Tavaly mutatták be a mozik K.J. Apa (Riverdale) és Brittany Robertson (Egy kutya négy élete) új közös filmjét, a Még mindig hiszek-et, amiben egy zenész belezúg egy lányba, akiről kiderül, hogy halálos beteg. Rögtön a „látnom kell” listámra került a film, és extrán megörültem, amikor tudtam, hogy jön a könyv. Emiatt viszont a filmet meg se néztem még, előbb olvasni akartam.

A Még mindig hiszek is azon könyvek táborát erősíti, amit nem olvastam volna el, ha nincs a film. Abszolút nem én vagyok a célközönsége Jeremy Camp memoárjának. Camp nagyon vallásos, az egész könyvet átjárja a szeretet Jézus iránt, én viszont ateista vagyok. Amikor elkezdtem olvasni féltem tőle, hogy mi lesz itt, mi lesz, ha nem fog tetszeni. De végül nagyon megszerettem a könyvet.

Az, hogy nem vagyok vallásos nem jelenti azt, hogy ne tisztelném azt, aki hisz. Sőt, valahol talán irigylem is, mert hihetetlen lelki erőt tud adni a vallás. Ehhez kötődik a kedvenc részletem a könyvből, amiben Camp a szüleiről mesélt, akik drogosak voltak és tinédzserként váltak szülővé. A vallás miatt keveredtek ki a bűnös életből, az egyház nyújtott nekik iránymutatást, és végül így sikerült megmenteniük nem csak a saját, hanem a gyerekeik életét is. Ugyan nem sok szó esett erről a könyvben, de szerintem ez volt a legerősebb példa arra, hogy az, ha az ember hisz Istenben, mennyire pozitív változást tud hozni az életébe.

A könyvben Camp kitárja előttünk a lelkét, és megismerhetjük az életét gyerekkoráttól kezdve. A szülei ugyan vallásosak lettek, de például az apja nem tudott megfelelő munkát vállalni, mert így nem lett volna ideje arra, hogy a templomokban dicsőítse Jézust, így folyton pénzügyi gondjaik voltak, éheztek, adományokból tartották fent magukat. És ez nagyon sokáig így is maradt, Camp életét egészen addig végigkísérte a rossz anyagi lét, amíg zenészként be nem futott huszonévesen, és ezután fordult csak jobbra anyagilag a sorsa.

Számomra külön érdekes volt látni azt, hogy Camp miként viszonyul a hitéhez. Ugyanis ő az a típusú ember, aki mindent a hitének rendel alá, mint amikor az volt a fő dilemmája, hogy focista akart lenni, de úgy érezte Jézus azt akarja tőle, hogy teológiát tanuljon, így meg kellett hoznia élete egyik legnehezebb döntését. Sokszor csak pislogtam, kemény volt látni, hogy a vallás egyszerre lehet bilincs és menedék. Külső szemmel nekem legalábbis ez jött le, mert sok olyan pontja volt Camp memoárjának, ahol igazán sajnáltam őt, vagy éppen ökölbe szorult a kezem, mint a nem eleget dolgozó apja esetén. Eközben meg az apa is érthető volt: ha nem megy el a templomba akárhányszor akar, totál boldogtalan lett volna.

Szóval számomra a legnagyobb dolog ebben a könyvben nem is feltétlenül Camp életútja volt, hanem az, ahogyan megmutatta mit jelent a vallás, a hit az életében. Bár ismerek és szeretek nagyon hívő embereket, ennyire mélyen sosem láttam még bele senki hitvilágába. Nem tisztem sem megítélni, sem elítélni embereket, remélem ez a poszt sem lesz senki számára sértő. Ateistaként viszont számomra egyszerre volt csodálatos és hátborzongató látni Camp életének a döntéseit a hite tükrében.

Hatalmas részt kapott még a könyvben Camp első feleségének az élete is. Melissa ugyanis halálos beteg volt, és nem sokkal az esküvőjük után elhunyt, Camp ezután írta meg az elképesztően népszerű I Still Believe című dalát. Szerettem ám látni, hogy mit jelent Camp számára a dalírás, hogyan fejezi ki a hitét a dalszövegein keresztül. Itt például a felesége halála iránti fájdalmát öntötte sorokba úgy, hogy minden fájdalma dacára még mindig hisz Istenben, és abban, hogy minden okkal történik.

Melissának volt egy híres mondása a halála előtt. Ha az élettörténete legalább egy embert Isten útjára vezet, nem élt hiába. Csodálatos volt látni, ahogy a dalain, a művészetén keresztül Camp ennek élt, és próbálta minél több emberrel megismertetni Melissát, az életüket, és az üzenetet: bármi rossz történjék is, mindig higgy!

Camp élete tényleg regényes, tökéletes filmalapanyag, hiszen a könyvből a második szerelem felbukkanását is végigélhetjük, Adrienne előtt le a kalappal, nem sokan viselték volna el azt, amit a nő, hiszen Melissa „árnyékában” nem lehet egyszerű az élet. Csodálatos volt arról olvasni hogyan találhat rá valaki másodjára is a szerelemre, és miként teljesedik ki Camp élete. A filmes kulisszatitkoknak extrán örültem, nem gondoltam volna, hogy K.J. Apa szerezte meg Robertsonnak a főszerepet, miután a castingon nem találtak megfelelő színésznőt.

Most itt az értékelés végén nem csillagozok, nem tudnék releváns számot adni. Csak annyit mondok, hogy az elképesztően gyönyörű filmes borító mögött értékes tartalom lapul, ami sokat adhat, akár hiszel Istenben, akár nem.

Szerintem olvasd el, ha érdekel egy zenész élettörténete, aki húsz évesen elveszítette a feleségét, majd újra szerelembe esett, és bármilyen mélyre is süllyedt az életében, a hite volt az, ami a felszínen tartotta. És bár itt a hit volt talán a középpontban, de úgy érzem nekünk, ateistáknak is sokat adhat a könyv, hiszen egyrészt érdekes belelátni egy ennyire hívő ember gondolataiba, másrészt mindegy, hogy minek nevezzük, hihetünk akár saját magunkban is, vagy abban, hogy minden okkal történik. Ha rosszra is fordul minden, fel kell állni és menni tovább, mert várhatnak még ránk csodák, és maga a boldogság.