Könyvkritika: Simone Elkeles – Láncreakció

2015.08.22.

Nagyon vegyes érzelmeket váltott ki belőlem ez a könyv, ezért most értékelnem sem egyszerű. Egyrészt szerettem a karaktereket, másfelől roppant mód haragszom az írónőre a lustasága miatt. Az olvasás egy pontján annyira felhúztam magam, hogy a könyvet a falhoz vágtam – szó szerint! – és fél napig a földön is maradt. Nem szoktam bántani könyveket, utoljára pár éve, a Csontváros “titka” borított ki ennyire. Végül felvettem a könyvet és fogcsikortatva ugyan, de befejeztem.

Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted!

Mit is meséljek a történetről… Adott egy Fuentes, aki nagyon jóképű, kockás a hasa, nagy a szája és rohadt magabiztos, és persze csajozógép is. Találkozik a lánnyal, akinek van egy sötét titka. A lány amúgy jófej, természetesen gyönyörű és gazdag családból származik. A csóró Fuentes és a lány egymásba szeretnek, fél könyvön át megy az “össze akarok jönni veled de félek tőled” és a “dögös ez a mamacita, akarom őt, és nem úgy, mint az eddigi lányokat, mert a mamacita különleges“. Aztán összejönnek, de a Fuentes balhéba kerül, belép ugyanis egy bűnbandába és aztán meg kell menteni a srácot, közben hát szeretkezni is kell. Most melyik könyvről is beszélek? A sorozat bármelyik részéről szó lehet, ugye?

A Láncreakció végén szerepelt az olvasói ajánlás, miszerint sajnálja, hogy nincs több Fuentes testvér. Ami engem illet, nem zavar, sőt! Háromszor elolvastam ugyanazt. Elsőre bejött, másodjára is tetszett, harmadjára már idegesített. És miért? Nem csak az ismétlések, hanem a megannyi kihagyott lehetőség miatt. Luis pofátlanul okos, a testvéreivel ellentétben kimaradhatott volna a bandaháborúkból, ráadásul nagy álmai vannak, amikért küzd. Egyszerűen nem volt szükség a banda szálra, anélkül pont elég izgalmas lett volna a történet, különösen ha a fehér, rasszista hülye gyerek, Justin Delgado nagyobb szerepet kap.

Végre, megszülethetett volna egy különleges regény egy olyan iskoláról, ahol a rasszizmus és a széthúzás mindennapos, ahol a fehér gyökér a mexikói csajnak csapja a szelet és közben brutál rasszista. Nikkiből is pont kiveszett a különlegesség: hiszen ő Brittanyal és Kiarával ellentétben mexikói származású, de nem beszél spanyolul és semmit nem tud a gyökereiről, a kultúráról. Őt kvázi fehérként kezelik a társai, mert gazdag. Pont ezt a kettősséget kellett volna kiemelni, hogy a szegény mexikói srácot lenézik, hiába okos és jó sportoló, míg a gazdag mexikói lány senkinek se böki a szemét. Nikkinél is csak a felszínt kapargatták annál, ami a legérdekesebb lehetett volna benne: hogy kvázi fehérnek tartja magát, miközben mexikói. Csak hát, gazdag.

Tényleg annyi potenciál volt a karakterekben, és pont ezért haragszom Simone Elkelesre, hogy megmaradt a már ismert úton, és minden egyes történetszálat tökéletesen úgy épített fel, mint az előző írásaiban. Komolyan, még a fenegyerek Fuentesek árnyalása is száz százalékig ugyanúgy működött, csak Luist vak kutyával és kisbabával látta gyengédnek a gazdag lány, míg Carlos a gazdag lány kisöccsével mutatta meg az érző oldalát. És naná, hogy itt is veszélybe került az előző kötetben szerelemre talált Fuentes párkapcsolata, és naná, hogy az aktuális lány gondozta a sebesülései után az aktuálisan megsérült Fuentest. Egyszerűen ugyanazokkal a panelekkel operált a szerző, mindent ugyanúgy épített fel, és az amúgy jó ötleteit nem bontotta ki, hanem a már begyakorolt, és kétszer “New York Timest bestsellerré” lett történetet adta oda harmadszor, mit sem törődve azzal, hogy ez már sok lehet a jóból.

Félreértés ne essék, ami eddig működött Elkelesnél, az most is megy. A szerelmi jelenetek továbbra is nagyon aranyosak, Luis és Nikki évődése egymással és a szerelmük kialakulása tűzforró. A mellékszereplők is pont elég rivaldafényt kaptak, sikerült tovább bővíteni a már ismert karakterek jellemeit. Bár nem szívesen írom le, de még a bandaháborús jelenetek is izgalmasak voltak, ahogy mondhatni a lezárás is (bár ezt eléggé elkapkodta). Működtek a már jól begyakorolt panelek, naná, harmadjára csuklóból kirázta. Gyakorlat teszi a mestert, kérdés, hogy a sok gyakorlástól nem-e veszik el a varázs.

Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted!

Értékelés: 6/10

Nálam a Láncreakció egy erős közepest ér. Mondom mindezt úgy, ha ez a kötet került volna először a kezembe, és újdonságként hat, akkor tuti, hogy maximálisra értékelem és olvadozok. Így viszont harmadjára olvasva kábé ugyanazt, csak a kihagyott lehetőségeken és az írónő lustaságán tudok szomorkodni.

Hogy tetszik a borító? Ez jön be a legkevésbé a trilógia borítói közül, mert alig látszódnak a modellek és túlságosan sötét az egész.

Kinek ajánlanám elolvasásra? A sorozat rajongóinak ahogy láttam bejött, nem véletlen a 90%-os tetszési index a molyon. Young Adult rajongók mindenképpen csapjanak le rá, akárcsak Katie McGarry Pushing the Limits sorozatának a rajongói is.

Kíváncsi lettél? 16% kedvezménnyel online megrendelheted!

SIMONE ELKELES – A VONZÁS SZABÁLYAI – BLOGTURNÉ