Könyvkritika: Mia Sheridan – Becoming Calder: Calder útja

Oké, most már elismerem: Mia Sheridan rajongó lettem! Pedig a Skorpió fullánkja után azt hittem feladom az írónőt, de az Archer hangja, és most, a Calder útja is bebizonyította számomra, hogy az írónő képes zseniális könyveket írni, és olyan szívszorító történeteket átadni, amik jóval a könyv elolvasása után is elkísérik az olvasót.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen ide kattintva! *

A Calder útja nagyon érdekes világot mutat be. Ezúttal egy szektában vagyunk, Acadiában, amit egy Hector nevű pasi vezet, aki magát az Istenek hírnökének nevezi. Hector egy nap a közösségbe hoz egy nyolc éves kislányt, Edent, akiről azt mondja, ő a kiválasztott, tíz év múlva feleségül veszi, és utána eljön a világ vége, amit csak az élhet túl, aki velük marad.

Az első fejezetekben megismerjük a főhősöket, Edent, és Caldert gyerekként, ahogy megismerkednek, majd már kiskorukban felfigyelnek a másikra. Calder már a szektában nőtt fel, ő Hector pohárnoka, tizennyolc évesen pedig azt szeretné, ha tanácstag lehetne, hogy jobb élete legyen, mint eddig. És naná, hogy még mindig őrülten szerelmes Edenbe, az érzés pedig kölcsönös.

A történet legütősebb, legeredetibb része maga a közeg volt. Az, hogy miként is élnek egy szektában az emberek, akik képesek rá, hogy elhiggyék, Hector Isten hírnöke, amit mond, az szent, és ne legyen kérdéseik. Csak tegyék, amit megparancsolnak nekik, és az olyan anomáliákat, hogy nekik áram nélkül kell létezniük, míg a főépületben a tanácstagoknak minden luxus meg áram is kijár, elintézik annyival, hogy ők Isten kiválasztottai, és Hectort nem szabad felülbírálni. Meg a földi lét szenvedése majd a halál után megtérülnek.

Ugye? Már ez a pár mondat végtelenül dühítő. És ez végigkísérte az egész könyvet. Legszívesebben minden felnőtt arcába beleüvöltöttem volna, hogy nem lesz itt világ vége, Hector nem egy Isten, térjetek észhez, éljetek már! És tettem mindezt úgy, hogy az írónő hiteles maradt. Mert megmutatta azt is, hogy egy ilyen egyszerű, puritán életnek megvannak a maga szépségei, hogy az áram-Facebook-tévé-cola mentes övezetben élhetnek boldogan, nyugodtan és tudatatlanul is az emberek.

Leginkább engem mégis az dühített, hogy sok gyereket már eleve itt neveltek fel a szülők. Az egy dolog, ha felnőtt emberként úgy döntesz, te ilyen életet akarsz élni, “távol a nagy társadalomtól” (ahogy ők nevezik). De a gyerekeknek nem volt választási lehetőségük. Ők nem dönthettek, hogy elnyomás és agymosás alatt akarnak-e felnőni. Az amishoknál legalább annyi van, hogy tizennyolc évesen eldöntheti mindenki, el akar-e költözni. Bezzeg itt! Mehetsz, de nem tudsz semmit a kinti létről, még a liftről se tudod micsoda, pénzed zéró, nem ismertél semmi mást, csak a szektát. Na? Mit tennél?

Nagy szerencsémre nem csak a világot, és a szektás alapötletet szerettem meg, hanem a főszereplőket is. Nagyon szépen és árnyaltan sikerült bemutatni azt, hogy Eden és Calder miként élik meg a szituációkat. Azt, hogy be vannak zárva, hogy felmerül bennük a lázadás gondolata, ahogy szépen-lassan leomlik előttük a máz, és észreveszik Hector rendszerében a rosszat. Mindez a folyamat szép és érthető lett.

Maga a könyv tele van feszültséggel, végig érezni, hogy itt nincs biztonságos közeg, bármely lépésed az utolsó lehet. És pont emiatt volt zseniális Calder és Eden tiltott szerelme. Mert hát, Eden a kiválasztott, Hector leendő felesége, még ránézni sem szabad, hát beleszeretni, megcsókolni, és így tovább… A romantikus szál pedig pont a feszültség miatt volt gyönyörű és különleges. Jól megmutatta, hogy bizony érdemes kockáztatni a szerelemért.

Ó, és ami a mellékszereplőket illeti! Hector nagyon beteg volt, de bármi is legyen, ő a zseniális főgonosz. Rajta kívül Clyde, a jobbkeze volt még a”pofoznám” kategória, de őszintén, így jártak Calder szülei is. Calder testvéért megszakadt a szívem, hogy szegény beteg, de a kapcsolatukat imádtam. Na és Xander! Botrány, hogy nem kapott Calder legjobb barátja egy külön könyvet, mert annyira megérdemelte volna.

Ami pedig Mia Sheridan írásmódját illeti, továbbra is nagyon olvasmányos, különösen Sándor Alexandra Valéria fordításában. Egy dolgot viszont sajnálok, és ez már a korábbi műveiben is feltűnt, és mostanra sem sikerült fejlődnie benne. Nem hiteles a férfi nézőpont, és nagyon egybemosódik a nőivel. Szóhasználatban, stílusban, szinte mindenben, ami kissé zavaró. És ez nem a fordítás hibája, sőt! Kíváncsiságból megnéztem angolul, úgy még gyengébb. (Gyanítom, a fordító vért izzadt, hogy feljavítsa, de hát…).

Értékelés: 10/10

A Calder útja egy gyönyörű, elgondolkodtató és felkavaró regény, ami megmutatja, hogy mi lapul a szekták legmélyén, és miket élnek át azok az ártatlanuk, akik kisgyerekként kerülnek a pokolba… A sodró lendületnek, a folyamatos feszültség adagolásnak, a szerethető főhősöknek és a romantikus szálnak köszönhetően gyorsan olvasós, és letehetetlen a könyv, a függővég miatt pedig rágom a körmöm a folytatásig.

Hogy tetszik a borító? Nekem nagyon bejön, helyes rajta a pasi is, jók a színek. Egy kis gondom van, Calder csak tizennyolc éves, a srác pár évvel idősebbnek tűnik.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a komolyabb sztorikat, az egyedi helyszíneket és a romantikus történeteket sem veted meg, olvasd el bátran. Nem kell hozzá előismeret, bármely Mia Sheridan könyvtől függetlenül olvasható. Ó, és akad egy kis disztópiás jellege is, így ha azokat csíped, akkor a Cader útja is bejöhet.

* Kíváncsi lettél? Szerezd be kedvezményesen ide kattintva! *