Home Könyvkritika Könyvkritika: Masaji Ishikawa – Folyó a sötétben

Könyvkritika: Masaji Ishikawa – Folyó a sötétben

A Folyó a sötétben kétségkívül a legdurvább, legkeményebb könyv, amit idén olvastam. Az a típus, ami pofon vágja az embert, amit olyan borzongással, haraggal és idegességgel olvas végig az ember, amitől összeszorul a szív és a tehetetlenségtől szinte ordítani tudna. Én legalábbis így voltam vele. És ez az élmény most nagyon kellett.

* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! Katt ide *

Észak Koreáról szerintem mindannyian hallottunk már. Hogy miket? Kommunizmus van ott, az embereknek nincsenek szabadságjogaik, mindent Kim Dzsongun diktátor ural, atombomba kísérleteket folytattak, az észak-koreai állampolgárok pedig kábé “agymosottak”. Bevallom, én eddig ezeket hallottam az országról, meg anno láttam Vujity Tvrtko riportfilmjét, ami ugyan pedzegette, hogy micsoda elnyomás és nyomor van ott, de még így sem sejtettem a valóságot. Azt, amiről ez a könyv szólt.

A szerző, Masaji Ishikawa az ’50-es években született Japánban. Az édesanyja japán, az apja pedig koreai állampolgár. Japánban nehéz gyerekkora volt, az apja verte az anyját, és a japánok kiközösítették őket, ráadásul még a II. világháborús sérelmeket sem heverte ki az ország. Ekkor jelentek meg az Észak koreai hittérítők, hogy rábeszéljék a világháború alatt Japánba hurcolt koreaiakat, hogy térjenek “haza”, ahol munka, megbecsülés, jólét vár rájuk. Az apa döntött, a család pedig útra kelt a pokolba.

Tekintve, hogy Masaji Ishikawa Japánban élt gyerekkorában, és ott is járt iskolába, hasonló világképe és életszemlélete volt, mint akár nekünk, európaiaknak. És én pont emiatt tudtam igazán azonosulni a szerző és a családja élettörténetével, mert így még inkább átéreztem azt a sok szörnyűséget, ami vele történt, milyen volt egy dilettáns vezető alatt felnőni, a kommunizmusban, az agymosásban. Hiszen kábé mi is hasonlóan reagáltunk volna mindenre.

Nekem tényleg sejtelmem sem volt arról, hogy ami ott megy, az mennyire durva. Európaiként egy dolog belénk van itatva: a remény, a hit, hogy jobbá tehetjük az életünket. Masaji is e-szerint élt. Jól tanult, hiszen egy normális országban ez jelentheti a kiutat. A munkahelyén jól dolgozott, mert idővel ez is kiút lehet. De nem Észak Koreában, ahol az dönti el, mi lesz belőled, hogy kinek születtél, hová születtél, esetleg kiket ismersz. Itthon sem egyszerű protekció és pénz nélkül, de van esélyed akkor is boldogulni. Észak Koreában még remény sincs. A szerző életútja rá a bizonyíték. Mindegy mit és hogyan csinált. Semmi sem számított.

A másik, ami nagyon megcsapott a memoárban az éhezés kérdése volt. Én nem hittem volna, hogy ilyen létezik, amiről a szerző írt. Hogy a ’70-es, ’80-as években az emberek fakéregből főznek levest, mert egyszerűen nincs mit enni, hogy egyesek képesek a kannibalizmusra, mert szó szerint nincs mit enni. És leírta a szerző az okokat is. A vezetők dilettáns döntéseit, az olyan idióta dolgokat, hogy nem ültetnek normálisan növényeket, mert odafent a “jani” eldönti, hogy kell megcsinálni, de a “jani” rosszul tudja, és senki se szólhat neki, hogy így szar lesz a termés. Azt kell tenni, amit a “jani” mond, és kész. És az, hogy ilyen idióták miatt emberek millió halnak éhen egy országban, miközben mi kidobjuk a maradékot, vagy éppenséggel én a kenyérhéjat. Borzalom, nem igaz?

Masaji Ishikawa részletesen írt a családjáról is, leginkább az apjához való viszonya volt érdekesen bemutatva. Az, amit az apja Japánban tett velük, a verések, az ivászat megbocsáthatatlan. Hiába volt megmagyarázva mindez a rasszizmussal, a lehetőségek hiányával. De amikor Észak Koreában felnőve a főhősünk is agresszív lett a tehetetlenségtől, és mert Észak Koreában a félig japán származása miatt cseszegették… Akkor valahogy, valami átkattan az emberben. Nem azt mondom, hogy megértettem. Még úgy sem, hogy az apa öregkorára elképesztően jó fej lett. Egyszerűen csak elborzaszt ez az egész, hogy ilyen dolog megtörténhet az emberekkel.

Értékelés: 10/10

Nagyon nehéz erről a könyvről beszélni. Nehéz, mert rossz szembesülni azzal, hogy mi zajlik ott. És hiába telt el azóta annyi év, hogy Masaji Ishikawa meg tudott szökni, kétlem, hogy sok minden változott volna. Észak Korea még mindig maga a pokol, és most, hogy atomjuk van, a civilizáció még tehetetlenebb. És ez fájdalmas. Ahogy maga a könyv is az, de egyáltalán nem bánom, hogy elolvastam, mert így is sokat adott érzelmileg, lelkileg. És őszintén kívánom, hogy minél többen jussanak ki élve az országból. (A szökés a végén… Nagyon kemény volt érzelmileg).

Hogy tetszik a borító? Szerintem tökéletes. Emiatt figyeltem fel első ízben a könyvre.

Kinek ajánlom elolvasásra? Az értékelésben igyekeztem, hogy ne legyek spoileres, inkább csak érzékeltetni akartam, hogy mit váltott ki belőlem a könyv. Rengeteg olyan dolog van benne, amiről nem ejtettem szót. Amire ha rágondolok, összeszorul a szívem. Ez a könyv nehéz olvasmány. Neked is fájni fog. De olvasd el, mert nem árt, ha az ember kinyitja a szemét. És egy biztos: ez egy olyan könyv, amit soha nem fogsz elfelejteni.

Folyó a sötétben blogturné

  • A Folyó a sötétben egy olyan férfi önéletrajza, akinek sikerült megszöknie a kegyetlen észak-koreai rezsimből. Az idén a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában megjelent könyvben Isikava Maszadzsi megrázó, szívszorító, ugyanakkor lebilincselő módon számol be a diktatúrában leélt éveiről, és arról, mi mindennel nézett szembe a szabadságért vívott küzdelmében. Tartsatok velünk a turné során, és játsszatok a nyereménykönyvért is!

  • Ahhoz, hogy megnyerhessétek a Folyó a sötétben egy példányát, nincs más dolgotok, mint rájönni, melyik Észak-Koreáról, illetve az onnan való sikeres megmenekülésről szóló könyvekből származnak az idézetek.

    (Figyelem! A megfejtéseket elküldés után nem áll módunkban javítani. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő e-mailre, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    Félelem áradt szét a bensejében, az a fajta félelem, amelyet már születésedkor beléd plántálnak, hogy képes legyél életben maradni ebben az országban.

    a Rafflecopter giveaway
    https://widget-prime.rafflecopter.com/launch.js

  • 10.21. Readinspo
    10.22. Könyv és más
    10.24. Spirit Bliss Sárga könyves út (extra)
    10.26. Spirit Bliss Sárga könyves út
    10.28. Csak olvass!
    10.30. Sorok Között