A Hadd mondjam el az egyik kedvenc Young Adult regényem. A sorai között erőteljesen érződött, hogy az író pontosan tudja mit él át egy Melindához hasonló lány, akit megerőszakoltak, és akit megfojt ez a titok. Sajnos az íróval is megtörtént mindez, a regényében pedig ezt a traumát dolgozta fel.

* Elolvasnád? Szerezd be a kiadótól kedvezményesen! *

A Hadd kiáltsak! egy különleges kötet. Egyszerre memoár, és a Tej és mézhez hasonló verseskötet. Tulajdonképpen a memoár részek is versbe vannak szedve, de sok a szabad költemény is a könyvben, amik különféle érzésekre, gondolatokra erősítenek rá, és persze az üzenetre, amit az író át akar adni.

Nehéz helyzetben vagyok, mert úgy érzem két szék közül beestünk a pad alá. Sokkal szívesebben olvastam volna egy klasszikus memoárt, mert az írónak bőven van mit mesélnie, és a verses forma miatt ide nem fért bele annyi mindent. Olyan érzésem volt, hogy rengeteget átadott a lelkéből, az érzéseiből, de legalább ennyi mindent elzárt előlünk, és ettől olyan furcsa érzés olvasni a könyvet. Nem a titkolózással van a baj, hanem azzal, ha ez feltűnik olvasás közben.

Kétségkívül az írónak nem volt egyszerű élete. Szegény családba született, abuzív apa mellett nőtt fel, ráadásul 1972-ben nem foglalkoztak még a lányok jogaival. A kötet legerősebb verse is ehhez az évszámhoz kötődik, amikor az író sorra veszi, hogy mi minden „a lányok hibája„, többek között az is, ha a fiúknak megtetszenek, és a fiúk átlépik a határt, amit nem kéne…

Sokszor voltam ideges olvasás közben, mert tudom, hogy a valóságot kaptuk meg, és elborzaszt a gondolat, hogy így bántották és megalázták a lányokat. Viszontt imádtam látni azt, ahogy az író rátalál az álmaira és a hivatására, bármennyi nehézséggel is kell szembenéznie. Igazából emiatt követendő példa lehet bárki számára, és ez jó.

Az erőszakról is mesélt a kötetben az író, és ott az én szívem is összetört, mert annyira félelmetes volt a szituáció. De a legdurvább, hogy ez csak egy szelete volt annak, amit el kellett viselnie, gondolok itt arra, amikor az egyetemen zaklatta őt szexuálisan egy tanára… A kötet másik erős verse is ehhez kötődik, amiben verset írt azokhoz a férfiakhoz, akik nem bántották őt, és az ott lévő sorok annyira a szívembe martak.

Kiemeltem két költeményt, igazából ez a kettő ragadt meg csak bennem.  A többi se volt rossz, de valahogy meg se közelítette azt a katarzist, amit például egy Rupi Kaur költeménytől megkap az ember. Pedig sok fontos témát érintett, de sokszor úgy voltam vele, hogy engem az élete érdekelne, és inkább mesélné el normálisan, mert ez a verses forma nagyon megköti őt, és olyan sokszor volt, hogy nem mondott ki valamit, hanem utalt rá, és a franc akart még jeleket keresni. De simán benne van, hogy ez a hibrid megoldás lesz, akinek bejön majd.

Amit viszont még ki kell emelnem, az a Hadd mondjam el utóhatásai. Ahogy az író mesélt arról, hogy mit váltott ki a könyv az olvasóiból, az hátborzongató lett. Mint az iskolai előadás, ahol lányok meséltek neki az esőben, hogyan bántották őket, és a sok ember, akik megnyíltak az írónak, hogy „én vagyok Melinda„. És itt tök fontos volt, ahogy Anderson kifejti azt, hogy őt mennyire megviselik lelkileg ezek az esetek, a börtönös meg aztán pláne. Nehéz lehet neki, az biztos.

Értékelés: 6/10

Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet, de memoárnak kevés volt, verseskötetnek pedig nem elég jó. A mondanivalója, az üzenete viszont mellbevágó és elgondolkodtató, ráadásul jó volt így is belelátni az egyik kedvenc könyvem írójának a gondolatai közé. Azért remélem olvashatok majd még tőle valamikor egy hagyományos memoárt is, mert szerintem lenne még miről mesélnie.

Hogy tetszik a borító? Szerintem gyönyörű, egyből felkelti az ember figyelmét.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha szereted az író könyveit, ezt semmiképpen se hagyd ki!