Home Könyvkritika Könyvajánló: Ellen Hopkins – Crank: A szörny

Könyvajánló: Ellen Hopkins – Crank: A szörny

Elképzelni sem tudom, hogy milyen nehéz lehetett megírni ezt a könyvet. Az előszóból ugyanis kiderül, hogy saját élmények adták az ihletet, ugyanis az író, Ellen Hopkins lánya ugyanúgy kristály függő lett, mint a kötet főszereplője. A történetben pedig a saját lánya, és az ismerősei sorsát gyúrta egybe, így minden, amit olvasunk, teljesen valós. Megtörtént. És ez nagyon kemény.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg a kiadótól kedvezménnyel! *

Olvasás közben is ad egyfajta pofont az embernek a tudat, hogy mindez nem fikció. Persze mindezt a történet is érzékelteti, mert végtelenül hitelesnek érződik az egész még úgy is, hogy nem próbáltam ki soha még a füvet sem, és nem is szeretném. Ez a könyv a legjobb bizonyíték arra, hogy miért is rossz dolog a drogozás és mennyire el tudja cseszni nem csak a saját, de sok esetben még a családod életét is.

A főszereplőnk Kristina egy átlagos tizenhat éves lány, akinek a szülei elváltak. Az anyjával él, aki újraházasodott. Kristina csendes, jó tanuló, kissé félénk, akinek még mindig hiányzik az apja. Az egyik nyáron úgy dönt, hosszú évek után meglátogatja őt, és azon a nyáron változik meg az élete. Az apja ugyanis drogos, a házban pedig megismerkedik egy helyes sráccal, aki megkínálja őt a szerrel, és onnantól nincs megállás.

Amiben a könyv nagyon jó, hogy megmutassa az utóhatásokat. Hiszen láthatjuk hogyan alakul át teljesen a lány élete. Olyan durva dolgok történnek vele a szernek köszönhetően, hogy én csak pislogtam, és nem győztem sajnálni a lányt miatta. Senki sem érdemli meg azt, amiken ő átment. Érdekes volt látni a családja reakcióját is, ahogyan szép-lassan felfedezik, hogy mi a baj, az iskola reakciója is megérne egy misét. Folyamatosan merült fel bennem a kérdés, hogy ki fog segíteni a lánynak, és lehet-e egyáltalán úgy segíteni, ha Kristina mindezt nem akarja.

Laikusként pont így képzelem el a droghasználatot és a függőséget, ahogy ez a könyv leírja. A hatalmas magasságokat, amikor beüt a szer és iszonyúan boldog vagy, és azt a rengeteg időt, amikor kezd kiürülni a drog a szervezetedből és próbálod összekaparni a boldogság kis morzsáit, és az életed már csak szenvedésből áll. Fájdalmas volt mindezt átélni Kristinával, látni, hogyan süllyed egyre mélyebbre, és miket meg nem tesz azért, hogy megkaphassa a következő adagot…

Amit viszont sajnáltam, azok az előzmények. Nagyon érdekes volt például az, hogy Kristina ki akart bújni a személyiségéből, ezért létrehozott magának egy Bree nevű alteregót, és mindenkinek úgy mutatkozott be. Bree pedig minden, ami Kristina nem mer lenni: nagyszájú, magabiztos, nemtörődöm. Ami a szívén, az a száján. És maga a gondolat és a kivitelezés is tök jó volt, de még úgysem értettem teljesen azt, hogy egy olyan jókislány, mint Kristina, hogyan lesz egyik napról a másikra “Bree”, és drogos. Az író itt-ott elejtett azért némi morzsát, de ezt kevésnek éreztem.

A könyv különlegessége a stílusa is. Ugyanis verses formát használt az író, amit nem mindig szeretek. Itt is volt olyan érzésem, hogy hagyományos regényként szívesebben olvastam volna, viszont a tördelés a szemnek nagyon kellemes és egyedi látványt adott. Ugyanis nagyon egyedi megoldások voltak – például V-alakú szöveg – ami miatt vizuálisan is nagyobb élményt adott a könyv. Ráadásul az író nem akart (annyira) művészieskedni, nem a rímeken, hanem az érzések és a hangulat átadásán volt a hangsúly, amiben nem is vallott kudarcot.

Ami a romantikus részt illeti (mert volt benne az is), elég spoileres lenne mesélni róla, de maradjunk annyiban, hogy WOW, mert bár a romantikától elég távol állt, amit itt láttunk, és inkább a fájó valóságot mutatta be, de azt nagyon jól. És néha erre is szükség van. A fricska pedig amit kaptunk, hogy pont az a srác volt a legnagyobb szemét, akiről nem ezt hittük volna, különösen jó lett.

Értékelés: 9/10

A Crank egy különleges könyv, ami megmutatja mi történt egy fiatal és átlagos lánnyal, miután hatalmába keríti a Szörny, azaz kristályfüggő lesz. Kristina sorsa megviseli az embert, időnként nehéz az olvasás, de megéri kitartani, mert fontos történetet ad át, és teszi mindezt nagyon egyedi és hiteles módon. Érződött a sorok között, hogy az író lányával is megtörtént mindez, lelke volt emiatt a könyvnek, és ez is hatott rám olvasás közben. Felejthetetlen élményt kaptam.

Hogy tetszik a borító? Nem vagyok belé szerelmes, de nincs is vele különösebb bajom. Egy biztos: a történethez nagyon illik.

Kinek ajánlom elolvasásra? Ha egy különleges és egyedi könyvet keresel, akkor legyen ez a következő olvasmányod.

* Kíváncsi lettél? Rendeld meg a kiadótól kedvezménnyel! *

  • A Könyvmolyképző Kiadó jelentette meg Ellen Hopkins: Crank – A Szörny című regényét, mely 2004-es megjelenése óta számos díjat nyert, de ami még ennél is fontosabb, százak életét mentette meg az őszinteségével. A szerző a regényben saját lánya küzdelmét meséli el a Szörnnyel, más néven a kristály nevű droggal. Kövesd az állomásokat és a játék megfejtéséért cserébe esélyed lesz megnyerni a könyvet a kiadó felajánlásában.

  • A játékunkban híres énekeseket kell felismernetek, akik sajnos valamilyen függőség kapcsán fiatalon, értelmetlenül hunytak el. A képek alapján írjátok be a rafflecopter doboz megfelelő sorába a nevüket.

    Figyelem! A kiadó csak magyarországi címre postáz! A nyerteseknek 72 óra áll rendelkezésére, hogy a megkapott értesítő levélre válaszoljanak, ellenkező esetben új nyertest sorsolunk.

    a Rafflecopter giveaway

  • Blogturné Klub
    11.14 Kelly és Lupi olvas
    11.16 Sorok között
    11.18 Hagyjatok! Olvasok! extra
    11.20 Hagyjatok! Olvasok!