Olyan izgatottan vártam már ezt a könyvet! A Smith gimi sorozat egyik legjobb karaktere Chelsea, a menők királynője. Már a Láthatósági mellény is bizonyította, sokkal több van a lányban egy menő gonosztevőnél – a saját kötetében ez még inkább kiderült.  Chelsea zabolázatlan, őszinte, rettentő okos és olyan emberi, realista, szerethető karakter. Éppen ezért sajnálom, hogy az önálló kötete írói hibák miatt nem lett a legjobb.

A történet ezúttal Kambodzsában játszódik, ahová Chelseat küldik a szülei tanulni, miután bejelentették, hogy elválnak. A lány nem szívesen megy, pláne mert egy főiskolai csoporthoz kell csatlakoznia, akikre nem tesz túl jó első benyomást. Különösen a helyes srác, Houston az, aki gyakorta beszól. A tanulmányi út aztán különös fordulatot vesz, egy droggal teli budha szobrot kell visszajuttatni a helyi drogbárónak, feltéve ha élve akarják látni a tanárukat.

A történet és a főszereplő karakter jó. De mégis mit rontott el Marni Bates? Megmondom: nem végezte el a házi feladatát. Légüres térben mozgott a teljes regény, mert égetően fájó volt a leírások hiánya. Az Amerikában játszódó könyveinél nem éreztem gondnak, hiszen európaiként el tudom képzelni, és láttam már elég filmet. De most egy harmadik országbéli országban jártunk, ami bemutatásra várt, Bates pedig csak a felszínt kapargatta, alig adott át valamit a helyszínről, ahol a főhőseink jártak.

Persze, valahol megértem, Chelsea nem feltétlenül azzal foglalkozik, hogy néz ki Kambodzsa, van-e járható út egyáltalán, milyen környezet veszi körbe és az emberek hogy viselkednek körülötte, de ez nem mentség arra, hogy Marni Bates nem mutatta meg, hol is vagyunk. A képzeltemmel próbáltam befedni a lyukakat, de nem igazán sikerült.

Ráadásul úgy éreztem Bates nagyon felületesen tájékozódott az országról, mintha csak a wikipédia lapot olvasta volna át, ahol látta, hogy vannak ezek a templomok és kész, ennyi. Értem én, hogy a történetre akart koncentrálni, de egy különleges helyszínen játszódó regényt nem adhat úgy át, hogy légüres térben mozgatja a karaktereit. Persze simán előfordulhat, hogy ő aztán felkészült rendesen, de a könyvben sajnos ennek nincs nyoma.

Apropó, karakterek. Velük tényleg nem volt semmi gond. Liz és Amy karakterfejlődése és a háttértörténeteik nagyon tetszettek, a csajozós Ben hülye dumáin sírva röhögtem, és még a jó pasi Houston is kétdimenziós férfi főszereplő volt, értelmes tettekkel. Chelsea pedig igazi telitalálat, pláne ahogy felvázolták miért is lett ilyen, mennyit szenvedett a szülei és az első barátja miatt, és mit jelentett neki Logan, illetve mennyire veszélyben érzi magát MacKanzie miatt. A romantikus szál is nagyon aranyos volt, végig drukkoltam a két lükének, hogy összejöjjenek végre.

Értékelés: 7/10

Mindent egybevéve azért jó volt a történet: elgondolkodtató, sokszor vicces és néhol drámai, a vége pedig rettentő izgalmas, pláne a drogbáróval történő egyezkedések és beszélgetések voltak nagyon ütősek. Szívesen olvastam, de annyira sajnálom, hogy Marni Bates „nem végezte el a házi feladatát„…

Kinek ajánlom elolvasásra? A Young Adult kedvelői nyugodtan vágjanak bele, szerintem szeretni fogják. Nem szükséges hozzá a Smith Gimi sorozat ismerete, hiszen annyiszor elmondja az előzményeket, hogy anélkül is tökéletesen érthető.