Home Könyvkritika Könyvkritika: Christina Lauren – Nem mézes hetek

Könyvkritika: Christina Lauren – Nem mézes hetek

Az Autoboyography c. regényt annyira szerettem a szerzőpárostól, hogy egy pillanatig sem volt bennem kérdés, hogy elolvassam-e az új regényüket. A Nem mézes hetek egy romantikus chick lit történet, aminek a főhőse Olive, egy ikerpár “szerencsétlenebbik” fele. A nővére, Ami esküvőjén sajnos mindenki ételmérgezést kap, így Olive mehet el a romantikus nászútra, ahol a társa a férj öccse, Ethan lesz, akit eléggé utál már évek óta, ráadásul a nászúton párnak kell kiadniuk magukat, hiszen Ami nyerte az utat, így ha kiderülne, hogy a testvére ment helyette, nem maradhatnának ott…

Ennyiből gondolom már átjött, hogy ez egy ellenségekből szerelmesek típusú történet, amiben a humor is erősen dominált. Olvasás közben meglepően jól szórakoztam, érdekes volt ugyanis az, ahogyan az írópáros a helyzetkomikumokat megvalósította. Az elején ugyanis tartottam tőle, hogy erőltetett lesz, és néha voltak olyan meglepetések, amin csak lestem, hogy ilyen a világon nincs, aztán mégis azt éreztem, oké, ez az egész működik, hiszen Olive pont az a nő, akivel ilyen dolgok megtörténhetnek. (Itt arra gondolok amúgy, hogy pont a főnökével találkozik a nyaraláson és neki is kamuznia kell)

Mint a legtöbb chick lit kötetnél, akkor van nyert ügyed olvasás során, ha szimpatikusak a főszereplők. Olive szerencsére az a lány, aki pár mondattal belopja magát az ember szívébe. Nekem kifejezetten tetszett az, ahogy az ikertestvéréhez, Amihez hasonlította magát, és a saját szerencséjének a kérdését kezelte. Hiszen ott van Ami, aki szerencsés, mert megnyer egy rakat díjat, pl. a nászutat vagy az esküvői ruhát is. Eközben Olive lazán elnarrálja, hogy Ami több száz levelet ad fel emiatt, és mennyit dolgozik azért, hogy nyerjen, tehát itt felmerül az a kérdés is, hogy ez most szerencse, vagy munka. A kötet pedig ahogy ezt végigviszi, szerintem segíthet nekünk, az olvasóknak is, hogy átgondoljuk a saját szerencsénk kérdését, hiszen simán lehet az, hogy amit mi szerencsétlenségnek érzünk az életünkben, igazából nem az, és elérhetnénk amit szeretnénk, ha úgy küzdenénk érte, mint Ami.

Na de visszatérve Olive-ra, nekem végig nagyon szimpi volt ez a lány, és szerettem azt, ahogy az írópáros megmutatta a jellemfejlődését, az utat, ahogyan elkezdi felvállalni a hibáit és kijavítani azokat. A súly-kérdés is érdekes volt, hogy mennyi önbizalmi kérdést okozhat pár plusz kiló. Nem ment bele annyira mélyen a kötet, de amit kaptunk, az végig valid és jó volt. Olive családjával való kapcsolatát különösen szerettem. Egy nagy és hangos mexikói famíliát képzeljetek el, ahol ezer rokon van, mindenki tud mindenkiről mindent, beleszólnak az életedbe, de számíthatsz is rájuk, ha baj van. Ez a hangulat ezerrel átjött, és élveztem is erről olvasni.

Ethan karaktere pedig a tipikus könyves álompasi, akinek bár olyan nagy és mély titkai nem voltak, de szerethető volt, az kétségtelen. Nála viszont valahogy vártam még valami pluszt, mint mondjuk amit a Gyűlölök és szeretek férfi főhőséről megkaptam. Kicsit azt éreztem Ethannél, hogy nem ismerem őt eléggé, de az alapján ami kiderült róla, nyilván szimpi, és meg is értettem őt, hogy miért is változtak meg Olive érzései.

A kötet harmadik felében jött egy klassz fordulópont, amire előzetesen nem számítottam, és számomra ott kelt igazán életre a regény. Nagyon jó volt az ötlet és a kivitelezés is. Azzal, hogy a bizalom és a “kinek higgyek” kérdés összefonódott azzal, hogy mennyire szerette Ethan a lány őszinteségét a történet első felében, sikerült nagyon erősen megmutatni nekünk azt, hogy a happy end nem olyan egyszerű, küzdeni kell érte, és nem árt drukkolni a főhősöknek sem. (Ú, spoilerek nélkül nagyon nehéz erről beszélni, szóval, olvassátok csak el a könyvet 🙂)

Értékelés: 9/10

Szerettem volna Ethant egy kicsit jobban megismerni, de maga a történet így is nagyon szerethető, vidám és élettel teli. Az a típusú romantikus kötet ez, amit örömmel olvas az ember. Ezek után bízom benne, hogy érkezik még magyarul Christina Lauren regény.

Hogy tetszik a borító? Elképesztően gyönyörű, imádom a színeit és a mintákat is rajta.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted a romantikus történeteket, akkor ne hagyd ki ezt sem. Szerintem tetszeni fog!

  • Februárban új Christina Laurens regény került a könyvesboltok polcaira, ezúttal a 21. Század Kiadó gondozásában. Az ellenségekből szerelmesek történet egyszerre ígér érzelmes és humoros kikapcsolódás a romantikus regények rajongóinak.

  • Minden állomáson egy-egy betű halmot találtok. A betűket helyes sorrendbe rendezve Christina Lauren egy-egy, magyarul megjelent regényének címe olvasható össze. A feladat: az adott könyvcím beírása a rafflecopter megfelelő sorába.

    (Figyelem! A válaszok utólag nem módosíthatóak. A nyertesnek 72 órán belül válaszolnia kell a kiértesítő emailre, ellenkező esetben új nyertes sorsolására kerül sor. A kiadó csak magyarországi címre postáz.)

    EFGyIKNyÖSÚV

    a Rafflecopter giveaway

  • 03.05. – Angelika blogja
    03.07. – Sorok között
    03.09. – Olvasónapló
    03.11. – Kelly & Lupi olvas
    03.13. – Fanni’s Library