Amikor a katona a pénzért veszi el a lányt – Filmajánló: Bíbor szívek (2022)
A nyár legnagyobb sikere volt a Netflixen ez a romantikus film, ami Tess Wakefield azonos című, itthon sajnos meg nem jelent regénye alapján készült.
Cassie egy zenész, aki cukorbeteg, Luke pedig katona, sok az adóssága a zűrös múltja miatt. A főhőseinknek sürgősen pénzre van szüksége, és miután megismerkednek, úgy döntenek kamu házasságot kötnek, hogy a katonaságtól kapjanak pénzt. De ha lebuknak, Luke-ot hadibíróság elé állíthatják, és Cassie-t is megbüntethetik. Persze a házasság hiába kamu, úgy kell tenniük, mintha nem lenne az, és ahogy telik az idő, főhőseink kezdenek egymásba szeretni.
A film főszereplője és producere (meg dalszövegírója), Sofia Carson azt nyilatkozta, azért is szerette meg nagyon a filmet, mert ez a történet két olyan emberről szól, akiket arra neveltek, hogy gyűlöljék egymást. Jelesül Luke egy konzervatív republikánus, míg Cassie egy szabad szellemű, demokrata lány.
Bevallom, engem pont ez az aspektus érdekelt annyira, amit Carson is említ. Mert tök izgalmas az, hogy két ennyire eltérő ember szerelmes lesz egymásba. Miként változtatják meg a másik gondolkodását? Mit szól hozzá a család? Igazából pont ez volt az, amiből alig kaptunk bármit is a film során. Egyszerűen csak csipkelődtek egymással, például feminizmusról, de nem láttam valós konfliktust, például abban sem, hogy Luke családja hogyan fogadja be a lányt. Pedig itt lett volna alapanyag, nem is kevés.
Mindettől eltekintve azért szerettem ezt a filmet. Jó volt a humora, a két főszereplő közti kémia bitang erős volt, ami nem meglő, mert Nicholas Galitzinbe nehéz nem beleszeretni. Érdekes volt nagyon ahogy ezt a kamu házasságos dolgot felépítették, szerettem, ahogy lassacskán kezdtek egymásba szeretni a főhőseink. Luke múltja is kellően érdekes volt. A dalok pedig amiket Cassie énekelt, hát le a kalappal, külön hozzáadott az élményhez. (És azóta se bírom megunni a dalokat). Azt is szerettem, hogy megmutatták milyen nehéz katonának lenni, eleve egy katonafeleségnek, és Cassie cukorbeteg szálán is megszakadt a szívem. Borzasztó lehet, ha nincs gyógyszerre pénzed…
Értékelés: 7/10
Nagyon szerethető volt ez a film, az a típus, amit az ember mosolyogva néz végig, és ami utána is veled marad, hála a zenéknek. Az egyetlen problémám az volt, hogy a két főhős gondolkodás és idea-közti különbségeit nem igazán mutatták be. Nekem ez valahogy kevés volt.
Ezzel együtt simán ajánlom megtekintésre, egyértleműen a Netflix jobb filmjei közül való, és az sem véletlen, hogy a nagy siker miatt már pedzegették egy esetleges második rész elkészülését is. (De teljesen le van zárva a film, nincs függővége).

