseit, a beszólásait, és azt a kedvességet, ahogy – leginkább a gyerek – versenyzőkhöz állt. Basszus, fogalmam sem volt, hogy mennyit szenvedett a háttérben, és hogy magát a műsort se szerette túlzottan. Olyan profi ez a nő, hogy a képernyőn mindebből semmi sem látszott.

Olvasás közben jó párszor meg kellett állnom. Vagy azért, mert annyira felidegsített egy-egy történés, vagy mert végig kellett gondolnom azt, hogy annak idején én miként vélekedtem Britney egy-egy esetéről. Régen hagytam, hogy engem is megvezessen a média, nem háborodtam fel, amikor feltűntek a „kopasz Britney” mémek, engedtem, hogy befolyásoljon az a szexista és maradi megközelítési mód, amivel Britneyt ábrázolták az elmúlt húsz évben.

Szerettem az önéletrajzban azt is, hogy elmaradt a szenteskedés. Nyilván Britney nézőpontját kaptuk meg a történésekről, és jól átjött az, hogy ő csak egy hívő, udvarias és kedves déli lány, aki nem akart mást, csak énekelni és táncolni, és miután gyermekei lettek, ők lettek a világa közepe. De ezzel együtt a hibáit sem hallgatta el az életrajzában, sőt, olyan dolgokról is beszámolt, amiket régen nem mert volna elárulni, mint azt, hogy 15 évesen feküdt le először egy fiúval. Szeretem, amikor valaki őszintén mesél az életéről egy memoárban, és nem adja el magát szentnek, hiszen senki sem az.

A sajtó jó korán lehozta a könyv botrányosabb részeit, mint azt, hogy az Everytimecímű dala igazából ahhoz a kisbabához szól, akit Justin Timberlake kérésére kellett elvetetnie. Dühítően átjön az, hogy miként bánt vele a családja, hogy 13 éven keresztül elvették tőle az önrendelkezés jogát, és semmibe vették a kéréseit, miközben folyamatosan a mélybe taposták őt. Ezek miatt fáj a legjobban olvasni ezt a könyvet. Dühös lettem olvasás közben. Haragudtam a szüleire és a testvéreire, és a világra. 13 éven át tétlenül néztük mindannyian, ami történt.

Britney esete tökéletes példa a gondokságra is, hiszen ha egy világsztár helyzetével így vissza tudtak élni, mit remélhet egy gondozás alatt álló átlagember? Itt lenne már az ideje, hogy átgondoljuk ezt az intézményt.

A könyv fájóan mutatja be, hogy mit érzett Britney, hogyan vették el az erejét és manipulálták őt érzelmileg. Meg hát, aranykalitkába zárva élni, megmondani mit, mikor és hogy tehetsz, még művészként is korlátozva lenni, förtelmes érzés lehetett. Csodás volt látni a lapok során, ahogy végül magára talált, és hiába tudtam, hogy pozitív lesz a végkifejlet, izgultam érte. Mindenesetre én bízom benne, hogy a kötet kellően felhívja a figyelmet arra, hogy a gondokság intézményébe fékeket kéne ültetni, és nem engedni, hogy olyan dolgok másokkal is megtörténhessenek, mint ami Britneyvel.

Britney kifejezi a könyvben azt is, hogy mennyi mindent köszönhet a rajongóinak, és igen, így utólag belegondolva több, mint csodálatos, hogy a #FreeBritney mozgalom célt ért, és most már szabad nőként élhet. Bár a kötet befejezése nagyon pozitív, de a megjelenés óta Britney elvált, és az Instagram oldala is privátra lett állítva. Remélem, hogy a jól megérdemelt pihenését tölti most valahol, és próbál túllépni a múlton, és nagyon boldog, mert Britneynek csak ez jár: minden jó és a világ összes boldogsága.

Ha pedig te is úgy döntesz, hogy elolvasnád a könyvet, készülj fel arra, hogy felkavar majd érzelmileg. Sírni fogsz, nevetni, és annyira, de annyira ideges leszel, hogy majd csak egy-egy jó Britney dal nyugtat le igazán. De ezzel együtt is azt tanácsolom, hogy olvasd el ezt a könyvet, mert felejthetetlen élmény vár rád.