Könyvkritika: Christina Lauren – Kalandtúra ​Wilder-módra

Ha egy Christina Lauren regényre gondolok, akkor egy romantikus, zömében chick lit történet van előttem, ami humoros és édes, ami sodró lendülettel van megírva, hogy a kezemhez tapadjon a könyv. És persze, akadnak bennük komoly témák is, de annyira le van öntve cukormázzal, hogy élvezettel és nagykanállal habzsolom. Na a Kalandtúra Wilderrel sajnos nem ilyen. Ezért sem tudtam beleszeretni olvasás során.

Most egy második esély történetet kaptunk. Hősnőnk, Lily Utah-ban szervez kalandtúrákat, amiket igazán utál, de ez az egyetlen megélhetési lehetősége, miután apja, a híres kincsvadász eladta a farmjukat és meghalt. Lily mostani csoportjába négy férfi érkezik, akik közül az egyikben ráismer Léóra, az egyetlen fiúra, akit valaha szeretett, és aki 20 évesen egy pár hónapos kapcsolat után elhagyta őt. Egy hétig kell a vadonban együtt lenniük, miközben kincsek után kutatnak, nem is sejtve, hogy meg fog változni az egész életük…

Mint mindig, a romantikus rész most is működött. Jó volt a kémia a két főszereplő között, tetszett az is, ahogy bemutatták a múltban a kapcsolatukat, hogy miért kellett elválniuk, teljesen hitelesnek éreztem. Mivel mindkettejük nézőpontját megkaptuk, teljesen érezhető volt, hogy mennyire összeillenek egymáshoz, és emiatt végig azt akartam olvasás közben, hogy összejöjjenek.

Romantikus szálon viszont most még inkább tétnélküli volt a könyv. Egyszerűen nem volt olyan drámai feszültség, félreértés, vagy bármi, ami miatt akár esélyét is láthattam volna olvasás során, hogy ők ketten nem jönnek össze. Már a negyvenedik oldalnál tudtam, hogy mi lesz a happy endjük, különösen amikor Leo 0-24 arról panaszkodott, hogy utálja az életét New York-ban. Egyszerűen egy kicsit több izgalomnak jobban örültem volna.

Az izgalmat az írópáros máshol akarta becsempészni: kaptunk ugyanis egy klasszikus kincsvadász történetetet, kemény tájakon való barangolással, megfejthetetlennek tűnő írásos és kódos rejtvényekkel, és minden olyan nehézséggel, amit csak elképzelhetünk. Voltak nem várt meglepetések. Bradley például nekem az volt, nem raktam össze a képet és nagyot ütött a dolog, másrészt viszont iszonyú unalmasnak éreztem azt, hogy ezek ott lovagolnak, vagy kutyagolnak a semmiben háromszáz oldalon állt.

A könyv másik nagy nehézsége az volt, hogy most eltűnt a Christina Laurenre jellemző sodró lendület. Az írópáros nagyon szerette volna átadni a helyszín szépségeit, ezért rengeteg természet és egyéb leíró részt kaptunk. Vagyis, pontosítok, én éreztem soknak, mert tényleg egy romantikus chick lit regényre számítottam, nem pedig egy kalandkönyvre. Ráadásul az E/3-as írásmód miatt még inkább leült itt-ott a szöveg, és nem tudott érzelmileg annyira bevonni.

Persze azért azt nem mondom, hogy utáltam volna a könyvet, mert volt sok jó pillanata. A karaktereit például megkedveltem, a legjobb barátnőn, Nicole-on sokat mosolyogtam. Léó karaktere is imádnivaló volt, annyira szerettem, hogy egy higgadt, kedves, és a végletekig férfias főhőst kaptunk. Lehetetlen nem belezúgni a srácba. Itt-ott kaptunk pár vicces pillanatot is a srácoktól. Pluszt azt ki kell emelnem, hogy az utolsó oldalak, pláne a  Bradley-s csavar után már kellően izgalmasra és érdekesre sikerültek.

Értékelés: 6/10

Mindenki készüljön fel: ez a Christina Lauren regény nem olyan, mint a többi! Szerintem ha ezt az infót elraktározod magadban, akkor nem fog csalódás érni. Ez egy komolyabb kötet, amit leginkább egy romantikus kincskereső kalandregényként tudnék definiálni. Nem mondom, hogy rossz, mert abszolút nem az, egyszerűen csak egy olyan könyv, amit biztosan nem olvastam el, ha nincs rajta Christina Lauren neve…

Hogy tetszik a borító? Nagyon cuki, és az éldekorált lapszélek is szépek. De egy kicsit félrevezető is az egész, mert a sok szívecske miatt tényleg egy halálcuki chick lit regényre számítottam.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha érdekel egy romantikus kincskereső kalandregény, ne kutass tovább, íme az új kedvenced!