Könyvkritika: Rick Riordan – A szörnyek tengere (Félvér Tábor Krónikák 2.)
Bár az első részt is nagyon szerettem, de ez a kötet sokkal jobban tetszett! A történet szerint Percy túl van egy nyugis iskolaéven, az új sulijába nem érkeztek szörnyek… egészen az utolsó iskolanapjáig. Akkor ugyanis rátámad pár szörny, kiderül, hogy az új barátja, Tyson egy küklopsz, ráadásul a tábort is veszély fenyegeti, mert megmérgezték Thalia fáját, ami védelmezi a helyet. Percy, Annabeth és Tyson úta kel a Szörnyek tengerére, hogy megszerezzék az aranygyapjút, és megmentsék a tábort – no és Grovert, aki egy gonosz küklopsz fogságában van.
* Kíváncsi lettél? Szerezd be a kiadótól kedvezménnyel! *
Azt hiszem már a sztorileírásból is látszik, hogy ez mennyire mozgalmas kötet volt. Főhőseink szinte végig úton voltak, és jobbnál jobb kalandokba keveredtek.
Ráadásul ez a kötet olyan ismert mitológiai alakokra épített, akikre még én is jól emlékeztem, gondolok itt például Kirkére, aki itt Percyre támadt, magára a Szörnyek tengerére, a szirénekre vagy éppen a gonosz küklopszra, Polüphémoszra, akivel anno Odüsszeusz tolt ki „a nevem Senki” csellel. Olyan klassz volt ráismerni ezekre a mitológiai sztorikra már jóval azelőtt, hogy Percy elmesélte volna őket. Ezekből a könyvekből aztán tényleg tanulhatnak a gyerekek (is).
Az író ezúttal a karakterek személyiségfejlődésére is nagy hangsúlyt fektetett. Nagyon tetszett például az, ahogyan Percy elfogadta Tysont, miután a fiúnak kiderült a titka. A kettejük közti kapcsolatot imádtam, annyira klassz volt köztük minden interakció. Ami Tysont illeti, hát életem, nem lehetett nem megkedvelni azt az egyszerű eszű kis küklopszot, akinek aranyból van a szíve. Percynél olyan klassz, ahogy egyre érettebb, okosabb, most már magabiztosabban használja az erejét, a végső harc Polüphémosszal pedig elképesztő volt, végig izgultam, és ott olyat váratlant lépett meg Riordan, amire nem számítottam.
Persze az aktuális kaland mellett haladt ám a fő szál is, miszerint Kronosz szeretne kiszabadulni a Tartaroszból. Emiatt Luké is tiszteletét tette a kötetben, a jeleneteit pedig nagyon szerettem. Azért is nagyon jó negatív karakter a srác, mert olvasóként valahol megérti az ember, hogy miért rágott be az istenekre, és miért is segít Kronosznak. Ráadásul annyira karizmatikus, teljesen átjön a könyvön keresztül a kísértés, hogy miért akarnak csatlakozni hozzá az emberek. Most is ahogy előadta magát, elképesztő volt, bár szegény Annabethet eléggé sajnáltam, neki különösen nehéz ez a szituáció.
Ami a könyv lezárását illeti, hát ott én dobtam egy hátast. Baromi jó ötleteket vetett be Riordan, és konkrétan nem láttam előre, hogy mi fog jönni, és mi is a célja az egésznek. Persze azután, hogy az orákulum Percyről szóló jóslatát megismerhettük, talán jobban rá kellett volna jönnöm. Riordan tényleg mesterien csavarta itt a szálakat, ráadásul a kötetben egy pillanat leállás sem volt, egy unalmas jelenetet sem kaptunk. Így kell jól fenntartani a figyelmet végig.
Akit még kiemelnék, az Clarisse karaktere. Az első részben nagyon nem kedveltem Árész lányát, de most, hogy többet láthattunk belőle – pláne az apjával való vitát – már nagyon csípem őt. Remélem a következő részekben többet kapunk belőle, hiszen Clarisse tök jó példa arra, hogy egy toxikus apa és a megfelelési kényszer milyen rossz irányba vihet el egy gyereket. Ó, és Hermészt, no meg a kígyóit is nagyon imádtam, mindkét jelenete zseniális volt Percyvel.
Értékelés: 10/10
Ez a könyv hibátlan volt. A fő szál nagyon szépen halad előre, miközben az aktuális kaland (most épp A szörnyek tengerén) zseniálisan lett kivitelezve. A főszereplőkért oda vagyok, most is sírva röhögtem nem egyszer, a poénokat leginkább Grover szolgáltatta az esküvővel kapcsolatosan, nem egy beszólásán nyerítettem. Eközben karakterfejlődést is kaptunk bőven. Már veszem is elő a harmadik részt!
Hogy tetszik a borító? Az eredeti piros hátterű, függőhidas borító nagyon nem jön át, nem is értem miért ezt választották. Nem jön be. A filmes borító ellenben szerintem iszonyú klassz, de hé, én szeretem a filmes borítókat. A legújabb hajós borító jól néz ki, de nem mondhatnám, hogy annyira magával ragadott.
Kinek ajánlom elolvasásra? Elolvastad az első részt, és nem akarod folytatni? Ne már! 🙂

